4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A Spar Magyarország 4,5 százalékkal tudta növelni árbevételét 2014-ben, idén a tavalyihoz hasonló eredményre számítanak - akkor a veszteség meghaladta a 11 milliárd forintot. A vasárnapi zárva tartás az eddigi adatok alapján nem fáj a cégnek, más intézkedések miatt viszont komolyan megvágták a beruházási büdzsét, így például online vásárlást sem tudnak indítani idén.

 

 

473 millárd forintos árbevétel

Heiszler Gabriella ügyvezető elmondta: 2014 jó év volt a Sparnak, tavaly 473 milliárdos árbevételt realizáltak 419 üzletükben. Az árbevétel egy év alatt 4,5 százalékkal bővült, üzletből 18-cal lett több 2014-ben.

A forgalom 4,5 százalékos bővüléséhez a meglévő üzletek 2,3 százalékkal járultak hozzá.  Az új üzletek -  sok év után először még egy új Interspar áruházat is nyitottak tavaly - és a franchise hálózat bővítése 2,1 százalékos bővülést eredményezett. Az év végén 24 franchise partnere volt a Sparnak, ebből 5 az OMV-benzinkutak mellett működik. Idén 25 új partnert szeretnének. A Spar a hazai élelmiszerkereskedelmi cégek között egyedül tart fenn saját húsüzemet, 10 évvel ezelőtt nyitották, idén 5 millió eurós beruházással bővítik.

Tavaly összességében 50 millió euró (mintegy 15 milliárd forint) értékben hajtott végre beruházásokat a cég Magyarországon.

14 ezer munkahely

A Spar az ország 5. legnagyobb foglalkoztatója több mint 14 ezer alkalmazottal. Utánpótlás-neveléssel is foglalkoznak: 1200 diák végezte náluk középiskolai és főiskolai gyakorlatát, emellett megállapodtak a Corvinus Egyetemmel, ahol duális képzés keretében a Sparnak képeznek majd élelmiszermérnököket.

Nem fáj a vasárnap...

Személyi változások

- Heiszler Gabriella 2015 áprilisától ügyvezető lett
- Szalay Zsolt lett az Intersparokért felelős stratégiai vezető

A vasárnapi zárva tartás első tapasztalatiról Szalay Zsolt elmondta: 2014-ben a heti forgalom 9,1 százaléka jelentkezett a hét utolsó napján. A március 15-étől érvényes szabályozásra válaszul a hét többi hat napján hosszabb nyitva tartást vezettek be. A megnövekvő pénteki, szombati, hétfői forgalomhoz alkalmazkodva átrendezték a belső működési folyamatokat. A négy adventi vasárnapon kívül meglévő plusz 1 vasárnapi nyitvatartási lehetőséget az egyes áruházak között eltérően határozták meg, a helyi sajátosságok figyelembe vételével.

Heiszler Gabriella és Szalay Zsolt

A forgalom az eddigi tapasztalatok alapján a hétfői napokon 10, szombaton 23 százalékkal nőtt átlagosan, egyedül a szerdai nap forgalma csökkent 5 százalékkal (és persze a vasárnapi 100-zal). Még csak 5 hét telt el az új szabályozás bevezetése óta, ebben ráadásul egy húsvéti hétvége is volt - emiatt nem tudják pontosan megmondani, okozott-e lényeges változást a bevételben a vasárnapi zárva tartás. Egyelőre úgy látszik, hogy nem - magyarán 6 nap alatt (hosszabb nyitva tartással) is meg tudják keresni azt a pénzt, amit korábban 7 nap alatt.

...vagyis nem a vasárnap fáj

Az online vásárlási rendszert nagyon szeretnék bevezetni, az anyavállalatnál működik is a rendszer - az idei évre azonban nagyon visszafogták a - tavaly még 15 milliárd forintot elérő - beruházási büdzsét az adórendszer változásai, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése miatt, így 2015-ben biztosan nem jut forrás az online vásárlás bevezetésére. (Erről korábban itt írtunk >>)

Emlékeztetőül: a kormány idén több intézkedést is bevezetett, amelyek rosszul érintik a nagy élelmiszer-láncokat. A jogszabályváltozások alapján például a két egymást követő évben veszteséges, legalább 15 milliárd fölötti árbevételű cég nem forgalmazhat napi fogyasztási cikket. Emellett drasztikusan emelkedett az árbevétel-arányos élelmiszer-ipari felügyeleti díjat - a Spar esetében az élelmiszerlánc felügyeleti díj korábban 325 millió forint kiadást jelentett a cégnek, ez korábbi közlésük szerint 2015-ben harmincszorosára, 9 milliárd forintra emelkedik.

A Spar később közli éves jelentését, Heiszler Gabriella ezért az eredményről még nem tudott végleges számot mondani, annyit előrebocsátott: a szám közel lesz a 2013-ashoz. Akkor a partnercontrol.hu adatai szerint adózás után 11,77 milliárdos vesztesége volt a cégnek. A két egymást követő veszteséges évet 2017-től vizsgálják majd, így ez ebből a szempontból egyelőre nem jelent különösebb gondot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Fontos ügyben kapott haladékot a Mol
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 08:57
A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására – tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
Vállalat Kevesebb mint egy hónap maradt, több ezer cégnek kell gőzerőre kapcsolnia
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 11:58
Fontos határidő közeledik a hazai vállalkozások számára: június 30-ig mintegy négyezer vállalkozásnak kell sikeresen teljesíteni a NIS2 kiberbiztonsági auditot – hívta fel a figyelmet a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán szombaton megjelent bejegyzésében. Jelezte, módosulhat a kiberbiztonsági auditorokra vonatkozó szabályozás.
Vállalat Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 14:16
Kivonul a magyar piacról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta tulajdonában lévő Express One-nal tervezett összeolvadása – közölte a román tulajdonú vállalat.
Vállalat Szép évet zárt a Scruton – a tulajdonosok kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 09:21
Nincs oka panaszra a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Scruton kávézóit és bisztróit vezető cégnek. A tulajdonosoktól mégis azt kérdeztük, mit gondolnak a lánc kormányváltás utáni jövőjéről, hiszen ezeket az az eredményeket az éppen bizonytalan helyzetbe került MCC-vel együtt érték el.
Vállalat Nem akármilyen befektetői körben tűnt fel a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 14:14
Beszállt a vállalat az Axiom Space-be.
Vállalat A remek eredményekkel visszatért Milák Kristóf cége megszenvedte a tavalyi évet
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 12:15
Remek hírek érkeztek a két év után visszatért Milák Kristófról. Ismét parádézott a soproni Országos Bajnokságon, majd a Mare Nostrum-sorozat első két állomásán több dobogós helyezést, köztük három aranyérmet is szerzett. Ugyanakkor vállalkozása 2025-ben veszteséges lett.
Vállalat Idén is lesznek Erzsébet táborok Balog Zoltánék alapítványánál
Privátbankár.hu | 2026. június 4. 09:23
Tavaly még jelentős állami támogatást kapott az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, amiből számtalan ingyenes tábort szerveztek. Kérdés, hogy a Tisza-kormány alatt milyen jövő elé néznek. 
Vállalat Repkednek a mínuszok a Magyarországon működő akkugyáraknál
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 17:30
Az általános hazai és világgazdasági helyzetet elnézve egyáltalán nem meglepő, de jelentős veszteséggel zártak a már hosszú ideje Magyarországon működő akkumulátorgyárak.
Vállalat Döntött a kínai elektromosautó-gyártó, nem Magyarországon építi fel az üzemét
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 15:55
Spanyolországban építi fel első európai elektromosautó-gyárát a kínai SAIC Motor, amely többek között az MG Motor és a Maxus márkákról ismert. A döntés azért is figyelemre méltó, mert a cég korábban Magyarországot is mérlegelte mint lehetséges helyszínt, végül azonban a spanyolországi Galícia lett a befutó.
Vállalat Újabb fordulat a Mol szerbiai vásárlásának ügyében
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 15:30
A Mol további 30 napos haladékot kért az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatalától (OFAC) a szerbiai kőolajipari vállalat (NIS) jövőjéről folyó tárgyalások lezárására – közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter a szerbiai közszolgálati televíziónak adott szentpétervári nyilatkozatában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG