10p
Szerda hajnalban még a pánik jelei látszottak a tőzsdéken, napközben viszont megnyugodtak a kedélyek. Az amerikai-iráni konfliktusról érkező hírek és Trump megnyugtató szavai segítettel. Így délután hurráoptimizmus lett úrrá a szereplőkön, ismét rekordszinten zártak az amerikai piacok.

A kedd éjszaka végrehajtott iráni támadást követően a piaci szereplők tartva attól, hogy a helyzet eszkalálódik, már-már pánikszerű reakciókat mutattak, akkor az ázsiai piacok mellett az európai és amerikai határidős indexek is erőteljes gyengülést jeleztek. A napvilágra kerülő hírek, miszerint az irániak előre jelezték a támadást, és az a tény, hogy Donald Trump is meglehetősen visszafogott volt az újabb csapásokat illetően, mint mondta, nem fog tovább eszkalálódni a katonai konfliktus Irán és az Egyesült Államok között, megnyugtatta a piaci szereplőket. Ennek köszönhetően a nap folyamán végig felfele mentek a tőzsdeindexek, és az nagy európai piacok rekordközeli szintre ugrottak, míg a Wall Streeten ismét történelmi csúcson zártak a piacok.
Látszólag tehát minden rendben van, összefoglaljuk, mi az, amire azért érdemes odafigyelni.

1; Újabb gazdasági szankciók Iránnal szemben
Az amerikai elnök a tegnap délutáni beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Irán visszavonulót fúj a tegnap hajnalban elkövetett rakétatámadások után, melyben nem sérült meg amerikai katona. Donald Trump jelezte, hogy az Egyesült Államok vizsgálja a további gazdasági szankciók lehetőségeit Irán ellen, de katonai válaszcsapással nem fenyegette meg a perzsa országot. A meglehetősen békülékeny hangvételű üzenetben aláhúzta, hogy új megállapodásra van szükség, mely szavatolja, hogy Irán nem fog atomfegyvert előállítani, és mielőbbi tárgyalások megindítását szorgalmazta.

2; Aláírják végre az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodást
Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes január 13-án háromnapos látogatásra Washingtonba utazik, ahol aláírja az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus megoldását célzó részmegállapodást - jelentette be Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján Pekingben.

A bejelentéssel a kínai fél megerősítette a látogatás időpontjáról szóló sajtóértesülést, ami azt követően röppent fel, hogy Donald Trump amerikai elnök egy december 31-én közzétett Twitter-bejegyzésben egyoldalúan kijelölte a január 15-ét, mint az aláírás dátumát. Trump bejegyzésében egyúttal azt is közölte: az aláírást követően egy későbbi időpontban Pekingbe látogat majd - ezt azonban kínai részről még nem erősítették meg.

A több mint másfél éve tartó kereskedelmi háború lezárására irányuló részmegállapodás tartalmára vonatkozóan egyelőre a felek nem közöltek részleteket, Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló csupán annyit közölt, hogy a megállapodás első szakaszának részeként Kína két éven belül további 80 milliárd dollár értékben vásárol majd amerikai mezőgazdasági termékeket. Ennek némileg ellentmondott a kereskedelmi tárgyalásokon személyesen részt vevő Han Csün, kínai mezőgazdasági és vidékügyi miniszterhelyettes hétvégi nyilatkozata, miszerint Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit, így ugyanis a kínai megrendelők nem tudják számottevő mértékben bővíteni az amerikai kukorica, rizs, illetve búza behozatalát.

3; Életjeleket mutat a német ipar
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben emelkedett, és másfél éve a legnagyobb növekedést érte el a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön publikált jelentése alapján. Novemberben a Destatis előzetes adatai szerint 1,1 százalékkal nőtt ár, naptári és szezonális kiigazítással az ipari termelés az előző havihoz képest Németországban.

A novemberi 1,1 százalék az ipari termelés másfél éve legnagyobb havi növekedése Németországban. Az egy évvel korábbihoz képest ár és naptári kiigazítással 2,6 százalékkal csökkent az ipari termelés. A piac az októberi 1,0 százalékos havi csökkenés után 0,7 százalékos növekedést várt novemberre. Az októberi ipari termelési adatokat a Destatis felülvizsgálta és módosította. Októberben a korábban jelzett 1,7 százalék helyett 1,0 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző havihoz képest. Az egy évvel korábbihoz képest pedig 4,6 százalék volt a csökkenés.
A mostani adatot némileg árnyalja, hogy továbbra is a német ipari termelés csökkenését jelzi az elkövetkező három hónapra a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet felmérése, bár a korábban jelzettnél kisebb mértékűt.

4; Karácsonyi rekord eladások az Apple-től
Rekordmagas eladásokat generált az Apple az ünnepek alatt. A kaliforniai cég részvényei szerdán új csúcsot döntöttek, miután a vállalat közölte, hogy karácsony és szilveszter között az App Store-on keresztül 1,4 milliárd dollár árbevételt realizáltak, írta reggeli hírlevelében az Equior. Tavaly ugyanezen időszakához képest ez az összeg 16 százalékkal magasabb. Ez azt üzenheti a befektetőknek, hogy a lassuló telefoneladások ellenére is jelentős növekedési potenciált tartogat még a vállalat a szolgáltatásai és kiegészítőin keresztül. A hírnek köszönhetően az Apple árfolyama a tegnapi kereskedésben 1,6 százalékot emelkedett.

5; A régiós gyenge teljesítménye fogta vissza a Tesco eredményét
Csökkent a Tesco forgalma a karácsony körüli üzleti időszakban. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtökön Londonban ismertetett eredményjelentése szerint a visszaesés különösen a közép-európai érdekeltségeket érintette, mindenekelőtt a lengyelországi üzletág átalakítása miatt. A Londoni Értéktőzsdén (LSE) közzétett időszaki jelentés szerint a csoportszintű értékesítés a január 4-ével zárult 19 hétben 1,5 százalékkal csökkent éves összevetésben. Az eredményjelentés szerint a cég közép-európai teljesítménye tükrözi a Tesco üzleti tevékenységének folytatódó jelentős átalakítását ebben a térségben. Ennek része a lengyelországi piaci hozzáállás alapvető átalakítása, valamint a magyarországi, a csehországi és a szlovákiai üzletág átméretezése, egyszerűsítése és javítása áll.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44480 44020 45190 -1,57% 0 0 13 140 501 180 HUF 2026-07-17 17:13:43
MOL 4166 4116 4194 +0,10% 0 0 2 125 298 562 HUF 2026-07-17 17:05:04
MTELEKOM 2640 2610 2640 +0,38% 0 0 338 257 258 HUF 2026-07-17 17:05:02
RICHTER 11980 11950 12100 -0,75% 0 0 826 645 930 HUF 2026-07-17 17:05:02
OPUS 370 362 372 +0,41% 0 0 35 831 872 HUF 2026-07-17 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
Részvény / Deviza / Áru Trump hétvégi bejelentéseitől tartottak a tőzsdén?
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1090,66 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel 140 981,27 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban indították a hét utolsó napját Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 16:18
Veszteséggel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Elbágyadt a kánikulában a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 15:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,17 pontos nyitás után enyhén csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot kaptak a tőzsdék a világon, Budapest sem maradt ki a szórásból
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:36
Az olajár viszont tovább emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Tovább csúszik a lejtőn a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 07:34
Péntek reggelre is jelentősebbet gyengült.
Részvény / Deviza / Áru A chipgyártók húzták le az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 06:23
Így zártak csütörtökön New Yorkban.
Részvény / Deviza / Áru Váratlanul összeomlott az IBM árfolyama, mégis érdemes venni?
Czwick Dávid | 2026. július 16. 17:16
Egyetlen kiszólás után kíméletlenül megbüntette a pénzpiac a tapasztalt informatikai céget. Az IBM papírjainak árfolyama komoly gyomrost kapott a keddi manővert követően. Miért következett be az óriási, napon belüli szakadás? Túlreagált eseménysorról van csak szó? Jöhet a nagy visszatérés vagy a felszín alatt még nagyobb a gond? Ezekre kerestük a választ az évtizedek óta nem látott tőzsdei zakó nyomán.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált az OTP a tőzsdén, már 45 ezer forint felett az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 12:02
A szerdai esés után közel 2 százalékkal emelkedett az OTP-papírok értéke csütörtökön délelőtt. A Mol-árfolyam ezzel szemben szinte ugyanennyivel esett vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG