3p
Legalábbis elemzők már több mint 50 százalékos esélyt adnak annak, hogy az 1998-2002 között súlyos krízisen átesett dél-amerikai ország jövőre ismételni fog. Finoman szólva kétségesnek tartják ugyanis, sikerül-e a megroggyant költségvetési helyzetben lévő Buenos Airesnek előteremtenie az adósságai 2020. évi finanszírozásához szükséges mintegy 30 milliárd dollárt egy olyan piaci környezetben, amikor az országba vetett piaci bizalom gyakorlatilag elillant.
Mauricio Macri - Fotó: EPA / Argentína elnöki hivatala

Napról napra vészesen romlik Argentína helyzete és a kilátásai. A kockázatosságát jelző mutató, az 5 éves CDS (angolul: credit default swap) felár a Reuters adatai szerint péntek óta csaknem megháromszorozódott, szerdán már 2720 ponton állt (csak viszonyításképpen: Magyarországé évek óta 100 alatt tanyázik). Elemzők 55 százalék esélyt adnak annak, hogy a dél-amerikaiak egy éven belül becsődölnek, s több mint 80 százalékban valószínűsítik azt, hogy erre öt éven belül mindenképpen sor kerül.

A vasárnap tartott elnöki előválasztás fordulójának eredményére – amely a hivatalban lévő argentin elnök, Mauricio Macri vártnál is nagyobb arányú vereségét hozta – az argentin peso dollárral szembeni árfolyam hétfőn 25 százalékkal esett, s az utóbbi napokban folytatta mélyrepülését. Míg pénteken 45, hétfőn 56, jelenleg már 60 pesót kell adni a zöldhasúért. A Buenos Aires-i tőzsde indexe pedig 3 nap alatt 35 százalékkal zuhant.

Így reagáltak a befektetők Macri argentin elnök szerdán meghirdetett gazdasági és közjóléti intézkedéscsomagjára, amely a szegényebb néprétegek, a bérből és fizetésből élők terheinek az enyhítését célozza. Ennek során a személyi jövedelemadó alsó sávhatárát 20 százalékkal emelik meg, ami kétmillió dolgozó nettó jövedelmét havi kétezer pesóval (34 dollárral) emeli. Emellett feljebb vitték a bérminimumot is – az idén már másodszor –, igaz, azt nem közölték, hogy mennyivel. A munkanélküliek pedig gyermekenként havi ezer pesós (17 dolláros) támogatást kapnak. Mindezeken túl a gazdasági intézkedési csomag keretében 90 napra befagyasztják az üzemanyagárakat is. Az intézkedési csomag 678 millió dollárral növeli meg a költségvetés kiadásait – ez ronthatta tovább a már amúgy is negatív piaci hangulatot.

Argentína Latin-Amerika harmadik legnagyobb nemzetgazdasága, 2018 óta van recesszióban, s elemzők szerint abból sem az idén, sem jövőre nem fog tudni kikecmeregni. Az infláció meghaladja a negyven százalékot, a munkanélküliség tíz százalék feletti. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ugyanakkor a tavaszi előrejelzésében úgy becsülte, hogy idén 1,2 százalékkal csökken Argentína bruttó hazai terméke (GDP), a második fél évben azonban növekedésre vált, és jövőre már 2,2 százalékkal bővül a gazdaság.

Mélyítheti a befektetők ráncait, hogy Macri fő ellenfele, a populista Alberto Fernandez balközép peronista jelölt nem rejtette véka alá, hogy szeretné újratárgyaltatni országának az IMF-fel kötött 57 milliárd dolláros készenléti hiteléről kötött megállapodást. Amit a dél-amerikaiak azért kaptak, hogy kezelni tudják a pesó 50 százalékos leértékelődése miatt kialakult helyzetet.

Az argentin elnökválasztás első fordulóját október 27-én tartják, s – amennyiben szükséges – a másodikat november 24-én.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41950 41500 42160 +0,53% 0 0 11 554 895 170 HUF 2026-04-28 17:05:09
MOL 4040 4040 4120 -0,05% 0 0 1 329 941 822 HUF 2026-04-28 17:05:25
MTELEKOM 2490 2480 2520 -0,24% 0 0 922 369 002 HUF 2026-04-28 17:12:06
RICHTER 12680 12600 13080 -2,61% 0 0 1 929 681 210 HUF 2026-04-28 17:05:22
OPUS 290 271 298 -3,01% 0 0 306 508 046 HUF 2026-04-28 17:06:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
Részvény / Deviza / Áru Jól pörögnek a milliárdok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Beindult a kereskedés a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:19
A Mol fontos támaszt tört le 4100 forintnál.
Részvény / Deviza / Áru Új történelmi csúcsot ért el a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:56
A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint megválasztották az igazgatóságot és a felügyelőbizottságot.
Részvény / Deviza / Áru Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:24
Vegyesen mozgott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nézze meg, mire jutott a forint az euró és a dollár ellen!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 18:41
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG