4p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az orosz katonaság 45 év után újra zöld lámpát kapott Egyiptomban, az pedig már félig belépő Líbiába is. Egyes washingtoni források szerint Trump elnök a héten óriási lépésre készül, amellyel fáklyát dughat a közel-keleti lőporos hordóba. Az izraeli amerikai nagykövet az elmúlt egy évben büntetlenül fittyet hányt saját külügyminisztériuma álláspontjára.
Donald Trump (Fotó forrása: EPA/AL DRAGO / POOL)

Megrázta a Közel-Keletet a hír, hogy az orosz kormány múlt csütörtökön elfogadott egy partnerségi tervezetet Egyiptommal, amely mindkét országnak lehetővé tenné, hogy előzetes bejelentés alapján használják egymás légterét és légibázisait. Ez tehát még csak előzetes megállapodás, de elérhető közelségbe került, hogy 1972 óta – amikor Szadat akkori elnök kirúgta a szovjet katonai tanácsadókat az országból – ismét megvesse a lábát az orosz katonaság a legerősebb arab országban. Moszkva szíriai beavatkozása révén nagyban nőtt az oroszok tekintélye a térségben és az arab vezetők most újraértékelik kapcsolataikat a Kreml urával.

Egyiptom után Líbia jöhet

Holott Egyiptom Amerika egyik legstabilabb szövetségese, amióta 1979-ben békét kötött Izraellel. Kairó egyben a Izrael után a második legnagyobb kedvezményzettje a világon az amerikai katonai- és gazdasági segélynek. De Kairó nem volt hajlandó részt venni Amerika intervencióiban Irakban és Szíriában, mint ahogy egyébb bukott akciókban sem, például a szaúdiak jemeni vérzivatarában. Kairónak elég a baja a maga keleti és nyugati határain: az iszlamista gerilla támadások a Sínai-félszigeten és a líbiai polgárháború a szomszédban.

Márpedig most az orosz belépéssel elérhető közelségbe kerülhet az, hogy a Kreml következő lépéssel Líbiába is betegye a lábát. Jelenleg Tripoliban székel egy nemzetközileg elismert nemzeti egységkormány, másrészt pedig a tobruki központú parlamentre támaszkodó, az oroszok bizalmát élvező Halifa Haftár tábornokhoz köthető vezetés, amely az az ország keleti felének legnagyobb részét ellenőrzi. Haftár tavaly novemberben az orosz külügyminiszterrel személyesen is találkozott Moszkvában. Az orosz beavatkozás a Kreml 2016 őszén nyilvánosságra hozott Közel-Kelet és Észak-Afrika stratégiája mentén halad - eszerint Moszkva főként politikai eszközökkel járul hozzá a konfliktusok megoldásához, mégpedig helyi szövetségesekkel összefogva.

Elefánt a porcelánboltban

Eközben Trump elnök a héten állítólag óriási lépésre készül, amellyel fáklyát dughat a közel-keleti lőporos hordóba. Kiszivárgott információk szerint ugyanis holnapután az amerikai elnök egy beszédében el akarja ismerni Jeruzsálemet, mint Izrael fővárosát és ugyanazzal a mozdulattal odaköltöztetné az amerikai nagykövetséget is. Ezzel Trump szembemenne a nemzetközi joggal - az ENSZ Biztonsági Tanácsa jogellenesnek tartja Kelet-Jeruzsálem bekebelezését (478-as határozat) -, súlyos csapást mérne az amerikai-arab kapcsolatokra és megfúrná az izraeli-palesztin békefolyamatot is. Nem kis diplomáciai teljesítmény lenne ez, valljuk be, de Trump lendületben van, hiszen a múlt héten már sikerült válságba sodornia Washington és London különleges bizalmi kapcsolatát is.

Káncz Csaba

Akit Trump esetleges lépése mérhetetlen örömmel töltene el, az Washington izraeli nagykövete. David M. Friedman csődjogászt egy éve, nulla diplomáciai tapasztalattal nevezte Trump ki Tel-Avivba nagykövetnek. Friedman korábban Amerikában orthodox zsidóként több tízmillió dollárt gyűjtött össze a ciszjordániai telepesek számára.

Az amerikai nagykövet az elmúlt egy évben keményebb vonalat vitt az illegális telepesek politikájában, mint maga Nethanjahu miniszterelnök – ami valljuk be, nem kis teljesítmény! A nagykövet eddig nyíltan szembement Amerika hivatalos álláspontjával, ellenzi a két-állami megoldást, és „állítólagos megszállásról” beszél a palesztin területekkel kapcsolatban - holott az amerikai külügyminisztérium saját jelentéseiben is „megszállt területekről” értekezik. A diplomáciai protokoll súlyos megsértései miatt Friedmant Washington eddig nem hívta vissza állomáshelyéről. Ha Trump csütörtökön ténylegesen megteszi történelmi bejentését, akkor pedig már nem is fogja.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Összekaparta a pénzt a kormány: többlettel zárt a költségvetés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:09
Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek érkeztek az orosz gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:03
Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Bejött Trump számítása a németeknél: visszaesett az export
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:10
Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
Makro / Külgazdaság Izrael: maradt a negatív kilátás
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:45
Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael hosszú és rövid futamidejű, devizában és helyi valutában denominált szuverén kötelezettségeinek „Baa1” besorolását a Moody's Ratings – írja az MTI.  
Makro / Külgazdaság Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
Sasvári Péter | 2025. július 8. 05:47
Az árrésstop miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarországgal szemben, mert az Európai Bizottság szerint a korlátozó intézkedéscsomag diszkriminatív lehet. A kormány és Nagy Márton azonban minden jel szerint minden áron ragaszkodik hozzá. De vajon van gazdasági racionalitás az intézkedések mögött? Milyen hatásai voltak eddig az árrésstopnak, és mi várható most, hogy még ki is terjesztették?
Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG