3p
Egy-másfél százalékkal drágult az észak-amerikai könnyű és az északi-tengeri Brent típus az OPEC+ csoport csütörtöki ülése előtt kiszivárgó hírre, miszerint a nafta legnagyobb exportőr országai a jövő évi első negyedévihez képest a másodikban 30 százalékkal jobban fogják vissza a kitermelésüket.
EPA/CHRISTIAN BRUNA

Az már tény, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségesei – köztük Oroszország – által alkotott, úgynevezett OPEC+ csoport vállalta, 2020. január 1-jétől március 31-éig együttesen napi 1,2 millió hordóval kevesebb olajat hoznak a felszínre. Így szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a folyékony arany piaca stabilizálódjon, az ára pedig lehetőleg ne kerüljön csökkenő trendbe.

Nem kizárt azonban, hogy április 1-jétől még nagyobb mérséklődés léphet életbe. Legalábbis, ha igaznak bizonyul a Reuters brit hírügynökség két bennfentes forrástól származó értesülése, miszerint a második negyedévben további 400 ezer hordót faragnak a napi kitermelésükön, ami így már 1,6 milliós önként vállalt visszafogást jelentene. Tennék ezt azért, mert a piacon a jövő év első felében túlkínálatot valószínűsítenek, ami az olajárakat nyomás alá helyezheti.

Biztosat pénteken lehet majd tudni – akkor ér véget Bécsben az a kétnapos ülése, amelynek első napján, csütörtökön az OPEC-tagállamok tartják a szokásos félévenkénti tanácskozásukat, a második nap azonban már csatlakoznak hozzájuk a kartellen kívüli szövetségesek szakminiszterei. Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy az OPEC+ csoport dűlőre jut a kitermelés harminc százalékkal magasabb szintű visszafogására. Egyes exportőrök ugyanis attól tartanak, ezzel csak még nagyobb aktivitásra serkenthetik az amerikai versenytársaikat. Hiszen az Egyesült Államok kitermelése – alapvetően a palaolajkitermelés fokozásának köszönhetően – már most is rekordot döntöget, az a pénteken közzétett adatok szerint szeptemberben napi 12,46 millió hordóval új csúcsot állított fel, ami ily módon ellensúlyozhatja az OPEC-tagok kieső termelését.

Emiatt viszont korántsem biztos, hogy akár a nagyobb visszafogás is eléri-e a kívánt hatást, hiszen elfordulhat, hogy egy sajátos, ellentétes irányú kitermelési verseny alakulhat ki az OPEC+ és az USA között. Mindenesetre a befektetők optimisták, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az OPEC+ lehetséges nagyobb második negyedévi kitermeléscsökkentésének hírére az olajár emelkedni kezdett. Az északi-tengeri Brent típusú februári határidős jegyzése közel 2 százalékos pluszban is járt, 61,63 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig januári szállításra 2,18 százalékos nyereségben, 56,37 dolláron, mielőtt korrigáltak, 61, illetve 56 dollár közelébe.

Más kérdés, hogy még a mai drágulásukat követően sem érték el az olajárak a pénteki nagy zuhanásuk előtti szintet. A lejtmenetet egyrészt az váltotta ki, hogy Ádil Abdel Mahdi bejelentette lemondását a parlamentnek, lehetővé téve a törvényhozásnak új kormány választását, az alapján ugyanis a piac az iraki tüntetések beszüntetését várja, aminek hatására az olajkínálat növekedhet, a jegyzések pedig csökkenhetnek. Másrészt az is hozzájárult a Brent 2,25, a WTI több mint 5 százalékos pénteki olcsóbbodásának, hogy megszakadhatnak a kereskedelmi háború lezárását célzó tárgyalások az Egyesült Államok és Kína, a világ két legnagyobb gazdasága és egyben legnagyobb olajfogyasztója között a hongkongi tüntetők amerikai támogatása miatt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46900 46700 46970 +0,41% 46890 46900 6 133 821 400 HUF 2026-07-03 15:04:43
MOL 3890 3820 3914 +2,37% 3888 3890 1 665 772 744 HUF 2026-07-03 15:04:47
MTELEKOM 2664 2652 2694 +0,15% 2660 2664 194 463 708 HUF 2026-07-03 15:03:49
RICHTER 12090 12060 12220 -0,17% 12080 12090 206 055 080 HUF 2026-07-03 15:05:52
OPUS 366 355 366 +0,27% 365 366 9 319 780 HUF 2026-07-03 14:57:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:25
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG