4p
Trump korábban május 18-ig vállalta, hogy az európai autószektort nem sújtja pótlólagos büntetővámokkal. Trump EU-ellenes megosztó politikájával - példának okáért a Brexit, avagy Orbán nyílt támogatásával – az óriási amerikai cégek érdekeit képviseli. A Google vagy az Amazon érdekeit jobban szolgálná egy széttöredezett kontinens, ahol Brüsszel túl gyenge lenne jogsértési eljárások megindítására és büntetések kiszabására.

Megrázták a magyar közéletet az amerikai elnök Orbánt dicsérő szavai, holott annak címzettje csak kisebb részben volt a magyar miniszterelnök – akit több, mint két évvel a hatalomra lépése után Trump 40 perc erejére fogadott -, hanem sokkal inkább az EU centruma, nevesítve pedig Berlin. A Wall Street Journal értesülései szerint ráadásul Trump hízelgő szavai ellenére Washington a háttérben már előkészítette a szankciókat Orbán alvezérei és oligarchái ellen azon aggodalmakra válaszul, hogy Magyarország egyre komolyabb veszélyt jelent a nyugati érdekekre. A befolyásos lap szerint az adminisztráció egyelőre jegeli a lépést, még bízva abban, hogy Orbánt vissza tudja téríteni a hosszú távú biztonsági ígéreteihez és a magyar miniszterelnök a nyugati érdekkörben marad.

Az amerikai és a német főváros kapcsolatát is súlyos ügyek terhelik, ezért az EU destabilizációja az elégedetlen perifériák lázításával a Fehér Ház prioritása lett, és ez kimondottan igaz alig pár nappal az EP választások előtt. Rick Grenell berlini amerikai nagykövet már olyan szinten elvágta magát állandó éles kritikáival Berlinben, hogy persona non grata lett a kancellárián.

A neuralgikus pontok hosszú sora

Pompeo külügyminiszter a múlt héten rúgott bele a német vezetésbe, amikor az utolsó pillanatban lemondta berlini látogatását. Május 30-án Merkel utazik az USA-ba, hogy egy beszédet tartson a Harvard Egyetemen, de a program szerint Trump nem is fogadja. De mik a neuralgikus pontok a kétoldalú kapcsolatokban?

Nos, felsorolni is nehéz: kezdve a Párizsi Klímamegállapodással, folytatva az iráni nukleáris megállapodás felrúgásával – és a mostani háborús üzengetéssel -, aztán ott van az Északi Áramlat II. német-orosz gázvezeték ügye – amelyet Washington nemzetbiztonsági veszélynek tart Európára -, az F-35-ös vadászgépek kizárása a német beszerzésekből és az alacsony szintű német fegyverkiadások ügye. De ami már most teljesen akut kérdés, az a kereskedelmi vita.

Szombaton lecsap a vihar?

Trump korábban május 18-ig vállalta, hogy az európai autószektort nem sújtja addicionális büntetővámokkal. A határidő most szombaton lejár, amely mintegy 47 milliárd euró értékű autó és alkatrész exportját érintené. Az USA számára a korábbi hírek szerint csak az elfogadható, ha az agrártermékek is bekerülnek a szabad-kereskedelmi körbe - ezt francia nyomásra az EU teljesen kizárja.

Káncz Csaba

Az Európai Bizottság már jelezte, hogy az újabb vámok arányos válaszlépést és a tárgyalások azonnali felfüggesztését vonnák maguk után.

Egy amerikai-európai kereskedelmi csetepaté most úgy jönne a németeknek, mint ablakos tótnak a hanyattesés. A német tőzsdén (Dax) jegyzett nagy konszernek tavaly a forgalmuknak a 22 százalékát realizálták az amerikai piacon és csak 21 százalékát a német piacon. Olyan német nagyvállalalatok, mint a Bayer, az SAP, a Merck, a Linde, avagy az Adidas több, mint kétszer annyit adnak el Amerikában, mint Németországban.

Az autószektort érintő védővámok hatása egyébként a magyar gazdaságra világviszonylatban is kiemelten jelentős lehet: az amerikai piacra kerülő kocsik gyártása 1,7 százalékot jelent a magyar GDP-ben, ez az arány pedig magasabb olyan autóipari gigászokénál, mint Japán vagy Németország.

Miért is támogatja Trump a Brexitet és Orbánt?

A Fehér Ház és a Pentagon azon is fel van háborodva, hogy Berlin csupán GDP-jének 1,3 százalékát költi idén védelmi kiadásokra. A kiadási előrejelzés szerint Németország nem fogja elérni a belátható időtávon belül a NATO által elvárt 2 százalékos arányt, sőt 2020-tól még GDP-arányosan csökkenteni is fogja katonai költségvetését.

Végezetül érdemes emlékeztetni arra, hogy az amerikai politika általában, a republikánusok pedig különösképpen soha nem álltak távol a nagy üzleti lobbicsoportoktól. Felmerül a gyanú, hogy Trump EU-ellenes megosztó politikájával - példának okáért a Brexit, avagy Orbán nyílt támogatásával – valójában az óriási amerikai cégek érdekeit képviseli. A Google, az Apple, a Microsoft, a Facebook és az Amazon érdekeit sokkal jobban szolgálná egy széttöredezett kontinens, ahol Brüsszel túl gyenge lenne jogsértési eljárások megindítására és büntetések kiszabására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG