5p
Rekordot döntött az MSCI világindexe, a részvénypiacokon ismét kiváló a hangulat. A BUX sem jár messze csúcsától, a forint viszont megint gyengülő pályára tért, 333,55 az euró. Növekedést várnak a cégek eredményeiben, ez tovább hajthatja a részvényárfolyamokat – itthon is. Öt fontos tőzsdei hír mára.

Hamar túltette magát a részvénypiac az amerikai és iráni rakétatámadásokon, a hét eleji ijedtségen. Főleg azután, hogy Donald Trump elnök enyhülésre utaló beszédet mondott. Ráadásul jövő héten aláírnának egy kereskedelmi megállapodást az USA és Kína között.

Így csütörtökön már szépen emelkedtek az indexek az USA-ban, Európában és Budapesten egyaránt. A Nasdaq Composite index 9203,4 pontnál új történelmi záróárat állított be, csúcson az S&P 500 is. Ma Európában egyelőre vegyes a kép, 1-2 ezrelékes pluszok és mínuszok váltogatják egymást. A BUX index is 0,4 százalékos pluszban van, nem messze történelmi csúcsától. A Reuters szerint az MSCI világindexe, az All-Country World Equity Index ma történelmi rekordot döntött.

A nagyobb cégek közül a Richter emelkedik legjobban, 0,9 százalékkal (6485-re). A forint viszont gyengécske, 333,55 az euró. A 4ig “nagy összegű nyertes ajánlat kihirdetéséről” tett közzé információt. A Duna House pedig előzetes adatokat tett közzé este az utolsó negyedévéről.

Frissebb árfolyamok itt láthatók

1. Ismét leszállóágban a forint

Bár január első napjaiban átmenetileg 330 alá is lesüllyedt az euró ára, az utóbbi pár napban fokozatosan felfelé araszol az árfolyam. “Fontos szintet lépett át az árfolyam a tegnapi kereskedésben 332,50-nél, az alakzati célárfolyam 335-re mutat. Ellenállási szintet jelent a március óta tartó emelkedő trendcsatorna alsó trendvonala 333 közelében” – írta az Equilor Befektetési Zrt. délelőtti hírlevele.

Euró/forint (forrás: Tradingview.com)

“Noha kis ideig úgy tűnt, hogy az EUR/HUF kurzus letörheti a 100 napos mozgóátlagot és ezzel véget érhet a régóta látott gyengülő trend a forint piacán, tegnap az árfolyam ismét a nevezetes mozgóátlag fölé emelkedett, egészen 332,7 forintig” – írta az Erste Befektetési Zrt. hírlevele. Ez szerintük technikailag arra utal, hogy folytatódhat a forint vesszőfutása, “első körben a 336-337 körüli korábbi csúcsokig”.

2. Nőnek a cégek eredményei, itthon is?

Az, hogy ilyen hamar kiheverték az iráni rakéta-sokkot a tőzsdék, az Erste Befektetési Zrt. reggeli kommentárja szerint elsősorban annak köszönhető, hogy “idén visszatérhet a szokásos környéki, illetve az azt meghaladó profitbővülés mind az USA-ban, mind Németországban”. Tíz százalékos, illetve azt meghaladó növekedést vár a piac az egy részvényre jutó eredményben a Dow Jones Ipari, az S&P 500, a Nasdaq és a DAX indexekben levő társaságoknál egyaránt.

“A BUX esetében az emelkedés 5-10 százalék között alakulhat, ami elsősorban az OTP teljesítményétől fog függeni. Csak emlékeztetőül, tavaly ilyenkor az OTP-től stagnálást vártak, de nagy valószínűséggel tavaly 20 százalék fölötti mértékben növekedett végül a profitja” – tették hozzá.

Az egyik legnagyobb hazai brókercég szerint a Mol annak ellenére gyengélkedik, hogy a Népszava információi szerint áprilisra elkészülhet a horvát kormány ajánlata a Mol által birtokolt INA részvényekre. De ebben, illetve a megfelelő vételárban a piac nem igazán hisz.

3. Jó gyorsjelentési szezon következik?

A KBC Equitas is hasonlóan vélekedik a vállalati profitokról, mint az Erste. Szerintük újraindulhat a profitnövekedés Európában, az Egyesült Államokban pedig “a mini ciklus alját jelölheti 2019 utolsó negyedéve, ahol az energia szektort kiszűrve azonban szintén növekvő eredményeket várnak a vállalatoktól”.

Tavaly csökkenő profitokat láttunk Európában a gazdaság gyengélkedése miatt, Amerikában pedig elsősorban az adócsökkentés miatti erős 2018-as eredmények jelentettek magas mércét az összehasonlításban – írják. “A 2020-as évet tekintve az eredménysorokon egyértelműen növekedést várnak az elemzők, a javuló kilátások pedig segíthetik a bikapiac folytatódását” – teszik hozzá.

Az elmúlt hónapok raliját követően azonban jelentősen megemelkedett az értékeltség is. Ez “kevés helyet hagy a hibázásnak” a jelenlegi árfolyamszinteken – intenek egyúttal óvatosságra is.

4. Jelentett a Duna House

“Erős lengyel core növekedés, gyenge piac Magyarországon” – írja a Duna House közleménye. Eszerint “fennmaradt a megelőző negyedévet is jellemző bizonytalanság Magyarországon, míg Lengyelországban töretlen a növekedés”. A lengyel bővülés azonban kompenzálta a magyarországi csökkenést és az összesített jutalékbevételek növekedni tudtak.

A cégcsoport akvizícióval nyitotta a 2020-as évet, ami “további növekedést vetít előre a lengyelországi hitelközvetítői tevékenységben”. A magyarországi működéssel kapcsolatban említik a MÁP+ kötvények – minden bizonnyal negatív – hatását az ingatlanpiacra.

5. Új makroadatok jönnek

A német ipari termelési adat pozitív meglepetést okozott tegnap, novemberben ugyanis 1,1 százalékkal tudott növekedni, megverve ezzel a várakozásokat – írta ma a KBC Equitas. Az októberi adatot is felfelé módosították a korábbi 1,7-ről csupán 1,0 százalékos csökkenésre.

Tegnap este jöttek ki az adatok Amerikából az új munkanélküli kérelmek számáról, ami a vártnál kevesebb lett. A meglévő kérelmek száma 21 havi csúcsra emelkedett. Ma teszik közzé Amerikában a munkanélküliségi rátát és az NFP adatokat (foglalkoztatottak száma), amit erősen figyelnek a piaci szereplők.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45810 45440 46000 -0,35% 0 0 13 071 525 890 HUF 2026-06-26 17:11:30
MOL 3668 3642 3716 +0,55% 0 0 1 923 481 766 HUF 2026-06-26 17:05:23
MTELEKOM 2678 2640 2706 -0,52% 0 0 1 723 872 378 HUF 2026-06-26 17:07:13
RICHTER 12260 12200 12360 +0,99% 0 0 1 888 171 720 HUF 2026-06-26 17:05:26
OPUS 353 350 364 +0,86% 0 0 18 442 781 HUF 2026-06-26 17:06:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Minden fő devizával szemben nyert a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:30
Erősödéssel zárta a pénteket a forint a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár is gyengülést mutatott a hazai fizetőeszközzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzó hangulatban rekordot döntött a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:54
Történelmi szintre emelkedett a BUX index pénteken, miközben a részvénypiacon a blue chipek eltérő irányba mozdultak.
Részvény / Deviza / Áru Brummogva ébredt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:56
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki mást gondol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kisebb kilengések után enyhe emelkedést mutatott pénteken kora délutánig, miközben a vezető részvények vegyesen teljesítettek és a forgalom 8,8 milliárd forint közelében alakult.
Részvény / Deviza / Áru Nem várt fordulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 11:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,23 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. 
Részvény / Deviza / Áru Döbbenet: a kriptó elintézheti, hogy éjjel-nappal ömöljön az arany és az olaj a befektetőkre
Czwick Dávid | 2026. június 26. 10:21
A klasszikus tőzsdei világ egyik utolsó bástyáját is kikezdi a kriptopiac és a nem hagyományos piacterek, brókerek előretörése. A kiélezett helyzetben a világ legmeghatározóbb árupiacát üzemeltető Chicagói Fémtőzsde (CME) is próbál előremenekülni, de könnyedén saját ujjába haraphat. A kisbefektetők viszont izgatottan figyelnek, mert akár még több lehetőség és új termékek hullhatnak az ölükbe.
Részvény / Deviza / Áru A nemzetközi rossz hangulatban szédeleg a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 09:24
Csökkenéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde a pénteki kereskedésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG