A 2 világháború teljesen tönkretette a magyar gazdaságot, mindkettő után a gazdaság visszaesése és áruhiány, sőt nélkülözés következett. A gazdaságpolitikának mindkétszer idő kellett, amíg kezdeni tud valamit a helyzettel, ezért mindkét esetben úgy döntöttek, hogy korlátlan pénznyomtatással elinflálják a pénz, ezáltal leszorítva a fogyasztást a gazdaság által elbírható szintre, egyben eltörölve úgy az adósságokat, mint a megtakarításokat.
Az első esetben a még közös osztrák-magyar valuta, a korona jutott erre a sorsra, amit fölváltott a pengő. Ez egész 1945-ig nagyjából stabil is volt, akkor azonban a háborús károk és az ország kifosztása után a gazdaság újraindítása sokáig tartott, ezért úgy döntöttek, hogy a pengőt teljesen elinflálják azzal a céllal, hogy előre meghatározott időben egy új valutát vezetnek be, de úgy, hogy a régiből már semennyit ne kelljen átváltani, mivel nem ér semmit.
Kevéssel kezdték
Az időpontot az határozta meg, hogy mikor kapjuk vissza Amerikától a nyilasok és nácik által elhurcolt aranytartalékunkat, ez képezte ugyanis az új valuta fedezetét, egyúttal lehetővé tette, hogy a gazdaság megfelelő működésének elérése előtt az állam élelmiszert és bizonyos fogyasztási cikket importáljon, hogy az új valutával szemben legyen árukínálat. Nem sokat kellett a forintból forgalomba hozni: először összesen 300 milliót, ennyiből ki lehetett osztani az 1946. júliusi fizetéseket és megvenni az aranyat és dollárt vagy svájci frankot azoktól, akik ezt beváltották forintra.
A rendszer működött, a gazdaság magához tért, az infláció azonban még egy darabig nem szűnt meg, de kezelhető szintű volt. Az 50-es évektől következett egy hosszú, inflációmentes időszak, amit a 70-es évektől ismét, immár egyre gyorsuló infláció váltott fel. A rendszerváltás után ez időnként 30 százalékra is felszaladt (1991-ben, majd 1995-ben a Bokros-csomag hatására). Mostanára ez teljesen megszűnt, a jegybank elégedetlen is, úgy gondolja, hogy 3 százaléknyi infláció kell az egészséges gazdaságnak (Amerika és az eurózóna 2-vel is beéri).
Bankjegycímlet, arany, valuták
Nézzük, 70 év alatt mennyit vesztett a forint értékéből. Az egyik összehasonlítási alap az lehet, ha megnézzük, akkor és most mekkora címletek voltak illetve vannak forgalomban. Akkor a legkisebb a 2 filléres volt, míg most az 5 forintos, ez 250-szeres eltérés. A legnagyobb bankjegy kevéssel a bevezetés után a 100-as volt, most a 20 ezres, ez 200-szoros érték. Ennek alapján 200-250-ed részére esett a forint vásárlóértéke. Megnézhetjük az aranyárat, is bár annak önmagában is változott az ára, de mégiscsak ad valami támpontot. Akkor 13 300 forint volt egy kilogramm, most 12 000 egy gramm, tehát 900-szoros a drágulás.
Figyelembe vehetünk valutaárfolyamot is, de ez is torz képet ad, mivel más valuták is inflálódtak azóta. Ráadásul akkor a háborús pusztítás miatt alig volt működőképes valuta: lényegében csak a dollár és a svájci frank jött szóba, ezen kívül az MNB még angol fontra, dán-, és svéd koronára jegyzett árfolyamot. Egy dollár akkor 11,74 forint volt, a mai 285 ehhez képest nem is tűnik soknak, de figyelembe kell venni, hogy a dollár igen sokat inflálódott a két olajválság során. A svájci frank már érdekesebb: akkor 2,70 volt, most ennek a bő százszorosa.
Árszínvonal
Végül a legjobb összehasonlítási alap: az árak. Ezeknek is csak egy része hasonlítható össze, hisz a mai áruk és szolgáltatások jelentős része akkor még nem is létezett, emellett akkor sok terméknek hatósági ára volt, ma pedig ahány üzlet, annyi ár. Közelítőleg azért össze tudunk hasonlítani néhány dolgot. A kenyér kilója 1 forint volt, az ehhez leginkább hasonlítható mostani fehér kenyér közel 300. A tej literje is 1 forint volt, ez ma nagy sávban szóródik, de az átlag 200-220 forint körül van. Benzinből gyenge oktánszámút árultak, annak literje 1,60 volt, ez most a 200-szorosa, ha eltekintünk a minőségbeli eltéréstől.
Egy gyenge minőségű hazai cigaretta 2 forint volt, ma már 1000 forint alatt nem nagyon kapni, igaz, ezt a jövedéki adó és az a cél okozza, hogy egyrészt a dohányzás visszaszoruljon, másrészt az államnak nagy bevétele legyen belőle, így az összehasonlítás torzít. A BKV heti villamosbérlete 7 forint volt, ez ma 5000 forint, vagyis 700-szoros drágulás. Egy átszállójegy 90 fillér volt, ez ma 350 forint, vagyis 400-szoros drágulás. Ha mindezek alapján összességében akarjuk a pénzromlást meghatározni, azt mondhatjuk, hogy az 70 év alatt nagyjából 300 szoros volt, vagyis 300-ad részére esett a pénz értéke.
A jövő
Ha nem terveznénk az euró bevezetését, egy idő után indokolt is lenne ebből az elinflált pénzből két nullát levágni, hogy előálljon egy, az eredetihez hasonló, értelmes számokkal működő pénznem. Mellesleg ma a legfőbb a pénznemek, mint a dollár, az euró és a font is ilyenek: a legtöbb bankjegy és érme egy-, vagy kétszámjegyű összeget mutat, emellett vannak 100-as, 200-as címletek (az euróból most vonják ki az 500-ast).
Persze a legjobb megoldás az euró bevezetése lenne, hisz ez bevált a hozzánk hasonló országok közül a szlovéneknek, szlovákoknak, észteknek, letteknek, litvánoknak egyaránt. Ez esetben nem lenne 100. szülinapja a forintnak, sőt optimális esetben a mostani lenne az utolsó kerek évforduló.
A szakszervezet örül, de nem könnyebbült meg. 
