4p
Komoly személyi változások zajlanak az észak-koreai felsővezetésben: magasrangú diplomaták és hivatalnokok távoznak, akik még Kim Dzsongun apját, sőt nagyapját is szolgálták, és fiatal tanácsadók kerülnek a helyükre, akik sokkal alkalmasabbak rá, hogy az amerikai elnök csapatával tárgyaljanak.

Kim Dzsongun eddig zseniálisan kezelte országa Amerikával fennálló viszonyát Donald Trump hatalomra kerülése óta: először tökélyre fejlesztette nukleáris fegyvereit és az azok célba juttatására alkalmas rakétákat, mégpedig úgy, hogy azok gyakorlatilag az Egyesült Államok bármely részét elérjék. Ezzel meg is alapozta a kellő félelmet, még atomháborús vaklármák is akadtak, majd mikor mindez megvolt, rámosolygott az addig szidalmazott amerikai elnökre, aki jobb lehetőség híján kapott az alkalmon, és béketárgyalásokba bocsátkozott vele.

Kim céljai

Trump célja az volt, hogy leszereltesse az észak-koreai nukleáris arzenált, de ez illuzórikus célkitűzés lehet, hisz Kim Dzsongunnak pont ez a félelmetes fegyverarzenál adja zsarolási potenciálját, egyben biztosít neki sérthetetlenséget, hisz egy atomhatalmat, bármilyen kicsi és szegény ország is legyen egyébként, rendkívül kockázatos megtámadni. Elég, ha csak az elvi lehetősége megvan annak, hogy akár csak egy nukleáris fegyvert célba juttat ellenségei területén: ennek kockázatát senki nem vállalhatja.

Kim Dzsongun felismerte, hogy ha ezek után látszólag békésen közelít legfőbb ellenségéhez, nyert ügye van, hisz annak sokkal jobb a tárgyalás és a háborús fenyegetettség csökkentése, mint a szakadatlan konfrontáció. Kim azonban az eddigieknél többet is el szeretne érni: mérsékelni, esetleg megszüntetni az ellene hozott szankciókat úgy, hogy nukleáris arzenálja megmarad, legfeljebb látszatintézkedéseket tesz, kismértékű leszerelés formájában.

Csapatépítés tisztogatással

Ehhez azonban ügyesen kell tárgyalnia Trumppal, aki feltehetően megfelelően felvértezi magát tanácsadókkal, hogy megpróbáljon minél nagyobb eredményt kihozni a tárgyalásokon. Kim régi gárdája nem alkalmas arra a kifinomult feladatra, hogy kellő ravaszsággal, de mégis diplomatikusan lépjenek fel és érjék el főnökük céljait, így komoly személycserék kezdődtek az észak-koreai felsővezetésben, melyek egyúttal tisztogatások is, mégpedig a szó legrosszabb értelmében: a régi munkatársak egy része eltűnik, legalábbis a dél-koreai hírszerzés, valamint a Dél-Koreába szökött északiak szerint.

A Reuters egy szöuli szervezetre, az Észak-Korea Stratégia Centrumra hivatkozik, amely szerint 2011-es hatalomra jutása és 2017 között Kim Dzsongun 70 magas beosztású munkatársát végeztette ki, közülük 10 diplomata volt. Ugyanezt tette a maga idejében Sztálin, volt tehát kitől tanulnia Kimnek. Így nem egy életbiztosítás elvállalni egy komolyabb posztot Kim rendszerében, bár elképzelhető, hogy már a poszt visszautasítása is komoly retorziókat vonhat maga után.

Az új főtárgyaló

A megfelelő jelöltekkel szemben persze komoly követelmények vannak: hűséges kommunistának kell lenniük, ugyanakkor bőséges ismerettel kell rendelkezniük a kapitalista országokról, különösen Amerikáról. Ebben egyébként van tapasztalata az északi rezsimnek: mindig is nagy erőkkel tanulmányozták az amerikai politikát, a kormányzat működési mechanizmusát, és a mindenkori elnök munkastílusát.

Az egyik legkomolyabb résztvevő a jövő heti vietnami csúcson Kim Hjok Csol lesz, egy karrierdiplomata, aki frissen esett át a legszigorúbb hűségteszten, hogy elnyerje a főtárgyalói pozíciót. Kim Hjok Csol azután került előtérbe, hogy Kim Dzsongun tavaly elvesztette bizalmát régi külügyminiszter-helyettesében, aki az amerikai kapcsolatokért felelt, de megvádolták azzal, hogy kémkedik az Egyesült Államoknak (a vezetőség soraiba férkőzött imperialista ügynök teóriáját jól ismerjük itthonról is, a Rákosi-rendszerből). A politikus el is tűnt, tavaly látták utoljára, a Reuters információi szerint „átnevelő munkatáborba” került, de nem zárható ki, hogy kivégezték.

Ki mire számít?

Mindezek után az a kérdés, hogy melyik fél mit érhet el a jövő heti csúcstalálkozón. Donald Trump számára már valószínűleg az is elég, ha békés a hangnem, és arra hivatkozhat, hogy elkerülte az Észak-Koreával való háborút. Emellett talán valami jelképes leszerelési megállapodást is köthetnek, amire ráfogható, hogy idővel a nukleáris arzenál teljes leszerelése lesz belőle. Kim Dzsongun vélhetően azt fogja megpróbálni elérni, hogy az országára kivetett szankciókat legalább részben visszavonják, hogy gazdasága levegőhöz jusson.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG