4p
Kína reméli, hogy a nagy koreai összeborulás keretében Dél-Koreát le tudja katonailag választani az USÁ-ról a békeszerződés keretében és ki tudja terjeszteni befolyását a Japán partokig. Kérdés, hogy miképp változik Kim Dzsong Un álláspontja, ha azt látja, hogy a Trump kormányzat május 12-én felrúgja az évek alatt, a teljes nemzetközi közösség bevonásával megkötött iráni atomalkut. De mit lép Trump, ha Irán gyorsan beszerez nukleáris fegyvert, mondjuk Pakisztántól?
Donald Trump a Fehér Házban találkozott az amerikai acél- és alumíniumipar képviselőivel 2018. március 1-jén, majd bejelentette a súlyos importvámok bevezetését. Fotó: EPA / Jim Lo Scalzo

Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tárgyalt tegnap Phenjanban Vang Ji kínai külügyminiszter - a találkozó volt a legújabb azon diplomáciai események sorában, amelyek az Észak- és Dél-Korea közötti kapcsolatok jelentős javulásának köszönhetően jöttek létre az utóbbi hetekben. A találkozón Kim Dzsong Un kijelentette: országának határozott álláspontja, hogy atomfegyvermentessé tegyék a Koreai-félszigetet. Hozzátette azt is, hogy az utóbbi hetek pozitív fejleményei elősegíthetik a békés kiegyezést - közölte a pekingi külügyminisztérium.

Kína stratégiai játszmája

Valóban, a koreai politikai feszültség csökkenésével párhuzamosan olyan regionális szereplők, mint Kína, Japán és Oroszország is mérlegelik befolyásolási lehetőségeiket az új játszmában. Bár Peking regionális stabilitásra törekszik és tart a menekültek áradatától, az észak-koreai beomlott nukleáris kísérleti telepből kiáramló radioaktív szennyeződéstől, a stratégiai prioritásai nincsenek összhangban Washingtonnal. Kína reméli, hogy a nagy koreai összeborulás keretében Dél-Koreát le tudja katonailag választani az USÁ-ról a békeszerződés és a denuklearizáció keretében és ki tudja terjeszteni befolyását a Japán partokig.

Amerika jobb, ha maximális éberséggel figyeli a kínai mozgást, elég ha csak az elmúlt hetek megnövekedett kínai katonai aktivitására gondolunk a Tajvani-szorosban és a kínai cirkáló rakéta telepítésekre az elmúlt órákban a Dél-kínai-tenger vitatott státuszú szigetvilágában. Philip Davidson admirális, az amerikai csendes-óceáni parancsnokság (PACOM) új vezető-jelöltje a Szenátus Katonai Bizottsága számára készített írásos beszámolójában kiemelte, hogy „Kína jelenleg - a háborút leszámítva – képes ellenőrizni a Dél-kínai-tengert és képes kiterjeszteni a befolyását több ezer mérföldre délre mélyen Óceánia területére.”

Az iráni dilemma

Észak-Korea eredetileg jelezte, hogy akkor hajlandó feladni atomfegyvereit, ha hivatalos békeszerződés zárja le a Koreai Háborút és az USA lemond az agresszió lehetőségéről. De kérdés, hogy miképp változik Kim Dzsong Un álláspontja, ha azt látja, hogy a Trump kormányzat május 12-én felrúgja az évek alatt, a teljes nemzetközi közösség bevonásával megkötött iráni atomalkut? Hát ennyit ér Washington hivatalos aláírása egy kardinális kérdésben?

Káncz Csaba

Trump még 2015-ben kijelentette, hogy „imádja a háborúkat, még az atomháborúkat is”. Vágyálma Irán esetében hamarosan akár teljesülhet is. Moszkva és Peking nem hagyná magára Teheránt, míg Rijád Washingtonnal és Tel-Avivval vonulna csatába. Az a legkevesebb, hogy a harc felrobbantaná a teljes Közel-Keletet.

Kérdés, hogy mit lépne Trump, ha Irán gyorsan beszerezne nukleáris fegyvert, mondjuk Pakisztántól. Az elriaszthatná az amerikai és az izraeli támadást. Trump pedig leszerelési szerződésért kilincselhetne, mint most Észak-Korea esetében. Az egész egy teljesen képtelen és szürreális színjáték, de Trump elnökségének elmúlt 15 hónapja már sok mindenhez hozzászoktatott bennünket – ahogy annak ellenkezőjéhez is.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG