3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az OPEC és Oroszország a kitermelés csökkentéssel elérte célját: az olajár a magasba emelkedett. Ugyanakkor a magas ár az amerikai palaolaj kitermelést is felfuttatta, olyannyira, hogy csúcsra jár az amerikai kitermelés és az export. Ebből már Európának is jut bőven, az OPEC ls Oroszország így viszont piacot veszthetnek.

Amerika kipótolja

Oroszország és az OPEC országok tavaly megegyeztek arról, hogy napi 1,8 millió tonna hordóval visszafogják a termelést, hogy ezzel kiegyenlítsék a piacot (megszüntessék a túlkínálatot), és így megemeljék az árat. Ez sikerült is: akkor 40-50 dollár körül volt az ár, most feljött 70 fölé. Csakhogy a Brent árának emelkedése magával húzza az amerikai típusok árát is, így viszont újra megéri a palaolaj kitermelése, annyira, hogy az amerikai teljes napi olajkitermelés 10,7 millió hordóval megközelítette az oroszt és a szaúdit, a világ legnagyobbjait.

Így lassan ugyanannyi olaj kerül a piacra, mint a megállapodás előtt, azzal a különbséggel, hogy a drágább típusokból kevesebb, az olcsóbb amerikaiból több van, és ez akkor kezdi éreztetni hatását, ha az amerikai olaj betör az ázsiai és nigériai olaj hagyományos piacaira, leginkább Európába. Egy, a Reutersnek beszámoló kereskedő, aki mediterrán finomítónak szokta beszerezni az olajat, elmondta, hogy az amerikai ajánlatok elárasztották a piacot. Ő maga eddig orosz és Kaszpi-tengeri olajat vett, de most a kedvező amerikai ajánlatokból csemegézik.

Felfutóban

Áprilisban az Európába szállított olaj mennyisége vélhetően eléri a napi 550 ezer hordót (2,2 millió tonna), ami soha nem látott mennyiség ezen a piacon. Január és április között az egy évvel korábbi adathoz képest négyszeresére, 6,8 millió tonnára ugrott a mennyiség. Kereskedők szerint a növekedés folyamatos, mivel az amerikai kínálat egyre nagyobb, így egyre kevésbé tudják elhelyezi a hagyományos exportpiacaikon, otthon meg nincs ennyire szükség. Így logikus, hogy Európába szállítanak, ráadásul jóval olcsóbban, miután az amerikai WTI és a Brent közti árrés kitágult, 5 dollár körül van.

Tavaly az európai import 7 százaléka származott Amerikából, idén már várhatóan 12. A legfőbb európai importőrök Nagy-Britannia, Hollandia és Olaszország. Más finomítók is tesztelik már az amerikai olajat, mint a lengyel PKN Orlen, a Lotos, és többen tervezik ugyanezt. Az amerikai olaj így az európai piacot óhatatlanul az OPEC és Oroszország elől veszi el, aminek egy bizonyos szinten az lehet a következménye, hogy csökkentett kitermelés mellett is túlkínálat lesz ezekből olajból, ez pedig előbb-utóbb megjelenik az árban.

Először finnyásak voltak, aztán rákaptak

Az amerikai olajexport korlátozásokat 2015-ben oldották fel, de eleinte az európai finomítók nehezen szánták rá magukat, hogy új típusokkal kísérletezzenek, maradtak az Északi-tengeri, a Nyugat-Afrikai és a Kaszpi típusoknál. Tavaly már elszánták magukat a próbákra, idén pedig már annyi tapasztalatuk van, hogy gond nélkül megveszik a korábbi típusok helyett. A közel 5 dolláros árelőny pedig rendkívül vonzó, ezért a korábbi eladók máris kénytelenek árengedményeket ajánlani.

Mindezek alapján érthető, hogy az amerikai kitermelés gyors felfutása miért hat lassabban az olajárra, mint várható lenne, de a jelenlegi folyamatok folytatódása mellett az amerikai túlkínálatot az európai piac közvetítheti, ismét előidézve az OPEC túlkínálatát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG