2p
A hétfői kritikus szintről sikerült felemelkedni az S&P 500 indexnek, nem kis részben a Tesla 5 százalékos ugrásának. Ázsia és Európa ma mégis esnek. A pesti tőzsde szépen nyitott, de aztán elsősorban a Mol gyengélkedése miatt mínuszba csúszott a BUX. Jól áll viszont a Konzum és az Appeninn.

Hétfőn immár nem először nézett be az S&P 500 index mélyen a 200 napos mozgóátlag alá, sőt kevéssel alatta is zárt, de tegnap megjött a vételi erő, is sikerült 1,25 százalékos emelkedéssel felhúzni az indexet a kritikus szintről 2614 pontig.

S&P 500

Ebben szerepet kaphattak a cégek növekvő sajátrészvény-vásárlásai is, ők is próbálják megmenteni ezt a rendkívül fontos technikai szintet, de nagy jelentősége lehetett a Tesla 6 százalékos emelkedésének is, miután a cég jelezte, hogy múlt héten 2000 darab Model 3-ast gyártott.

Ez önmagában nem sok, viszont ebből úgy tűnik, hogy elérhető lesz véges időn belül a heti 5000 darab is, és akkor a cég pénzügyileg már stabilizálódik, megugrik az árbevétel. Miután a cégvezér, Elon Musk eddig az összes nehézségen túljutott, a piac 1-2 nap megingás után újra vélelmezi, hogy ez sem lesz gond neki, és idővel a heti 10 ezer darab is meglesz.

Tesla

Ázsiában nem folytatódott az optimizmus, sok index több mint egy százalékot esett. Kontinensünkön is az eladók vannak többségben: a DAX 0,6 százalékkal van lejjebb 11 940 ponton.

A hazai piac először úgy tűnt, hogy folytatja tegnapi emelkedését, de  kereskedés első órája után a BUX mínuszba fordult, leginkább a Molnak köszönhetően, amely 1,26 százalékkal van lejjebb, 2828 forinton. A Richter és az OTP kis mértékben emelkednek 5415 illetve 11 540 forintig.

Pluszban vannak az úgynevezett Mészáros-papírok: úgy tűnik, a választások előtt gondosan karbantartják őket jó hírekkel, sőt részvényvásárlással. A Konzum bejelentette, hogy tegnap 200 ezer darab Appeninn részvényt vásárolt, ugyanakkor a tavaly decemberben elhatározott alaptőkeemelésről is további információkat közölt.

Nem kizárható, hogy a Konzum vásárlása ma is folytatódik: mindenesetre az Appeninn 3 százalékkal emelkedik 630 forintig, maga a Konzum 2 százalékkal van feljebb 2940 forinton, és az Opus is hasonló mértékben drágul, 610 forintig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32170 32030 32440 -0,83% 0 0 9 152 875 010 HUF 2025-11-14 17:05:09
MOL 3046 3002 3060 -0,52% 0 0 930 925 772 HUF 2025-11-14 17:05:19
MTELEKOM 1740 1732 1770 -1,25% 0 0 1 207 665 516 HUF 2025-11-14 17:14:46
RICHTER 9725 9685 9885 -1,12% 0 0 2 767 878 545 HUF 2025-11-14 17:13:44
OPUS 527 525 533 0,00% 0 0 67 514 390 HUF 2025-11-14 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az euróval szemben erősödött a forint, a dollárt nézve nem áll jól
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 19:22
A napot és a hetet is pluszban zárta a forint az euróhoz képest. A heti mérleg a dollárhoz viszonyítva is pozitív, de pénteken gyengül a forint, közel 331-re.
Részvény / Deviza / Áru Eséssel zárta a hetet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 18:17
A BUX is csökkent, az amerikai rossz befektetői hangulat átterjedt az európai tőzsdékre is.
Részvény / Deviza / Áru Mínusszal indult az amerikai tőzsde, az arany ára is beesett
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:37
Ismét 4000 dollár közelébe esett vissza az arany ára, miközben a három irányadó amerikai tőzsdeindex egyaránt csökkent. 
Részvény / Deviza / Áru Az osztalék lesz az új kamat?
Eidenpenz József | 2025. november 14. 15:13
A részvények jellemzően sokkal többet hoztak hosszú távon, mint a kötvények, ráadásul az infláció néha megeszi a kamatot. De részvény és részvény között is óriási különbségek vannak. Milyen előnyökkel és kockázatokkal jár, ha osztalékvadászatra indulunk?
Részvény / Deviza / Áru Nem volt több meglepő húzás a BUX tarsolyában
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:35
A pozitív nyitás hamar tovaszállt, és mínuszban forgott ma délelőtt a hazai tőzsde mutatója.
Részvény / Deviza / Áru Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:25
Az emelkedés rögtön átváltott csökkenésbe.
Részvény / Deviza / Áru A borzasztó számok után a tőzsde is esett
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 08:15
Az egész ázsiai kereskedési hangulatot lehúzták a gyenge kínai adatok.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú volt az este, kóvályogva ébred a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:02
Gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama a fő devizákkal szemben péntek reggel, az előző esti jegyzéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Sarokba húzódott a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 06:16
Gyengült az amerikai tőzsde a csütörtöki zárásban.
Részvény / Deviza / Áru Ma sem lehet okunk panaszra a forintnál
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 18:54
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG