1p
Mivel a történelem általában ismétli önmagát, jogos a kérdés, hogy ma ugyanolyan túlértékeltek-e a közösségi médiával foglalkozó cégek, mint azok a dotcom-vállalatok voltak, amelyek értéke az 1990-es évek végén az informatikai buborék kipukkadásakor vált semmivé – veti fel Peter Bo Kiaer, a dán székhelyű Saxo Bank részvénypiaci elemzője legfrissebb elemzésében.

A buborék kialakulásával kapcsolatos félelmeknek a táptalaja az a sok általánosítás, amely a sajtóban a Facebook tőzsdére vitelével kapcsolatosan vagy például a LinkedIn értékeléséről kapott szárnyra. Ezek azonban a szerző szerint az új közösségi médiát képviselik, és nem a teljes technológiai szektort.

P/E hányadosok az egekben

Az szerző összeállított egy táblázatot, amelyben különböző típusú jól ismert informatikai cégeket sorol fel a szektor egyes ágazataiból, és két fontos mutatót. Az egyik a hardverek aránya a társaság tevékenységében, a másik pedig az első pénzügyi évének P/E-hányadosa. (Árfolyam/nyereség hányados, megmutatja, hány év alatt termelné ki az adott nyereségszinten a vállalat a papír árfolyamát.)

Megnevezés

Hardver aránya

Első pü. év PE szorzója

Apple

95%

14,1

Cisco

90%

11,7

Dell

80%

8,1

HP

80%

6,0

EMC Corp.

75%

17,1

Oracle

20%

18,0

IBM

16%

13,9

Microsoft

1%

11,2

Google

0%

17,1

LinkedIn

0%

700,0

Facebook

Forrás: Saxo Bank és Factset Research

0%

100,0

 

A lista elején álló, alapvetően hardverre koncentráló társaságok P/E-hányadosa (szorzója) nem magas, ezért az értékelés változásából adódó korrekció sem lehet nagy – írja Peter Bo Kiaer. A táblázaton lefelé haladva egyre több szoftverrel és közösségi médiával foglalkozó vállalatot látunk. A LinkedIn részvényének értéke az általánosan elfogadott vélemény szerint 2012-ben a részvényenkénti nyereség hétszázszorosa lenne, a Facebook esetében a piacon százszoros P/E-ről beszélnek. A mutató az elemző számára a legjobb esetben is csak 55 körül látszik reálisnak.

Az új cégek hajlamosak a buborékosodásra

A közösségimédia-szektor az elemző szerint a 2000-es évek buborékját idézi. A lehetőségeket akkor volt szokás ugyanis egytől-egyig beépíteni a modellekbe, a növekedést kivetíteni és végül piacvezető szerepet feltételezni. Ez a módszer általában igen magas elvárásokat eredményez, ám kérdéses, hogy a befektetőknek megtérül-e a vállalt kockázat. Egyesek az évek során szépen gyarapodó és a befektetőket busásan megjutalmazó Google-t szokták felhozni mértékadó példaként az esélyek igazolására. Csakhogy míg a Google egy a sok közül, addig a süllyesztőben számolatlanul tűntek el a cégek.

Rövidebb távon tovább dagadhat a lufi

A Facebook tőzsdei bevezetését valószínűleg májusban fejezik be, hatalmas figyelem fogja övezni. Az elemző úgy véli, hogy az optimisták álma legalábbis rövidtávon győzni fog, az értékelés a magasba szalad. De néhány negyedév elteltével, tehát 2012 végén vagy 2013 elején érkezünk el az igazság pillanatához - írják. Akkor dől el, nem hibádzik-e valami, kifizetődőnek bizonyul-e a Facebook a befektetők számára, vagy megmarad-e álomnak a sok lehetőség.

Az internetes cégeknek bevételre is szükségük van, és ezt a felhasználó is tudja. De attól kelletlenül érzi magát, ha a bevétel érdekében prédaként célba veszik. Minél több bevételt csikar ki az oldal, annál inkább bosszankodik a felhasználó, és annál nagyobb a kockázata annak, hogy másik lehetőség után néz.

Katasztrofális lenne egy új megasztár

A Facebook számára katasztrofális lenne, ha hirtelen egy másik oldalból lenne megasztár, és több millió felhasználó nyomban át is igazolna oda. Egy ilyen lavina pozdorjává zúzná a bevezetett üzleti modellt. A pénzét vásárra vivő befektető ezért sose feledje, hogy a felhasználó ingatag.

Csak az érintett befektetőnek fájna, ha a Facebook vagy a többiek árfolyamértéke leradírozódna, nagyobb horderejű következménye ennek a nullával lenne egyenlő. A közösségi média a gazdaság része ugyan, de korántsem önálló gazdasági ágazat – zárja elemzését Peter Bo Kiaer.

Tízből kilenc rosszul sült el mostanában

A szerző április 13-án készített egy másik összehasonlítást is, ahol tíz jelentősebb technológiai IPO-t (elsődleges részvénykibocsátást) vizsgált meg a közelmúltból (lásd a grafikont). Az eredmény meglepő volt, tízből hat részvény ugyanis azóta is mínuszban van (sötétvörös oszlop), csak négy tudott pluszban maradni. Ráadásul tízből kilenc alulteljesítette a Nasdaq technológiai indexet (sötétkék oszlopok), csak a Zynga szárnyalta túl, az is csak minimális, a gráfon nem is látható mértékben, 0,3 százalékkal.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35440 35250 35480 -0,03% 0 0 6 091 737 350 HUF 2025-12-23 17:05:43
MOL 2900 2850 2900 +0,42% 0 0 683 337 836 HUF 2025-12-23 17:05:08
MTELEKOM 1800 1796 1810 0,00% 0 0 288 106 854 HUF 2025-12-23 17:05:27
RICHTER 9720 9595 9740 +0,52% 0 0 667 418 645 HUF 2025-12-23 17:05:16
OPUS 544 540 550 -0,37% 0 0 81 918 111 HUF 2025-12-23 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csak tántorognak az amerikai piacok karácsony után
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi történik a forinttal és az euróval? Itt az árfolyam
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 12:48
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek 12 órára a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a Mikulás-rali New Yorkba
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 08:01
Az S&P 500 és a Dow Jones ipari átlag rekordmagasságon zárt szerdán, míg az arany ára alig 4500 dollár alatt maradt egy kis volumenű, a rövidített karácsonyi kereskedési nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:38
2025 tavaszán fordulat állt be a jóval 400 forintnál drágább euró időszakában, és új trend indult el, amikor március elején hivatalba lépett az MNB elnökeként Varga Mihály – hívja fel a figyelmet a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfornak írt cikkében állandó szerzőnk, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadult a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:19
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 19:00
Nem sikerült jól az ünnepek előtti időszak.
Részvény / Deviza / Áru És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 17:55
Sikerült a nagy hajrá, elégedetten vonulhat szünetre a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Valaki szólhatna az amerikai tőzsdéknek, hogy elindult a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:10
Alig látható mozgások nyitásban a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG