Aszadban bíztak
A beavatkozás kezdetén az orosz álláspont egyértelmű volt: ők a levegőből megpuhítják az ellenséget (nem csak az Iszlám Államot, hanem lényegében mindenkit, aki ellenáll a szír kormányerőknek), Aszad serege pedig visszafoglalja Szíria elvesztett területeit. Az iraki területek sorsa nem volt igazán megtervezve.
Közben Egyiptomban lelőtték az orosz utasszállító repülőt, így az orosz célpont egyre inkább az Iszlám Állam lett, annak vezetési pontjai, utánpótlása, olajszállítmányai. A levegőből nagy kárt okoznak nekik, megroppantják őket, de valakinek oda kell menni, és elfoglalni tőlük a területeket. Ebben eddig a szír hadsereg csak kisebb sikereket ért el, ráadásul a szunnita lakosság még el nem menekült része nem szívesen látja Aszad síita seregét, számukra egyik kutya, másik eb.
A többi helyi erő is kevés
A túlsó oldalon, Irakban a helyzet hasonló. A síita iraki hadsereg nehezen ér el eredményt, és talán az is kérdéses, hogy igazán akarnak-e, hisz a helyi szunnita lakosság ugyanolyan mérsékelt lelkesedéssel fogadja őket, mint a szíriaiak Aszadot, és talán már ők maguk sem vágynak annyira a szunnita tartományokra. Látják, milyen jó dolog a síita Irakra korlátozódni, eladni a rengeteg olajat, legalább kevesebb ember osztozik rajta.
A kurdok a leghatékonyabb katonai erő, de ők már felszabadították saját területeket mindkét országban, néhol már túl is haladtak rajta, de az arab területekre nincs túl sok kedvük bevonulni, nem akarnak megszállók lenni, bőven elég nekik a saját függetlenségük.
A nyugat távol marad
Így aztán véget is ért a szóba jöhető helyi erők sora, maguknak a szunnita araboknak nincs használható felszabadító seregük. Akkor hát maradnak a külföldi, nagyhatalmi erők. Amerika húzódozik, noha a legalkalmasabb a feladatra (Afganisztánban és Irakban gyorsan és hatékonyan, kis veszteséggel megdöntötte a rendszereket, más kérdés, hogy a rendezés és a békefenntartás később nem volt megfelelő), a NATO ugyancsak húzódozik.
Ki marad hát? Logikusan az oroszok, ha már belekezdtek ebbe a kalandba. Ugyan eredetileg nem tervezték szárazföldi haderő küldését, de ezt menet közben meggondolhatják. Igaz, hogy évtizedekkel ezelőtt Afganisztánban belebuktak egy ilyenbe, de ott az akkori egész nyugati világ ellenük harcolt minden lehetséges eszközzel, most viszont mellettük áll többé-kevésbé.
Most megmutathatnák
A legújabb kori orosz haderő ráadásul már bizonyított is, még ha nem is hivatalosan. Ukrajnában így vagy úgy, de segítségükkel a felkelők megtartották a donyecki és luganszki területeket az ukrán kormányerőkkel szemben. Az Iszlám Állam 40-50 ezer harcosa pedig nem nagyobb erő, mint az ukrán hadsereg, még ha egytől-egyig az SS-hez vagy a kamikazékhoz hasonló fanatikus harcosokról is van szó. Totális légi-, és nehézfegyverzetbeli fölényben lennének az oroszok, így a repülőkkel, helikopterekkel, tankokkal bőségesen megtámogatott haderő óhatatlanul felgöngyölítené az ellenséget.
Ha ez valamiért kudarcot vallana, az roppant kellemetlen lenne, az afganisztáni vereség megismétlését jelentené. De az adott viszonyok között gyakorlatilag kizárt a kudarc, ha pedig siker övezi a műveletet, több szempontból nagy dolog lenne Oroszországnak. Egyrészt ezzel kompenzálná az egykori afganisztáni szovjet kudarcot, másrészt nagyobb kiterjedésű szárazföldi harcban is bizonyítaná visszanyert szuperhatalmiságát, végül az egész világ hálás lehetne neki, hogy elvégzi a feladatot, amire egyelőre senki más nem képes vagy nem hajlandó.
A politikust hatásköri túllépéssel gyanúsítják. 
