4p
Gyorsan megnyugodtak a tőkepiacok a hajnali iráni rakétatámadás után, olyannyira, hogy Amerikában, Németországban vagy Budapesten szépen emelkedtek az indexek ma. A kezdeti pánik leginkább az arany és ezüst árán látszott meg, de később ezek is visszacsúsztak, sőt mínuszba mentek át. A palládium viszont tovább ragyog.

Hajnalban nagy riadalom volt a tőkepiacokon, amikor kiderült, hogy Irán rakétákat lőtt ki Irakban levő amerikai bázisokra. Azután azonban hamar megnyugodtak a piacok, talán azért, mert a rakéták kevés kárt okoztak. Ugyanakkor mindenki azt találgatta, hogy milyen további megtorló lépések, támadások várhatók.

Az ijedtség csúcsa az volt, hogy a korai órákban kevés nyitva tartó kereskedési rendszer egyikén, a határidős arany– és ezüstpiacon elszálltak az árak. A sárga fém éjszaka 1611, a szürke 18,89 dollárig ugrott fel. Nem sokkal később azonban visszatértek egy alacsonyabb szintre, sőt most már esnek, 1557 és 18,14 dollár az áruk.

Donald Trump amerikai elnök magyar idő szerint este fél hat körül beszédet tartott, ahol arra hívta fel a nyugat-európai nagyhatalmakat, hogy vonuljanak ki az Iránnal kötött nukleáris megállapodásból. Elmondása szerint egyetlen amerikai vagy iraki katona sem sérült meg a támadásban. A beszédet megfigyelők úgy értékelték, hogy a feszültség enyhülésére enged következtetni.

Szépen ment a BUX

A részvénypiacok ma az események fényében meglepően jól teljesítettek. Az amerikai indexek 0,7 százalékos pluszban vannak, itthon a BUX index egy százalékkal ment fel. Mind a négy nagyobb cégünk részvénye emelkedett, a forint stabil, 331,20 az euró. Az európai részvények vegyesen viselkednek, a német, francia index emelkedett, a brit, belga, svéd mutatók kissé estek.

A nap, a hét, a hónap, az év… legnagyobb nyertese a palládium. Ezt az utóbbi években, nagyjából 2016 elejétől rengetegszer leírhattuk. A főleg az autók katalizátoraiban használt fém iránt változatlanul erős a kereslet, az árfolyam évek óta feljebb és feljebb kapaszkodik. Ma is több mint két százalékkal ugrott meg eddig.

60 százalék egy év alatt

Az utóbbi időben az emelkedés gyorsulni látszik, szinte már parabolikus pályán mozog az árfolyam. A napokban átlépte a 2000 dollárt unciánként, és csak megy tovább. A politikai feszültségek miatt a többi nemesfém is megyeget az idén, de ettől jóval elmaradó mértékben.

Palládium (piros), arany (sárga), ezüst (szürke), platina (zöld vonal). Forrás: Tradingview.com

Tavaly a palládium mintegy 60, az arany 19, a platina 22, az ezüst 15 százalékkal ment fel. Ezzel a részvénypiacok egy részét igen, más részét nem sikerült utolérniük. (Az S&P 500 amerikai index 28,9, a Nasdaq Composite 35,2, a német DAX 25,2 százalékkal emelkedett.)

Több a kereslet, mint a kínálat

Meddig mehet ez így tovább? A palládiumot állítólag lehetséges lenne a már kevesebb, mint felébe kerülő platinával helyettesíteni. De az átállás túl sokba kerülne az autógyáraknak, így nem lépik meg.

Egyes fémek tőzsdei határidős árfolyamának teljesítménye (2019. dec. 31.)
1 2 3 5 10 Kód
év (%) év (%) év (%) év (%) év (%)
Arany 18,9% 15,7% 31,4% 28,6% 38,8% GC.F
Réz 6,3% -14,7% 12,5% -1,1% -16,2% HG.F
Palládium 59,5% 75,6% 169,0% 139,0% 369,0% PA.F
Platina 22,1% 3,2% 4,0% -19,1% -33,5% PL.F
Ezüst 15,3% 4,2% 9,7% 14,2% 6,2% SI.F
Vasérc 27,0% 24,5% 27,6% 31,4% -33,3% TR.F
(Forrás: Stooq.com)

Bár az autóipar lassulásának egyes országokban vannak jelei, a környezetvédelmi előírások szigorítása is a palládium-kereslet emelkedéséhez vezetett. Eközben a főleg Oroszországból és Dél-Afrikából érkező kínálat szűkös. Szakértők szerint már nyolc éve jelentősen meghaladja az éves kereslet (11,1 millió uncia) a kínálatot (hétmillió). Ezt a szaldót még az újrahasznosított fém évi 3,1 millió unciányi mennyisége javítja.

Helyettesítik?

A SeekingAlpha rendszeres árupiaci szerzője szerint azonban ha a palládium és a platina közötti árrés meghaladja a 900 dollárt, akkor nagyot nő annak a valószínűsége, hogy a palládiumot nagyobb arányban platinával helyettesítik. A differencia jelenleg már 2063–962, azaz 1101 dollár. Eközben tavaly már a platinakereslet is meghaladhatta a kínálatot.

(Az aranyról az Mfor.hu ma itt írt.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39000 38530 39470 -1,76% 0 0 28 641 082 920 HUF 2026-04-09 17:14:51
MOL 4008 3956 4008 +0,25% 0 0 1 827 442 398 HUF 2026-04-09 17:08:15
MTELEKOM 2230 2216 2242 -0,09% 0 0 1 400 673 936 HUF 2026-04-09 17:14:19
RICHTER 12400 12260 12580 -1,51% 0 0 5 468 998 680 HUF 2026-04-09 17:05:12
OPUS 430 426 441 -4,02% 0 0 182 788 662 HUF 2026-04-09 17:05:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek az árfolyamok New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:14
Megörültek a híreknek a befektetők.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG