|
| A USS Donald Cook hadihajó. Forrás: wikimedia.org |
Nyomásgyakorlás és elrettentés
Az incidens a Balti-tengeren történt: az orosz gépek közel repültek az amerikai hajóhoz, amely ugyan nemzetközi vizeken tartózkodott, de az oroszok szerint a kelleténél közelebb a Kalinyingrád körüli orosz területhez. Ugyanakkor a két fél megpróbál közeledni egymáshoz: két éve először NATO-orosz találkozóra került sor. Ezen az orosz fél kifejtette, hogy addig nem javulhat igazán a viszony, amíg a katonai szövetség vissza nem húzódik az orosz határ közeléből.
Szerintük a NATO ott tartózkodása nem más, mint katonai nyomásgyakorlás Oroszországra, és az orosz fél minden szükséges intézkedést meg fog tenni, hogy ezt a fenyegetést elhárítsa. Hasonló figyelmeztetés már korábban is zajlott: amikor tavalyelőtt Ukrajna körül kiéleződött a helyzet, Putyin megfenyegette a szövetséget, hogy ha túlzottan veszélyeztetik Oroszországot (például mélyen benyomulnak Ukrajna területére), akkor kénytelen lenne megelőző atomcsapást mérni Lengyelországra, miután ott van a fenyegető NATO fegyverarzenál.
Forró drót
Ennek meg is lett a hatása, a NATO lényegében visszavonult Ukrajnából, feltehetően érezték, hogy ez már valóban a kialakult status quo erős megbontása. Azóta nem is voltak komolyabb incidensek, most viszont a hajós ügy újra azt mutatja, hogy az orosz fél nagyobb távolságtartást szeretne.
A NATO főtitkára is elismerte, hogy a feleknek tárgyalásokat kell folytatni a fölösleges katonai kockázatok elkerülésére, és jobban szabályozni, melyik fél hogy manőverezzen. Javasolta, hogy elevenítsenek fel egy hidegháborús dokumentumot, az ún. bécsi megegyezést, amely szabályozza a nagyobb hadgyakorlatokat és katonai mozgásokat, valamint meghatározza azokat a kommunikációs csatornákat, ahol a felek rögtön kapcsolatba léphetnek egymással, ha valami kifogás merül fel.
Gyenge kommunikáció
Az ukrán válság előtt a NATO nem állomásoztatott erőket Kelet-Európában, de a Krím visszacsatolása óta többnemzetiségű erőt és komoly fegyverzetet kezdtek telepíteni Lengyelországba és a Balti államokba. A felek az eseményeket kölcsönösen fenyegetésként élik meg, noha vélhetően egyik sem annak szánja, nincs egymással szemben támadó szándékuk. Inkább kölcsönös meg nem értésről van szó, amit a nem megfelelő kommunikáció táplál.
A Krím visszafoglalásakor és Kelet-Ukrajna oroszok által lakott részek elszakadásakor Oroszország nem kommunikálta, hogy csak a tisztán oroszok lakta területeket veszik vissza így vagy úgy. Nem tervük viszont sem Ukrajna más részeinek, sem a részben oroszok lakta NATO-tag balti államok visszaszerzése. Így a NATO olyan stratégiát dolgozott ki, ami a keleti NATO-tagállamokat védi, ugyanakkor a NATO sem kommunikálta megfelelően, hogy nincsenek ezen túlmutató szándékai.
Jogilag zűrös ügyek
A kommunikáció ma sem egyértelmű: Oroszország tagadja, hogy közvetlen hatása lenne a kelet-ukrajnai szeparatizmusra, noha valószínűleg sokkal tisztább ügy lenne, ha elismerné, hogy segíti az elszakított oroszokat a függetlenedésben vagy a hazatérésben, ahogy a NATO is elszakította Koszovót Szerbiától (a Krím visszaszerzésekor ezt emlegették is). Végülis mégiscsak Lenin, illetve Sztálin által önkényesen húzott határokról van szó, amik 1991 végén hirtelen nemzetköziek lettek, ahogy Jugoszlávia felbomlásakor is a Tito által tetszés szerint húzott határok lettek nemzetköziek.
Jogilag igen bonyolult, gyakorlatilag feloldhatatlan helyzetek, de megfelelő kommunikációval a felek jobban tudtára adhatnák egymásnak szándékaikat, sok félreértés elkerülhető lenne, kevesebb lenne az incidens, és kevésbé kéne fegyverkezni és fenyegetőzni. Igazából egyik fél sem akar újra hidegháborúzni.
