5p
Az amerikai elnök pénteken újabb követ vetett az egyébként is háborgó vízbe: 20 százalékos védővámmal fenyegette meg az európai autógyártókat, ami Magyarországot is érzékenyen érintheti. Az első számítások szerint 300 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom kerülhet veszélybe, a folyamat (egyelőre beláthatatlan) végén a vásárlók lehetnek a legnagyobb vesztesek.
MTI/AP/Evan Vucci

Védővám-spirálba kerül a világ

Donald Trump már az elnökválasztási kampányban belengette azokat az intézkedéseket, amelyek az amerikai külkereskedelmi deficit jelentős mérsékléséről szóltak - akkor még elsősorban Kína kapcsán vélekedett úgy, hogy az America First mottó jegyében meg kell fékezni a külföldi áruk beáramlását az Egyesült Államokba, így támogatva az amerikai vállalkozásokat. Szakértők már akkor figyelmeztettek arra, hogy a közgazdaságtan nem így működik, a védővámokra védővámokkal fognak válaszolni, az így kialakuló kereskedelmi háborún mindenki csak veszít majd - a nemzetközi résztvevők mellett az árukat és szolgáltatásokat megvásárló fogyasztók is.

A helyzet mostanra valóban eldurvulni látszik: Kína mellett Kanada és az Európai Unió is vastagon belekeveredett az ügybe, ahogy az borítékolható volt, az intézkedések válaszintézkedéseket szülnek, amelyekre tárgyalásos megoldás helyett újabb korlátozásokat lenget be az amerikai elnök, tovább mélyítve a kialakuló válságot. Hiába nevezte Trump felháborítónak és váratlannak, a partnerek sorra jelentik be az amerikai termékeket sújtó importvámokat, így lépett Kína, az Európai Unió és Kanada is, de még India is beszállt: nemrég 20 százalékos importvámot jelentett be az amerikai mandulára, Mexikó pedig a szóját vette célba - a folyamat kimenetele egyelőre megtippelhetetlen.

Olaj a tűzre: büntetővám az európai autókra?

Az EU, az USA és Kína összesen az exportunk 89 százalékáért felelős - márpedig pont ők vesznek részt a formálódó kereskedelmi háborúban. Így hát ha van olyan ország a földön, ami a leginkább szeretné a gyors és megnyugtató rendezését a kérdésnek, az Magyarország - mondta nemrég Szijjártó Péter külügyminiszter.

Ha a friss fejleményeket is hozzávesszük, miszerint az autóipart is mélyebben bevonják a globális kereskedelmi háborúba, garantáltan kijelenthetjük: Magyarországnak sok vesztenivalója van az ügyön.

A tűzre pénteken ismét olajat öntött az amerikai elnök: miután életbe léptek az EU válaszintézkedései, a már-már hivatalosnak nevezhető elnöki kommunikációs csatornán, a Twitteren lengette be, az EU-ból importált autókra 20 százalékos vámot fog kivetni, ha az európaiak nem vonják vissza az amerikai termékekre kiszabott büntetővámot.

Becslések szerint 300 milliárd dollár értékű kereskedelmi forgalom kerülhet így veszélybe - nem csoda, hogy pénteken az európai autógyártók részvényei esésbe is kezdtek a tőzsdéken.

Nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kerüli meg a törvényhozást

A védővámokat Trump - ahogy korábban is - nemzetbiztonsági okokkal indokolja. Az acélra és alumíniumra kivetett pluszterhek esetében is arra jutottak az elnök által felkért amerikai szakértők, hogy veszélyezteti az Egyesült Államok önvédelmi képességét, ha nagy arányban látják el külföldről nyersanyagokkal az amerikai gazdaságot - egy ugyanilyen vizsgálat már az autóiparral kapcsolatban is folyamatban van. Márpedig az 1960-as években elfogadott kereskedelmi törvény felhatalmazza az elnököt, hogy ha nemzetbiztonsági okok indokolják, akkor a kongresszus beleegyezése nélkül is bevezethet ilyen intézkedéseket. A törvényhozásban sokat bírálják amiatt Trumpot, hogy míg korábban szinte sosem nyúltak ehhez a lehetőséghez az elnökök, ő előszeretettel alkalmazza.

A Bloomberg tudósítása szerint azt is a szemére vetik, hogy aláássa az amerikai kormányzat folyamatban lévő tárgyalásait az ügyben: azzal, hogy a májusban kezdett vizsgálat eredményét gyakorlatilag már most megelőlegezi, sokat gyengít az amerikai tárgyalási pozíciókon. Borítékolható, hogy az intézkedések miatt a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO elé citálják az Egyesült Államokat, ahol szintén nem lesz könnyű megvédeni az amerikai álláspontot ilyen körülmények között.

Ebből csak áremelkedés lehet

Az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje az európai autógyártókkal szemben évente nagyjából 40 milliárd dolláros - a nagy európai gyártókat tömörítő szervezet máris azt hangoztatja, hogy az amerikai vásárlók bukják majd a legnagyobbat egy esetleges védővámon. Számukra ugyanis a lehető legalacsonyabb vámok biztosítják a lehető legalacsonyabb árakat - az acélra és alumíniumra kivetett védővámok pedig már így is áremelkedéshez vezetnek az amerikai autópiacon.

Az Amerikai Nemzetközi Autókereskedők Szövetségének elnöke arra figyelmeztet: a már két éve egyébként is hanyatló amerikai autóipar számára az újabb védővámok bevezetése katasztrófával érhetne fel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Győrffy Dóra: Nem racionális támogatni tízmilliókkal egy Fülöp-szigeteki munkahely létrehozását
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 19. 10:58
A közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora volt a július 16-ai élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 79. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Besül a magyar kormány fegyvere? 2034 előtt nem várják Ukrajnát az EU-ba
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 10:11
Friedrich Merz német kancellár szerint Ukrajna valószínűleg nem csatlakozik az Európai Unióhoz a blokk következő költségvetési ciklusának vége, azaz 2034 előtt – pedig a magyar kormány minden nap az ukrán EU-csatlakozásról beszél már most is.
Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG