4p
Trump úgy vette föl négy évtized után Tajvannal a kapcsolatot, hogy arról sem a Fehér Házzal, sem a Külügyminisztériummal nem konzultált. Az amerikai konzervatív sajtó ujjong a híren. Trump körüludvarolta a pakisztáni despota vezetőt, a szívinfarktust hozva Indiára.

A kínai vezetés hivatalos jegyzékben tiltakozott az amerikai kormánynál, amiért Trump múlt pénteken telefonon beszélt Caj Jing-ven tajvani elnökkel, ezzel felélesztve a Tajvan és az USA közötti, 1979 óta befagyasztott diplomáciai kapcsolatokat. Peking arra kérte az amerikaiakat, hogy körültekintéssel kezeljék a tajvani helyzetet, és kerüljék a szükségtelen zavarokat az amerikai-kínai kapcsolatokban. Az Egyesült Államok 1979 óta nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot a de facto önálló országként működő Tajvannal, miután Jimmy Carter volt elnök kormánya elismerte a Kínai Népköztársaságot és az "egy Kína" elvét, amely azt hirdeti, hogy a szárazföldi Kína és Tajvan egy ugyanazon ország.

Új Kína-politika a Külügyminisztérium kihagyásával?

Káncz Csaba

Trump telefonhívása egy olyan pillanatban érkezett, amikor az egyre feszültebb kínai-japán viszony és a Dél-kínai-tenger szigetei felett egyre élesedő területi vita közepette amúgy is forrong a térség. Ilyen körülmények közt a Kína és Tajvan közti viszony elmérgesedésének lehetősége az elmúlt évtizedeknél sokkal inkább magában hordozza a regionális eszkaláció veszélyét, hiszen egy Kína és Tajvan közti konfliktust minden környékbeli szereplő a saját hasznára próbálhat fordítani. Márpedig Tajvan júliusban hadihajót is küldött járőrözni a Dél-kínai-tengernek arra a vitatott részére, amit sajátjának tart.

Az amerikai konzervatív sajtó üdvözölte Trump hívását, amellyel szerintük teljesen új alapokra helyezi Washington Kína-politikáját. Trump a telefonhívás alatt „elnöknek” szólította a tajvani vezetőt, amellyel gyakorlatilag önálló állami vezetőként ismerte el. Ráadásul „Tajvannak” nevezte az országot, amitől szintén szívszélhűdést kaptak Pekingben – sőt Ausztráliában is!

Mi több, a beszélgetés előtt Trump nem konzultált sem a Fehér Házzal, sem pedig a Külügyminisztériummal, amelyek bizonyosan megpróbálták volna megállítani őt. Az amerikai konzervazív sajtó szerint ezzel Trump megragadta a kezdeményezést, válságot idézett elő a pekingi vezetők körében – és mindezt több mint egy hónappal hivatalba lépése előtt. Chris Murphy demokrata szenátor szerint viszont Trump mindenfajta átfogó terv nélkül hajtotta végre radikális fordulatát, márpedig a háborúk éppen így szoktak kezdődni.

A fantasztikus emberek fantasztikus országa

Mindenesetre Trump telefonjai a világ vezetői számára valóban azt mutatják, hogy komoly zavar van az Erőben. A hívások során például csodálatát fejezte ki olyan despoták irányába, mint a kazah és a pakisztáni vezetők. Theresa May brit miniszterelnöknek pedig azt mondta, hogy „ha az USÁ-ba utazik, akkor legyen szíves előzetesen tudatnia velem” (sic).

Navaz Sarif pakisztáni elnökkel folytatott telefonja komoly aggodalmakat keltett, hiszen Washingtonnak az utóbbi években a terrorizmus támogatása és a nukleáris proliferáció miatt sok fejtörést okoz az ország. Ehhez képest Trump a pakisztáni vezetőt „nagyszerű fickónak” nevezte a telefonban, a pakisztániakat pedig „a világ egyik legintelligensebb népének”. Amikor Sarif meghívta Pakisztánba, Trump azt válaszolta: „alig várja már, hogy meglátogassa a fantasztikus embereknek azt a fantasztikus országát”. Washington legfőbb regionális szövetségesénél, a Pakisztánnal éppen a háború szélén egyensúlyozó Indiában a hír komoly megütközést keltett a politikai vezetésben. Megfigyelők szerint Trump telefonja csak tovább növelte a fegyveres konfliktus esélyét Iszlámábád és Új Delhi között.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG