Kirobbant a technológiai hidegháború: példátlan támadás a Huawei ellen

Orbán Viktor miniszterelnök, Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság nagykövete (balra) és Cso Csün, a cég kelet-közép európai elnöke (jobbra) egy küldemény felbontásával megnyitja a Huawei Technologies regionális logisztikai központját Biatorbágyon 2013. december 3-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az amerikaiak azt kérik: ne szerződjünk a Huawei-jel

Szokatlan kérést küldött szövetségeseinek az Egyesült Államok a The Wall Street Journal értesülései szerint: azt kérik, mellőzzék a mobil- és internetszolgáltatások kiépítésénél a kínai Huawei által biztosított eszközök használatát. A lap szerint az amerikaiak a szövetséges kormányokat és az országokban működő telekom-társaságok vezetőit olyan országokban is megkeresték, amelyek jelenleg széles körben használnak Huawei-technikát – ezek között szerepel Németország, Olaszország és Japán is.

Az amerikaiak szerint ugyanis a kínai kormánnyal együttműködő Huawei IT-biztonsági kockázatot jelent – annyira, hogy azt is tervezik, pénzügyi segítséget nyújtanak a telekommunikációs fejlesztésekhez azoknak az országoknak, amelyek hajlandóak lecserélni a kínai technológiát.

Leginkább azok miatt az országok miatt aggódnak, amelyekben amerikai katonai támaszpontok is üzemelnek. A védelmi minisztériumnak saját műholdas és telekommunikációs hálózata van a legérzékenyebb adatforgalomhoz, de a katonai bázisok kommunikációja számos esetben kereskedelmi hálózatokon keresztül folyik.

Az USA meglehetősen sikeresen zárta ki nemzetbiztonsági megfontolásokból a kínai telekom-cégeket saját piacáról - a most indított kampány azért számít mérföldkőnek, mert ezzel messze a határaikon kívül támadták meg a Huaweit. Egyesek már technológiai hidegháborúként emlegetik az Amerika vezette nemzetközi koalíció és Kína egymásnak feszülését, amelynek tétje, hogy ki kerül vezető szerepbe a digitálisan egyre inkább összekapcsolt világban. A globális hálózat ugyanis óriási lehetőséget teremt a titkos megfigyelésre, lehallgatásra vagy akár a rendszerek megbénítására is.

Amerikában sehol sincsenek, Európát már letarolták a kínaiak

A WSJ felidézi: miközben az amerikai piacon a Huawei piaci részesedése árbevétel alapján csak 1-2 százalékos volt a 2017-es adatok szerint, az európai piacon 30 százalékot is meghaladva ők a legnagyobb szereplők az Ericssont és a Nokiát is megelőzve. Ázsiában pedig a 40 százalékot is megközelíti piaci részesedésük.

A minimális amerikai piacrészesedésből jól látszik, hogy már a Trump-adminisztráció hivatalba lépése előtt is komoly biztonsági kockázatként tekintettek a kínai telko-cégekre, ezért nem is hagyták nekik, hogy érdemben megvessék a lábukat az országban. Ez messze túlmutat azon, hogy milyen telefonokat használ a lakosság vagy az állami-honvédelmi szektor: az egész világ a mobiltechnológiai generációváltásra készül.

Az 5G olyan szupergyors kapcsolatot biztosít majd, ami elengedhetetlen lesz az önvezető autók elterjedéséhez és a „dolgok internete” (Internet of Things, IoT) biztosította technológiai robbanáshoz. Nem csak a sebessége nagyobb a korábbi hálózati megoldásoknál: teljesen újfajta hálózati koncepciót is jelent. Az Intel előrejelzése szerint 2020-ra az IoT eszközök száma eléri majd a kétszázmilliárdot világszerte – aki a technológiát adja ezek összekapcsolódásához, az gyakorlatilag az egész világot uralhatja. A fejlett országokban már gőzerővel folyik az 5G technológia előkészítése és implementálása, amely hatalmas pénzekbe kerülő hardverfejlesztésekkel jár – ebből szeretné most a lehető legnagyobb mértékben kiszorítani az Egyesült Államok a kínaiakat.

Hogyan lehet térdre kényszeríteni egy országot katonák nélkül?

A kockázatok megértése érdekében érdemes megnézni, hogyan is működik a mobilhálózat. Nagyon leegyszerűsítve: amikor valaki hívást indít, a telefon kapcsolódik egy közeli bázisállomáshoz, amely mikrohullámú illetve vezetékes kapcsolattal továbbítja az adatot az operátor rendszerébe, ahol a hívást feldolgozzák, megkeresik a hívott felet, a hozzá legközelebbi bázisállomásra továbbítják a jelet, amely aztán sugározza a jelet a másik készülékre, és az megcsörren.

A rendszer persze rendkívül összetett, a bázisállomások antennái jellemzően vezetékes kapcsolattal számítógépekhez kapcsolódnak, amelyek a hívások vagy épp az adatforgalom továbbítását végzik. Ezeken a számítógépeken olyan szoftverek futnak, amelyek akár több millió sornyi kódból is állhatnak – azt megállapítani, hogy ezek a kódok tartalmaznak-e bármilyen „hátsó kaput”, amely lehetőséget teremt illetékteleneknek a hozzáférésre, rendkívül nehéz feladat, főleg ha nagyon el akarják rejteni. A „hozzáférés” ez esetben jelentheti azt, hogy a gyártó távolról lekapcsolja az állomást, vagy eltéríti (azaz lehallgatja) az azon áthaladó forgalmat.

Bár ez utóbbi hangzik a csábítóbb lehetőségnek egy rosszindulatú fél számára, mégsem ez jelenti a nagyobb kockázatot. Épp most novemberben derült fény arra, hogy korábban a China Telecom saját hálózatára irányított át egyebek mellett amerikai belföldi adatforgalmat is; arra azonban nincs meggyőző bizonyíték, hogy ezt szándékosan tették volna. Maga a társaság is azt közölte, hogy szó sincs az adatok rosszindulatú eltérítéséről; a jelenséget a globális internethálózat működéséből fakadó természetes folyamatnak illetve egy nigériai szolgáltató téves hardverbeállításának tulajdonították. Az viszont biztos, hogy biztonsági szakértők viszonylag hamar észrevették a jelenséget, arról értesítették az amerikai szolgáltatókat, akik megtették a megfelelő lépéseket az ügyben.

A WSJ-nek nyilatkozó szakértők szerint az ilyen jellegű kémkedés egyáltalán nem lenne könnyű feladat, és főleg nem maradna észrevétlen: maguk a szolgáltatók is kínosan ügyelnek arra, hogy ez ne fordulhasson elő, folyamatosan monitorozzák az adatforgalmat, szűrik az esetleges rosszindulatú beavatkozásra utaló jeleket. A folyamatosan működő monitoring-rendszer miatt nem igazán képzelhető el, hogy "belső ember" nélkül lehetséges legyen ilyen jellegű kibertámadást indítani. Egy ilyen beavatkozást gyorsan lelepleznének és megállítanának, és biztosan súlyos politikai következményei lennének.

Ráadásul akiknek igazán fontos a diszkréció (például a hadseregeknek), azok nagyon komoly titkosítással továbbítanak csak adatokat, így önmagában az adatok eltérítése még nem jelenti azt, hogy a közlés tartalmát is megismerhetik az illetéktelenek.

A nagyobb veszélyt inkább az jelenti, hogy egy hirtelen kirobbanó (akár katonai) konfrontáció esetén a már említett, rejtett hátsó kapuk használatával egyszerűen kilövik a mobilszolgáltatáshoz szükséges eszközöket a gyártók. Ez nyilván nem maradna észrevétlen, de a célja nem is ez, hanem megbénítani az ellenfél rendszereit. Szakértői tanulmányok szerint nagyjából öt napig tart újraéleszteni a rendszereket egy olyan kibertámadás után, ami az egész infrastruktúrát érinti, azt pedig könnyű belátni, hogy ennyi idő alatt mekkora károkat szenvedne el a megtámadott fél. (Az ügyben mellékvágány, de nem véletlen az sem, hogy az amerikai GPS-hálózat helyett minden nagyhatalom saját műholdas helymeghatározó rendszer kiépítésén dolgozik.)

A Huaweit sokkolja az amerikai kormány viselkedése

A Huawei Technologies a WSJ cikkére reagálva azt közölte a Privátbankár.hu szerkesztőségével: továbbra is visszautasít minden olyan feltételezést, amely szerint veszélyt jelentene bármely ország nemzetbiztonságára.

„A Huawei a világ 170 országában már elnyerte a kormányzatok és a végfelhasználók bizalmát: vállalatunk termékeit és megoldásait a legnagyobb hálózati szolgáltatók, a Fortune 500 lista vállalatai használják. Amennyiben bármilyen nemzetbiztonsági, kiberbiztonsági vagy információbiztonsági veszélyt jelentenénk számukra, nem dolgoznának velünk ennyien. A következő, ötödik generációs mobilhálózatok építését is sokan bízták már ránk: eddig 22 távközlési szolgáltatóval kötöttünk szerződést világszerte, s iparági partnerekkel közösen azon dolgozunk, hogy biztonságos és megbízható 5G hálózatokat létesíthessünk.”

A cég reakciójában a kínai kormánytól való függetlenségére is utal: azt írják, a Huawei Kína legnagyobb, 100 százalékban magántulajdonban lévő vállalata, amely saját munkavállalói kezében van, a vállalat forgalmazott eszközeinek 70 százaléka Kínán kívüli beszállítók komponenseiből származik.

„A Huawei álláspontja szerint a Wall Street Journalben megjelent cikk, valamint az Egyesült Államok kormányzatának a kínai vállalatok ellen irányuló korábbi lépései mind ugyanannak a kereskedelmi háborúnak a részét képezik, amelyek az amerikai termékek piacának biztosítását és egyben a kínai telekommunikációs vállalatok kiszorítását célozzák az amerikai és a nyugat-európai piacokról. A Huaweit sokkolja az amerikai kormány magatartása, és hisz abban, hogy az ügyfelei alapos mérlegelést és a Huawei-jel kapcsolatos eddigi tapasztalataikat követően helyes döntéseket hoznak. A Huawei változatlanul szolgálni fogja a globális piacot.”

Ha ez tényleg technológiai hidegháború, meg kell nézni, ki van velünk

A Huawei reakciójában arra is felhívja a figyelmet: a cég nem jelent nagyobb kiberbiztonsági kockázatot bármely másik olyan, – akár amerikai – infokommunikációs szolgáltatónál, amely a vállalathoz hasonlóan részt vesz a globális ellátási lánc és termelés nyújtotta előnyökben.

Ez pedig valóban fontos szempont: egy ilyen fenyegetés elhárítása a fentebb írtak alapján egyáltalán nem könnyű feladat, az amerikaiak most bedobott javaslata sem valamilyen informatikai megoldást kínál, egyszerűen csak azt javasolják a szövetségeseknek, hogy a kínaiak helyett olyan cégekkel építtessék ki az 5G hálózatot, amelyekben – szerintük – jobban meg lehet bízni. Van persze benne ráció, hogy a kritikus, ám bizonyos értelemben sérülékeny rendszereket inkább szövetségesektől érdemes beszerezni a telekommunikáció területén is, ám Európának észnél kell lennie akkor, amikor a NATO kötelékeit az amerikai elnök egyébként is egyre inkább szétfeszíti, és kontinensünk mind katonai, mind biztonságpolitikai szempontból egyre inkább arra kényszerül, hogy a saját lábára álljon.