5p
Egy dolgot biztosan nem lehet a következő évre halasztani: a személyi jövedelemadó-kedvezmények kihasználását. Az ez év végi adóoptimalizálásra már csak hetek vannak hátra, a hosszabb távon gondolkodók, nyugdíj-előtakarékoskodók, kockázatok csökkentésére vágyók előnyben. Sok apró trükk van, amit nem ismerünk.

Az ügyfelek öngondoskodását próbálja erősíteni az OVB Vermögensberatung Kft. tanácsadó cég, ezen a téren a lakosság a kutatások szerint nem áll jól, a kérdéssel a magyarok messze túl keveset foglalkoznak. Nagy szükség van oktatásra, a komplikált rendszereket meg kell ismertetni a fiatalokkal és a felnőttekkel egyaránt – mondta el Jánosi Gergely, a cég ügyvezető igazgatója egy sajtóbeszélgetésen (a képen jobbra).

Bár egész évben érdemes ezekről a témákról beszélni, az év végén vannak olyan döntések, amelyeket feltétlenül érdemes meghozni, később már nem lehet. Az egyik ilyen a különböző adó-visszatérítések kérdése az adott évre.

Ezek nyugdíjcélú, egészségcélú és önsegélyező megtakarítások lehetnek. A nyugdíjcélú megtakarításoknál a befizetések húsz százaléka az adó-visszatérítés, lehet nyugdíj-előtakarékossági (nyesz-) számla, lehetnek magánnyugdíj-pénztárak, egészségpénztárak, nyugdíjbiztosítások.

Alacsony a lefedettség

A többféle visszatérítés együtt legfeljebb 150 ezer forint lehet. Hosszú távon, sok évig rendszeresen megtakarítva, hozamokkal együtt azonban már nagy pénzekről, milliókról van szó.

Magyarországon van mintegy 700 ezer életbiztosítás és nagyjából ugyanannyi egészségbiztosítás van, de sokan mindkettővel rendelkeznek. Viszont több mint négymillióan dolgoznak az országban. “A lakosság lefedettsége nagyon gyér” – mondta el Jánosi. Kockázati életbiztosításra kevesebbet költ a lakosság, mint szerencsejátékra.

Megőrizni a vagyont

A család havi jövedelmének 50-60-szorosára, öt évi megélhetésre elegendő életbiztosítást érdemes kötni. A fiatalok, bár maguktól ritkán jut eszükbe az öngondoskodás, sokszor könnyebben meggyőzhetők erről a tanácsadó cég tapasztalatai szerint, mint az idősebbek, mert nyitottabbak a pénzügyi dolgok, újdonságok iránt.

Az OVB Vermögensberatung 1970 óta működő európai pénzügyi tanácsadó cég, amely elsősorban a középosztályban nyújt szolgáltatást az ügyfeleinek. Az ügyfelek életszínvonalával, az azt érintő kockázatokkal foglalkoznak, annak érdekében, hogy meg lehessen azt őrizni.

Több százezer ügyfél

Így az egészséget, a vagyontárgyakat fenyegető kockázatok megvédésével, a jövőbeli olyan rizikófaktorokkal, mint a kereseti helyzet változása, a nyugdíjba vonulás. A kockázatkezelés, a jövőbeli kockázatokra való felkészülés áll a középpontban, de tanácsokat adnak sok minden másról, például hitelekkel kapcsolatban is.

A tanácsadó cég aktív ügyfeleinek száma 200 és 300 ezer között van. Az OVB Maga keresi meg ügyfeleit, a már meglévő ügyfelek ajánlásai alapján. Ha jó szolgáltatást tudunk nyújtani, tovább ajánlanak bennünket – mondják. Magáért a tanácsadásért a törvény szerint nem kérhetnek díjat, így bevételük a termékek értékesítéséből származik.

Az állampapír nem versenytárs

Az OVB a piac egészét nézve nem látja azt, hogy a magyarországi bérnövekedés lecsapódna a megtakarításokban, pedig 30 százalék körüli vagyongyarapodás volt az elmúlt mintegy kilenc évben. Valószínűleg fogyasztásra, esetleg ingatlanvásárlásra mennek el a pénzek – mondták el.

Az OVB a megtakarítási piacon a kisebb összegű, de rendszeres havi megtakarításokat veszi célba, ennek szerintük nem jelent konkurenciát a lakossági állampapír. “A lakossági állampapírok nem a biztosításokkal versenyeznek” – hangzott el.

Tűz füst nélkül

Nem szabad csak a szolgáltatások árára figyelni, automatikusan a legolcsóbb biztosításra rábökni – mondják a tanácsadók. Vannak például biztosítások, ahol a tűz benne van, de a füst nincs. Ha a tüzet eloltották, de az összes bútor füstös lett, a biztosító nem fizet. Az ilyen részleteket az átlagember nem mindig veszi észre.

A hozamígéreteknek általában semmi jelentősége nincsen, ahogy a nominális (névleges) hozamnak sem. Az a lényeg, hogy a jövőben többet tudjak vásárolni a megtakarításomból, mint ma, azaz pozitív legyen a reálhozam.

Szemléletváltás kell

A likviditás is fontos szempont: nyugdíjpénztárból, NYESZ-számláról, nyugdíjbiztosításból például csak meghatározott feltételek mellett, alapvetően nyugdíjba vonuláskor lehet kivenni a pénzt. Ha fennáll a veszélye, hogy előbb lesz szükségünk a pénzre, akkor végig kell gondolni, mennyit tudunk mindenképp addig nélkülözni.

Sok embernek egyáltalán nincs ingóság-biztosítása, ami évente 8000 forint körüli összeg lenne. Napi 60 forintért már meg lehet venni egy tízmilliós összegű védelmet. Így nem arról van szó, hogy az emberek nem tudnák kifizetni. Fájóan nagy a tudatosság hiánya, szemléletbeli változásra van szükség – mondták el. (Hasonló értelemben nyilatkoztak szakemberek a Privátbankár Pénzügyi Tudatosság Fórum konferenciáján is.)

Hitelből csak óvatosan

A társaság hatalmas energiákat fordít a tanácsadói képzésére. Sokszor bizalomhiány miatt nem takarítanak meg az emberek, emlékezve például az évekkel ezelőtti devizaválságra – hangzott el.

Az év vége a jó értelemben vett költekezés időszaka. Sokan hitelkártyára vásárolnak, jelentős részük egyszerűen elfelejti időben visszafizetni a hitelt. Mások a drága fogyasztási hitelt választják, holott elkerülhető lenne. Az utolsó MNB-statisztikákból az látszik, hogy erősen megmozdult a hitelpiac, ezen belül a fogyasztási hitelek piaca is.

Apró trükkök, tippek

Sok fontos részlet van, amit nem tudnak az emberek, például hogy az önsegélyező pénztárakból hitelt lehet törleszteni, vagy hogy jár rá szülési segély.

A kockázati típusú biztosításoknál nem árt tudni, hogy több olyan biztosítás van, amelyek díja az életkorral nő. Sok biztosító január elsején több díjat számol fel, mint december 31-én, mert úgy veszi, hogy az ügyfél életkora magasabb. Egy napon múlhat tehát a díjunk mértéke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG