2p
Kovács Zoltán, volt kormányszóvivő megbízatása összesen 29 hónapra szól, amire bruttó 14,5 millió forintot kap díjazásként. 
Kovács Zoltán kormányszóvivő bemutatja a Guy Verhofstadt-ellenes kormányzati kampányfurgont 2018. november 28-án. (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöksége tavaly nyáron közölte, hogy júlis 27-től 2021. december 31-ig Kovács Zoltán volt kormányszóvivőt, a 2021. évi "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításért felelős kormánybiztost bízzák meg a Nimród Vadászújság főszerkesztői feladataival.

Hogy ezért Kovács Zoltán részesül-e díjazásban, az az akkori hírekből nem derült ki, a kormánybiztos vagyonnyilatkozat azonban árulkodik.

A kormany.hu-n közzétett dokumentumok szerint havi bruttó 500 ezer forintot kap Kovács Zoltán főszerkesztőként. Ez - kedvezmények érvényesítése nélkül - 332 500 forintos havi nettó fizetést jelent.

Kommunikációs államtitkárként emellé még havi bruttó 1,29 milliós, vagyis nettó 862 ezres fizetést kap. Amennyiben a jövőben nem történik változás, 2021 végéig közel 1,2 millió forintból gazdálkodhat Kovács Zoltán.

A most leadott vagyonnyilatkozata egyébként nem árulkodik sok változásról. Továbbra sincs ingatlan a saját nevén, még mindig megvan a 2008-ban vásárolt Ford Mondeója. A készpénz-állománya azonban gyarapodott, a korábbi 8 millió forint után most 9 milliót írt be.

Gazdasági érdekeltségeiben sem volt változás, kültagként érdekelt a debreceni székhelyű Unicornus Bt-ben. Munkavégzéséhez egy Skoda Kodiaq típusú személyautót (korábbi nyilatkozatában még egy Opel Antara-t tüntett fel), egy iPad Pro-t és egy iPhoneX Pro-t kapott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Wall Street szárnyal, mivel Jerome Powell szeptemberi kamatcsökkentésre utalt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 19:01
A Wall Street főbb indexei pénteken emelkedtek, miután Jerome Powell, az amerikai Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i szimpóziumon tartott beszédében egy lehetséges kamatcsökkentésre utalt.
Makro / Külgazdaság Lórúgásként érte a kiskereskedőket az árrésstop meghosszabbítása
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 12:48
A kereskedelmi szövetség attól tart, felgyorsulhat a kisboltok bezárási hulláma, a felmérésük szerint pedig a vásárlók többsége az árrésstop mellett is érzi, hogy drágulnak az élelmiszerek.
Makro / Külgazdaság Trump meggondolta magát: elengedte a 250 százalékos vámterveit
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:23
A gyógyszerekre és a félvezetőkre is a többi szektornak megfelelő vámokat fog kivetni. A szeszes italokról azonban még nincs megállapodás.
Makro / Külgazdaság Drágult az olaj, emelkednek a magyar üzemanyagárak is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 10:39
A Brent emelkedésével párhuzamosan a magyar nagykereskedelmi árak is nőnek, ismét közelít a 600 forintos átlagár.
Makro / Külgazdaság A kormány 1 százalékos növekedési céljának is annyi?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:30
Bár a beruházások második negyedéves visszaesése enyhébb lett az első negyedévinél, a -8,2 százalék így sem ad okot örömre.
Makro / Külgazdaság Már a szemünk se rebben: ebben az összevetésben az utolsó előttiek vagyunk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 08:11
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG