Rigában randalíroznak az angolok és a görögök

Elvtársi légkör, kölcsönös utálat

Angela Merkel közölte, hogy az éjszakába nyúló tárgyalások ugyan szívélyes légkörben zajlottak a görög kormányfővel (nagyon emlékezetet a „szívélyes elvtársi” kifejezésre, amit akkor használtak, ha a kommunista országok vezetői valamilyen kérdésben nem jutottak dűlőre), de a görögök még mindig nem ajánlottak semmi értékelhetőt. A kancellár asszony azonban továbbra is türelmesen várja az elfogadható görög javaslatot, immár bő 3 hónapja, február 20. óta, amikor is a görögök erre ígéretet tettek.

Ahol ott van Juncker, ott jó a hangulat... csak nehogy sírás legyen a vége. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Rigában. Fotó: EPA/Radek Pietruszka

A tárgyalásokon a francia elnök is részt vett, és a felek reggel kimerülten álltak fel az asztaltól. Ciprasz azt nyilatkozta, hogy rövidesen megállapodnak, Merkel azt, hogy még igen sok a tennivaló, valamit prezentálniuk kell a görögöknek, amit elfogadhat az IMF, az EU és az eurózóna pénzügyminiszterek tanácsa. Nos, ez így megy hónapok óta, roppant unalmas, kész csoda, hogy a hitelezők képviselői ilyen türelemmel viseltetnek. Talán már csak az tartja bennük a lelket, hogy ha Ciprasz továbbra sem enged, most már csak kiürül végleg a görög államkassza és beáll a fizetésképtelenség. Csúnya Graccident vagy Grexit lehet belőle, de legalább azt mondhatja az EU, ők az utolsó pillanatig esélyt adtak a görög kormánynak.

Cameron a lényegre tér

Az értekezlet másik „renitense” a brit miniszterelnök. A leghatározottabban hozzáfogott, hogy megvalósítsa tervét, miszerint az EU-t a népszavazással nyomás alá helyezi, előadja igényeit a brit különutat illetően, és végül megpróbál egyezségre jutni. Miután a csúcsnak ez nem hivatalos témája, kétoldalú megbeszélések folytat több vezetővel (a lengyel miniszterelnökkel és Orbánnal is), majd jövő héten Berlinbe és Párizsba is ellátogat.

Arra számít, hogy nehéz tárgyalások lesznek, de bízik az eredményben. Néhány megállapodást EU szinten akar megváltoztatni: pl. a külföldi munkavállalóknak járó szociális eljárások rendszerét, vagy azt a tézist, hogy az EU egyedüli fizetőeszköze csak az euró lehet.

Nos, ez eddig még nem is olyan vészes, mert az első pont tulajdonképpen jogos, az eredeti cél is az volt, hogy a munkaerő szabadon áramoljon, de az nem, hogy a szociális segélyek rendszerét ’arbitrálják le” az EU polgárok. A második pont kifejezetten aktuális, nem csak azért, hogy az angolok megmaradhassanak a fontnál, hanem a küszöbönálló esetleges Grexit miatt is. Valóban jobb, ha az euró egy önkéntes és kölcsönösen előnyös dolog, nem egy kínszenvedés, mint most a görögöknek.

Jobb túl lenni rajta

Cameron azt szeretné, ha a tárgyalások sikeresek lennének, megszületne a megegyezés, és mielőbb megtartaná a népszavazást, ahol az EU-ban maradásra buzdítaná a polgárokat. Úgy tűnik, most már a németek és a franciák is azon az állásponton vannak, hogy jobb lenne minél hamarabb túlesni az egészen, mert egy bennmaradást támogató népszavazás végülis megerősítené az EU-t, előtte viszont fennmarad a bizonytalanság.

Volt egy kitétele Cameronnak, melyet már korábban is emlegetett: ne legyen szabad a munkaerő áramlás addig egy újonnan belépett tagország számára, amíg gazdaságilag meg nem közelíti az erősebbeket. Nos, a döntő kérdés az, hogy ezt a jövőre akarja alkalmazni, vagy akár visszamenőleg (ez utóbbi valószínűleg elfogadhatatlan lenne az EU-nak). Ha csak a jövőbeni belépőkről lenne szó, akkor nincs túl nagy gond, mert egyrészt 5 éven belül úgysem várható belépés, másrészt érdemi esélye utána is csak egy-egy nem túl nagy jugoszláv utódállamnak, Montenegrónak, esetleg Szerbiának van.