3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egyelőre havonta érkezik annyi menekült Görögországba, mint korábban naponta. A migrációs nyomás azonban továbbra is nagyon erős, a menekültek száma emelkedhet Fabrice Leggeri, a Frontex vezetője szerint. Aki úgy véli, a kerítések nem képesek megakadályozni a menekülthullámot és 1500 fős gyorsreagálású egységet szeretne.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mi történik majd, ha a Törökország felmondja az EU-val között menekültügyi megállapodást? – kérdezte a német Die Welt című lap Fabrice Leggerit, a Frontex nevű EU-s határvédelmi szervezet vezérigazgatóját. Szerinte akkor a menekültek száma emelkedhet, de annak nem látja jelét, hogy már most több menekültet küldenének a törökök Európába.

Egész júliusban 1800 menekült érkezett Görögországba, annyi, mint amennyi februárban és márciusban egyetlen nap alatt. A júliusi török puccskísérlet sem látszik érdemben befolyásolni a menekültek számát. A vezérigazgató szerint Törökország a menekültügyi egyezmény életbe lépése óta nagyon jól együttműködik a Frontex-el és Görögországgal is. A bűnözők, mint embercsempészek és útlevél-hamisítók ellen is hatékonyan fellép.

A „migrációs nyomás” azonban változatlanul nagyon erős a vezérigazgató szerint, részben s szíriai polgárháború, részben az Iszlám Állam észak-afrikai terjeszkedése, részben pedig a világ jelentős részét uraló szegénység miatt.

Leggeri szerint a menekültáradat csökkenésében a döntő momentum az volt, amikor Macedónia lezárta határait. Arra a kérdésre, hogy a kerítések meg tudják-e állítani a menekültáradatot, egyszerűen nemmel válaszolt. Jelenleg Bulgária panaszkodik arról, hogy arra felé térnek ki a migránsok, a Frontexnek már 112 alkalmazottja van ott, de még legalább százat készülnek az országba küldeni. Szóba került, hogy az EU-tagországok a múltban is kevesebb embert küldtek a külső határok védelmére a szükségesnél, erről azt mondta: kimerültek, a schengeni belső határokon bevezetett ellenőrzésekre sok erőforrás megy el.

Az áradat szétterül, a migránsok és a csempészek új utakat találnak – mondta Leggeri. Ám nem tapasztalnak olyan parttalan áradatot, mint tavaly.

A vezérigazgató szerint a határőrizet és a legális bevándorlási lehetőségek nem zárják ki egymást, hanem egymást kiegészítő tényezők. A földközi-tengeri utat, Líbiából és Egyiptomból több mint 25 ezer ember választotta az idén, ami szerény, 3 százalékos emelkedés volt a tavaszi év hasonló időszakához képest. Jelenleg erre koncentrál a Frontex, míg a Görögországban dolgozó alkalmazottai számát csökkentette.

„A Frontex felveszi a menekülteket a tengeren és biztonságosan Olaszországba, Görögországba szállítja őket” – hangzik egy gyakori kritika. A vezérigazgató szerint jelenleg Líbia túlságosan veszélyes ahhoz, hogy ott rendes parti őrséget alakítsanak ki, de dolgoznak azon, hogy ősztől megteremtsék azt. A Frontexnek legnagyobb szüksége egy operatív, bárhol gyorsan, pár nap alatt bevethető egységre lenne szüksége, ehhez Leggeri 1500 új alkalmazottat szeretne kapni. Úgy tűnik, szükségesnek tartja azt is, hogy a Frontexet akár egy EU-s tagállam akarata ellenében is be lehessen vetni, erről azt mondta, lesz lehetősége a javaslatai előterjesztésére. Ha ez meg is valósul, akkor is EU-s politikai döntésre lesz hozzá szükség.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG