Az utóbbi napokban feltűnően megugrott az északi-tengeri típusú Brent és a texasi szállítású WTI kőolajfajták közötti árkülönbség. Január közepén még azt fejtegették a szaksajtóban, miért konvergál a nullához ez az eltérés, ugyanis pár napon kettő százalék közelébe, egy dollár alá süllyedt a differencia záróáron (nap közben még kisebb is volt). Február 13-án már közel kilenc dollár volt a távolság, ami majdnem 17 százalék.
Ha valaki január közepén Brentet vásárolt és WTI-t adott volna el, azzal jól ki tudta volna használni a két árfolyam távolodását: az egyik pozíción jóval többet nyert volna, mint amennyit a másikon veszít. Attól függetlenül, hogy merre megy a kőolajár úgy általában, csak az árkülönbség (a spread) tágulásán lehetett nyereséget elérni.
Kérdés, hogy most, amikor a spread kitágult, érdemes-e ellenkező irányba gondolkodni, és a szűkülésére játszani. Ehhez érdemes hosszabb távú számításokat, grafikonokat megnézni. Az utóbbi két évben például negyedszer van 15 százalék felett a spread, de egyszer sem maradt ott túl sokáig, általában hamar visszatért az 5-10 százalék közötti sávba, sőt szinte rendszeresen előfordult öt százalék alatt is. (Lásd első grafikonunkat.)
A hosszabb távú adatok azonban óvatosságra intenek. Ha például tíz évre tekintünk vissza, akkor néhányszor a 30 százalékot is megközelítette vagy elérte a két olajfajta árkülönbsége, olyankor veszteséget szenvedhetett el, aki 15-20 százalékos differenciánál már beszállt. A 30 százaléktól eléggé gyorsan eltávolodott ugyan az ár, de 2011-2013-ban huzamosabb ideig volt 20-25 százalék körül is. Ha most is hasonló időszak jönne, az gondot okozhat annak, aki most a spread szűkülésére köt üzletet. (Második ábra.)
A Brent/WTI spread egyébként régóta kedvelt spekulációs célpont, egyes amerikai tőzsdéken külön csak erre szóló instrumentumokat, opciókat is kínálnak. A Budapesti Értéktőzsdén azonban csak WTI-re lehet üzletet kötni (certifikátokon keresztül), a Brentért devizát kell váltani és valamely külföldi, Nyugat-Európai tőzsdére kell menni. (Például német vagy francia bankok certifikátjai.) Igaz, ilyen üzleteket ma már jó pár brókercégnél lehet kötni.
Mi okozza a két olajfajta árának különbségét? Leginkább a kereslet és kínálat. A hosszú távú gráfon az is látszik, hogy korábban a WTI volt a drágább, ugyanis a spread jellemzően nullánál alacsonyabb volt. Ezt akkoriban azzal magyarázták, hogy az amerikai olaj minősége jobb, a kéntartalma ugyanis alacsonyabb.
Hogy mi változott azóta? Az amerikaiak importőrökből exportőrökké váltak, a palaolaj-technológia megnövelte az amerikai olaj kínálatát, sőt túlkínálatot okozott. (Megfelelő szállítási kapacitások híján ezt sokáig el sem lehetett szállítani, és exportkorlátozások is vannak, ahogy ez az angol nyelvű cikk jól leírja.) Rövidebb távon is sok cikk az amerikai készletek szintjével, a finomítók keresletével hozza összefüggésbe a Brent/WTI árkülönbséget. Az élénkebb amerikai és bizonytalanabb európai kereslet okozhatta a januári spread-szűkülést.
Látszik tehát, hogy nagy változások és sok évig tartó trendek is lehetnek a két olajfajta árkülönbségében, így biztosra semmit sem lehet venni. Az olajár-változás iránya azonban nem befolyásolja az ilyen spekuláció eredményét, mert itt két, ellentétes irányú üzletet kell kötni a két, hasonló termékre.
A luxustermékek egyik jellemzője volt, hogy a piacuk válságálló, érzéketlenek az általános kereslet hullámzására, ám ez sem látszik már örök igazságnak. 
