3p
Tized annyi adminisztráció is elég lenne ehhez.
Sok az üres zseb

A Magyar Bankszövetség támogatja a magáncsőd intézményét, de a hozzá kapcsolódó adminisztrációt az egytizedére kellene csökkenteni - mondta a bankszövetség alelnöke. Becsei András elmondta: kedvező, hogy a magáncsőd intézményébe való bejelentkezés határidejét a tervek szerint meghosszabbítják jövő év március végéig.

Senkit nem érdekel?

Bár korábbi becslések szerint akár 20-25 ezer adós számára nyújtott volna segítő kezet az intézkedés, mindeddig rendkívül csekély az érdeklődés.

A bankszövetség szerint hosszabb távon 25 ezer család fizetési, törlesztési gondjain tudna segíteni a magáncsőd a szabályozás bizonyos átalakításával.

Ebben rekorderek vagyunk

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára kiemelte: a magyar bankszektor világcsúcstartó az adóterhelést tekintve. Árbevétel arányosan a magyar pénzügyi szektor adóterhelése 10,7 százalékot, a bányászat és a nehézipar 4 százalékot, a könnyűipar 3,6 százalékot ér el, míg a szolgáltatási szektor adóterhelése 3,2 százalékos. A túladóztatás eredményeként a magyar bankrendszer elvesztette a régiós versenyképességét, és ez a piaci hitelezés alakulására is negatív hatást gyakorol - közölte.


Túl nagy teher a bankadó

A magyar gazdaság nem járt jól a banki különadó kivetésével, mert 2015-től a beszedett adó összege már alacsonyabb, mint az a kieső GDP-bevétel, amely a különadók miatt megnehezedő hitelnyújtás miatt elmaradt beruházásokból származna – jelentette ki Kovács Levente.

A Magyar Bankszövetség főtitkára szerint a fentiek miatt a bankadó mértékét az EU-s arány alá kell vinni épp azért, hogy a bankrendszer újra jobban hozzájárulhasson a gazdaság várt növekedéséhez. Korábban arra volt ígéret, hogy ha lesz egységes európai adó, a magyar elvonás is arra a szintre süllyed, de azóta az egységes adó lekerült a brüsszeli napirendről. A hazai banki adóteher 5-7-szerese az EU országokénak. A bankszektorra a különadók mellett az intézményvédelmi alapok feltöltésének rendkívüli, egyedi jogszabályok által történő kötelezettségét is a hátrányok között sorolta fel a főtitkár.

Kovács szerint ráadásul a gazdaságot övező bizonytalanság köszön vissza ott, hogy a vállalati szektor nem igazán akar beruházni: a cégeknek 1400 milliárd forinttal javult a pénzügyi pozíciója az elmúlt években. Kovács szerint ráadásul a cégek bankhitel helyett az EU-s támogatásra várnak, anélkül nem akarnak fejleszteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újabb továbbjutó csapatokra derült fény a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 15:55
Tolna, Pest, Nógrád és Heves legjobbjai biztosították helyüket az országos döntőben a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyen.
Személyes pénzügyek Hétvégi meglepetések az Otthon Start feltételeiben
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 07:44
Többek között már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben az Otthon Start feltételeinek további pontosítását tartalmazó kormányrendelet.
Személyes pénzügyek A középiskolások megint megmutatták, mit tudnak a pénzügyekről
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 20:51
November 11-én folytatódtak a második fordulós küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyen.
Személyes pénzügyek Nyugdíjasok és a személyi kölcsön: hogyan működik, és miért népszerű felújításra?
Gergely Péter | 2025. november 12. 15:01
A személyi kölcsön inkább az aktív korúaknak jut eszébe, ha pénzre van szükség, pedig a nyugdíjasok számára is számos banki konstrukció elérhető. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a havi rendszerességgel érkező nyugdíj stabil pénzügyi hátteret jelenthet, így egy jól megválasztott személyi kölcsön idősebb korban is logikus döntés lehet például akkor, ha lakásfelújításról vagy korszerűsítésről van szó.
Személyes pénzügyek Orbán Viktor elárulta: jelentős döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:40
Meghosszabbítják a kamatstopot.
Személyes pénzügyek Kgfb: jó hír érkezett a magyar autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:24
November elején elindult a 2025. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány.
Személyes pénzügyek Fontost hír kaptak a nyugdíjasok – ez rengeteg embert érint
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:43
Jön a kiegészítés.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Tolna, Pest, Nógrád és Heves vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Spórolhat az életbiztosításon, aki még idén megköti
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 17:48
Számít az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz az életbiztosítása havi díja, de nem a tényleges kor.
Személyes pénzügyek Újra reneszánszát éli a készpénz
Herman Bernadett | 2025. november 11. 17:21
A lakosság a legkényelmesebb és legbiztonságosabb fizetési módszernek tartja a készpénzt. A digitális megoldások sokak számára bonyolultak, a kiberbűnözőktől is tartanak az emberek. A mobilfizetést viszont egyre többen használják, minden banknál elérhető már az Apple Pay és a Google Pay is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG