4p
A politika természete alapján most a Fehér Ház mindent megtesz azért, hogy elterelje a figyelmet Trump megrendüléséről. Washington erősen eltúlozza Phenjan nukleáris képességeit. Peking ellenzi az észak-koreai rezsim összeomlasztását, mert tart attól, hogy az USA egy Amerika-barát rezsimet állítana föl Kína határán.

A Fehér Házban meredeken emelkedik a politikai hőmérséklet, hiszen Michael Flynn ex-nemzetbiztonsági tanácsadó múlt pénteken bűnösnek vallotta magát abban, hogy hazudott az FBI-nak és egyúttal teljes, feltétel nélküli együttműködést ígért egy vádalku keretében.

Az NBC forrása alapján Trump veje, Jared Kushner volt az, aki utasította Flynn-t az oroszokkal való kapcsolat-felvételre. Egy Trump környezetéből származó forrás az NBC-nek úgy nyilatkozott, hogy a Fehér Háznak nagyon, nagyon, nagyon rossz hírt jelentenek a Flynn körüli legfrissebb fejlemények.

Washington is önti az olajat a tűzre

A politika természete alapján most az elnök környezete mindent megtesz azért, hogy elterelje a figyelmet erről az örvényszerűen kavargó ügyről. McMaster tábornok, nemzetbiztonsági főtanácsadó múlt szombaton Kaliforniában egy fórumon kifejtette, hogy Észak-Korea nukleáris- és rakétaprogramjának esetében a békés megoldás körül rohamosan fogy a levegő.  McMaster úgy írta le Észak-Koreát, mint amely „a legnagyobb azonnali veszélyt jelent az Egyesült Államokra nézve”, hozzátéve, hogy „versenyben vagyunk, hogy még meg tudjuk oldani ezt a problémát.”

Ezek az éles kijelentések azonban erősen eltúlozzák Phenjan nukleáris képességeit. A legutóbbi észak-koreai rakétakísérlet hatótávolsága nem mérvadó, mivel nem szállított robbanófejet. Mi több, már repülés közben felrobbant, amely arra utal, hogy Phenjannak a mai napig nincsen olyan megbízhatóan üzemelő rakétája, amely vissza is tudna térni a nukleáris robbanófejjel a légkörbe.

Újabb hadgyakorlat

Tegnap Washington és Szöul egy újabb közös hadgyakorlatot kezdett, mintegy 230 vadászgéppel és 12 000 katonával. Az erődemonstrációban részt vesz 6 darab F-22 Raptor típusú repülő – a legmodernebb lopakodó vadászgép, amely az esetleges támadás első hullámában venne részt. Ezeken kívül 6 darab F-35-ös és hat EA-18G típusó csúcsmodern vadászgépek is részt vesznek, számos F-15-ös, F-16-os valamint B-1-es nehézbombázók társaságában.

Phenjan nyílt provokációnak nevezte a légirő hadgyakorlatát, amely szerinte „bármelyik pillanatban nukleáris háborúhoz vezethet.” A feszültség emelkedését jelzi az is, hogy az amerikai hatóságok Hawaii szigetein újra bevezették a havi gyakoriságú nukleáris sziréna tesztet. Ez a második világháború vége óta először szólalt meg múlt pénteken a szigetcsoporton.

Szárazföldi invázió is kellene

Phenjan nem hajlandó befejezni nukleáris kísérleteit, mert a rezsim állspontja szerint Irak és Líbia korábbi vezetői életükkel fizettek azért a hibájukért, hogy Amerikával szemben még időben nem fejlesztették ki tömegpusztító fegyvereiket.

Káncz Csaba

Washington most Kínától teljes energia-szállítási blokádot követel Észak-Korea irányába, amely azonnali gazdasági és politikai válsághoz vezetne Phenjanban. Peking azonban ellenez olyan lépéseket, amely az észak-koreai rezsim teljes összeomlásához vezetne, mert tart attól, hogy az USA egy Amerika-barát rezsimet állítana föl Kína határán.

A Pentagon egy hónapja már figyelmeztetett, hogy az észak-koreai nukleáris létesítményeket „teljes bizonyossággal” csupán szárazföldi csapatok bevetésével lehet lokalizálni és biztosítani.

Konfliktus esetén Phenjan biológiai és vagyi fegyvereket használhatna a Pentagon értékelése szerint. Korábbi értékelések szerint a háború első pár napján 300 000 halottal kellene számolni.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG