3p
A lakáshitel-törlesztési támogatás kapcsán ma megjelent rendelet pontosan tisztázza, hogyan és milyen feltételekkel támogathatja a munkáltató dolgozója hiteltörlesztését az 5 millió forintos értékhatárig. Tudjon meg mindent az új, leghasznosabb cafeteria elemről!

A most kihirdetett rendelet részletesen szabályozza a hitelintézet, illetve a kincstár által kiállítandó igazolások kiállításának módját, illetve a munkáltatók által megőrzendő okiratok bizonylatok körét - írta az RSM DTM blogján Hegedüs Sándor, adószakértő.

Itt vannak részletek

A rendelet számos korábbi bizonytalanságot is felold. A juttatás igényelhető lesz bármekkora tulajdoni hányad esetén, így nem kell sem kizárólagos, sem legalább 50 százalékos ingatlantulajdoni hányaddal bírni. Egyértelművé vált, hogy egy lakás esetén akár több személy is élhet párhuzamosan a kedvezményekkel, még akkor is, ha azonos munkáltatónál állnak foglalkoztatásban. Szintén bizonytalanságot jelentett, hogy adóstárs esetén van-e lehetőség a munkáltatói támogatásra. Az új szabályok alapján már ez sem akadály.

A támogatások technikai lebonyolítása vonatkozásában a legfontosabb újdonság, hogy immár – megengedő módon – a támogatás mind a juttatásban részesülő hitelszámlájára, mind a hitelt nyújtó hitelintézet törlesztéséhez használt központi elszámoló számlára, sőt a magánszemély számára hitelt nyújtó hitelintézetnél vezetett a magánszemély saját folyószámlájára is utalható. A munkáltatók számára egyszerűsítés, hogy a támogatás indításához kapcsolódóan már nem kell elkülönített számlát nyitnia, azt a meglévő bankszámlákról is indíthatja. 

Trükközni nem érdemes

A munkáltatók számára a jelenlegi kerek között bizonytalanságot jelenthet, hogy a támogatást nyújtását követően, de még a munkáltatónak átadandó bizonylatok, okiratok benyújtásának határideje előtt távozó munkavállalótól, hogyan sikerül minden dokumentumot beszerezni. Ehhez kapcsolódóan fontos megjegyezni, hogy a korábban elfogadott szja törvény változás alapján mindkét fél számára fontos lehet a papírok összegyűjtése, hiszen kellően erősek a szankciók. 

Az igazolás bemutatásának elmulasztása, vagy jogosulatlan támogatás esetén, a támogatás 20 százalékkal növelt összege munkajövedelemnek minősül, így az után adó és járulék kötelezettséget állapítanak meg, mely mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára fájó lehet.

Amit már eddig is tudtunk

A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását. A jogszabály értelmében a munkáltató ötévente legfeljebb ötmillió forintot juttathat adómentesen - a fizetésén kívül - a dolgozójának azért, hogy törlessze forint - vagy deviza alapú lakáshitelét.

Az adómentes támogatást új vagy használt lakásvásárlásra, és építésre is fel lehet használni. A juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál.

Még több részlet a támogatásról >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG