|
|
Búzavirág
Szerencsére az osztrák elnökválasztást Van der Bellen, a mérsékelt és Európa-párti jelölt nyerte. Ha ellenfele, Norbert Hofer jut hatalomra, akkor személyében az EU-n belül az első szélsőjobboldali államfőt láthattuk volna. Ráadásul nem is akárhol: abban az országban, amely Hitlert adta a világnak, és ahol egyszer már demokratikusan is előretört egy szélsőjobboldali politikus, Jörg Haider.
Norbert Hofer a Szabadság párt jelöltje volt. Amikor felesküdött a jelöltségre, kék színű búzavirágot viselt, ami a nácik jelképe volt a 30-as években, vagyis nagyon is kifejezte szimpátiáját és kapcsolatát az akkori sötét eszmékkel. Nagy megkönnyebbülés, hogy megúszta őt Ausztria, Európa, sőt az egész világ, a BBC szerint a francia miniszterelnök a következőképpen kommentálta a dolgot: megnyugtató látni, hogy az osztrákok végül mégiscsak elutasították a populizmust és a szélsőségességet, még ha csak hajszál híján is.
Kísért a múlt
De miért is Ausztria az ország, ahol a legkönnyebben jutnak a nyerés küszöbére az ilyen politikusok? Azt gondolnánk, hogy a 2. világháború utáni prosperáló gazdag Osztrák Köztársaság polgárai óvakodnak a szélsőségektől, és élvezik a jólétet. Valójában nem így van, erősebb a történelmi múlt okozta hatás, pont úgy, mint Nagy-Britannia esetében, ahol az európai integrációval szembeni berzenkedést jórészt az egykori brit nagyság iránti értelmetlen nosztalgia váltja ki.
Ausztria az első világháború vége óta tulajdonképpen egy mesterséges állam, nem egy igazi nemzet, mégha az utóbbi évtizedben úgy is tűnt, hogy megerősödött az önálló osztrák nemzettudat. Az osztrákok németek, ugyanúgy ahogy a bajorok, és amióta van egységes német állam (1871 óta), azóta az vonzza őket. Akkor szinte minden német terület egyesült a nagy országban, de Ausztria kimaradt, ráadásul úgy, hogy vetélkedett az egyesítés jogáért a poroszokkal, de alulmaradt. A poroszok nyertek, Ausztria kiszorult, kénytelen volt velünk kiegyezni 1867-ben, hogy fennmaradjon, mint nagyobb egység.
Végül meggazdagodtak
Ausztriát soknemzetiségű, különálló birodalma tette eltérővé más német területekhez képest, így amikor ez 1918-ban megszűnt, az osztrákok túlnyomó többsége Németországhoz akart csatlakozni. A háborús győztesek ezt nem engedték, mondván, túl nagyra nőne Németország, de a létrejött kis osztrák államot polgárai „Deutsch-Österreich”, vagyis Német-Ausztria néven emlegették.
1938-ban aztán jött az osztrák Hitler, aki Németország teljhatalmú ura lett, és szülőföldjét nagy dérrel-dúrral hozzácsatolta a birodalomhoz. A háború után ugyan voltak különféle elképzelések Ausztria sorsára vonatkozólag, de végül az a döntés született, hogy az ország legyen újra önálló köztársaság. Az ország a hidegháború végéig semleges is maradt, bár kapitalista és demokratikus társadalmi rendszere miatt a Nyugat integráns része lett, és pár évtized alatt a világ egyik leggazdagabb országává vált.
A vidékiek és a kékgallérosok
A régi érzelmek azonban időről időre feltörnek, és a választók kisebb-nagyobb része a szélsőjobboldali vezetők felé fordul. Ezt önmagában nehéz például a migránsválsággal magyarázni, hisz az Németországot sokkal inkább sújtja, de ott mégis jóval szerényebb a szélsőjobb előretörése. Mindenesetre az látszik, hogy Ausztria mélyen megosztott, és a szélsőjobb eszmék könnyebben táptalajra lelnek, mint bármely más európai országban. Ami egyébként a társadalmi megoszlást illeti: Van der Bellenre a városiak és az értelmiség szavazott, Hoferre főleg a vidékiek és a munkások.
Az ENSZ jelentése szerint idén, eddig már több civil halt meg Ukrajnában a háború miatt, mint tavaly a teljes évben. 
