1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A vártnál gyorsabban hűl a kínai gazdaság, legalábbis erre utalnak a hétvégén közzétett adatok. A múlt heti kamatvágás már előre jelezte, hogy a kínai vezetés a szokatlan lépéssel venné elejét a túl gyors földetérésnek. A piacokon a jövő héten a spanyol kártya mellett ismét aduként szerepelhetnek a kínai lapok, amelyek egyelőre nem biztatnak sok jóval. A válság elmúlt éveiben gyakorlatilag Kína volt az „utolsó mentsvár”, ez azonban a válságok miatt veszélybe kerülhet.

Kínában 9,6 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás májusban tavaly májushoz képest. Az adat ugyan nagyobb, mint az áprilisi 9,3 százalék, viszont elmarad a 9,9 százalékos előrejelzéstől. A városi övezetekben lassulásnak indult a beruházások száma, míg a január-április időszakban 20,2 százalékos, addig január-május között 20,1 százalékos volt az emelkedés. Ez utóbbi adat ugyanakkor felülmúlta a 20 százalékos növekedésről szóló jóslatot.

A vártnál kisebb volt az árnyomás növekedése is májusban, mind a termelői, mind a fogyasztói árszínvonal-emelkedés alulmúlta a várakozásokat. A fogyasztói infláció 3 százalékra lassult az áprilisi 3,4 százalékról, míg a termelői infláció esetében már 1,4 százalékos deflációt mértek, az áprilisi 0,7 százalékos csökkenés után. Az előrejelzésekben 3,2 százalékos fogyasztói infláció emelkedés és mindössze 1,1 százalékos termelői árszínvonal-csökkenés szerepelt.

A MarketWatch idézi a Bank of America-Merrill Lynch elemzőjét, aki szerint a vártnál jobban csökkenő infláció további teret nyithat a későbbi monetáris enyhítésnek. Múlt héten a kínai központi bank nagy meglepetésre négy év szünet után kamatot vágott, erősítve ezzel az aggodalmakat, amelyek szerint az eddig gondoltnál drasztikusabb lépésekre lesz szükség a kemény kínai landolás megállítására. Az elemző szerint a kínai fogyasztói árak a nyár folyamán még meredekebb esésnek indulhatnak, elsősorban az európai adósságválság függvényében, aztán augusztustól lehet számítani némi javulásra.

A kínai központi bank egyelőre nem tett utalást további enyhítésre. A kamatvágás eszközével ritkábban operálnak, ezért az elemzők nagy része szerint inkább arra lehet számítani, hogy a tovább csökkentik a bankok kötelező tartalékolási rátáját, ezzel juttatva több pénzt a hitelpiacra. Az elmúlt években a kínai kereslet, az ipar robusztus fejlődése és a kínai állam kötvényvásárlásai jelentős erővel tompították a krízis hatásait, ugyanakkor az elmúlt hónapokban egyre erősödik a félelem, hogy a kínai gazdaság sem elég egyedül, hogy megtartsa az amerikai és európai válságok által tépázott világgazdaságot, ennek jelei pedig már egyértelműen látszanak a kínai lassulást mutató adatokban. Ennél sokkal nagyobb gond ráadásul, hogy a kínai önkormányzati szektor hihetetlen mértékben el van adósodva, aminek pontos állapotát ugyanakkor nem látni a kínai politikai berendezkedés miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Fed célja fölött megakadt az amerikai éves infláció: 2,7 százalék volt decemberben is
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 16:40
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknak megfelelően az előző havival azonos, 2,7 százalék volt az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme decemberben az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics kedden közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Az olcsó energia sem tudott segíteni a magyar gazdaságnak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 12:45
A magyar gazdaság 2025-ben is gyenge, nagyjából 0,5 százalékos növekedést érhetett el, ami folytatása az elmúlt évek stagnálásának. Pedig a kormány egyik korábbi magyarázata, ami a magas energiaárakat okolta, szerencsére tavaly már nem állta meg a helyét.
Makro / Külgazdaság Nagy Márton egyik szeme sírhat, a másik nevethet
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 08:30
Bár az infláció tizennégy hónapja nem volt olyan alacsony, mint decemberben, ez az egy évvel korábbi magas bázisnak tudható be, novemberhez képest például már nagyobb lett. És a 2025-ös 4,4 százalékos pénzromlás is meghaladta a 2024-es 3,7 százalákosat.
Makro / Külgazdaság Aldi-igazgató: Az árrésstop indokolatlan, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt
Vámosi Ágoston | 2026. január 13. 05:43
A plázastop megnehezíti az új boltok építését, többek között ezért nincs Aldi a XII. kerületben, Veresegyházon, vagy Százhalombattán – mondta az üzletlánc országos ügyvezető igazgatója, Bernhard Haider a Privátbankárnak. A mínuszos 2023-as év után 2024-ben közel háromszorosára nőtt a veszteségük, az igazgató pedig arról beszélt, a nagy láncok többsége tavaly veszteséges volt, mert tovább nőttek a terheik. Kevesebb az akció, de a vaj árát több mint felével csökkentették tavaly. Azt is megkérdeztük, miért nincsenek önkiszolgáló kasszáik, és ismét ott lesznek-e a Szigeten.
Makro / Külgazdaság Trump veszélyes játékba kezdett – nem akárkit fenyeget igazságügyi minisztériuma
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 18:46
A Fed elnöke ellen indított hadjárat könnyen visszafelé sülhet el. 
Makro / Külgazdaság Zelenszkij örülhetett ennek a számnak
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 17:31
Mérséklődött az ukrán inflációs szint.
Makro / Külgazdaság Lázár János nem bírt a saját párttársaival
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:29
Az építési és közlekedési miniszter szerint az autópálya-koncessziós szerződések sincsenek kőbe vésve.
Makro / Külgazdaság Csak egy dolog csúfíthatja el az inflációt – a nagybevásárlás és a tankolás olcsóbb lett
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 15:09
Kedvez a bázishatás az inflációs adatoknak, a kormány beavatkozása is lefelé húzza az élelmiszerek mutatóját – érdekes lesz azonban, amikor márciusban letelik az első év, és árrésstopos árakat hasonlítunk majd árrésstopos árakhoz. A Trend FM Reggeli Monitor című műsorában munkatársunk, Gáspár András a legfrissebb felmérések eredményei mellett igyekezett prognózist is adni a friss inflációs adatra – de szóba került az EU-Mercosur kereskedelmi egyezmény is, amely komoly tiltakozást váltott ki sok európai gazda körében. Mi volt akkor a cél az egyezmény megkötésével?
Makro / Külgazdaság Jön az új lendület Európában? Erre utal egy felmérés
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 13:30
Erősödött a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet euróövezeti befektetői hangulatindexe januárban, amikor Németországban is hasonló folyamatot mértek.
Makro / Külgazdaság Kicsinálja az Exxon olajvállalatot Trump
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 12:08
Amerika egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil az amerikai elnök miatt kiszorulhat a venezuelai piacról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG