4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Lassan 16 éve már, hogy az amerikai csapatok bevonultak Afganisztánba. A háborús műveleteknek számolatlan civil áldozata volt, a családok bárminemű kárpótlást sokáig csak az afgán kormánytól remélhettek. Amikor azonban Amerikát mégis megszállta a segítő szellem, megjelent a kettős mérce is: hogy lehet, hogy valakinek ezer, másnak pedig 10 ezer dollárt ér a halott gyereke?

Még 2014 márciusában egy afgán férfi 1000 dollár kárpótlást kapott az Egyesült Államok hadseregétől, amiért a – civil – fia meghalt egy katonai akció során az afgán-iráni határ mentén. Hat hónappal később azonban, ugyanebben a tartományban egy másik férfi 10 ezer dollárt kapott kárpótlásul, aki szintén a gyermekét veszítette el. Mindeközben egy harmadik, 68 éves férfi, aki 20 családtagját veszítette el a harcokban, sokáig egy vasat sem kapott, végül az afgán kormánytól kapott némi kárpótlást. Amerika azonban mélyen hallgatott az ügy kapcsán.

A Reuters cikke szerint az elmúlt 16 évben számos ilyen, igazságtalannak tűnő eset történt, az Egyesült Államok kárpótlásait vizsgálva pedig csak az utóbbi két évben pörögtek fel a kifizetések. Ugyan már 2005-ben is kompenzáltak családokat kisebb-nagyobb mértékben, a fizetésnek rendkívül egyszerű oka volt: Amerika így próbálta meg megakadályozni, hogy a családjukat vagy rokonukat elveszített afgánok a tálibok oldalára álljanak. Ők ugyanis halogatás nélkül fizettek a veszteséget szenvedő családoknak, ezzel pedig egyre nagyobb szimpátiát nyertek a térségben.

Nem kegyeletből fizetnek: megvesztegetés

A Pentagon szóvivője szerint a kártérítés mértékéről minden esetben a helyszínen kint lévő parancsnokok döntenek, mivel meglátásuk szerint ők azok, akik „a legmegfelelőbben tudják súlyozni” az ottani helyzetet. Minden egyes kifizetésnél figyelembe veszik az afgán kulturális szokásokat, az adott térség normáit, emellett kikérik a helyiek véleményét és figyelembe veszik a konkrét szituáció eseményeit, ezek alapján pedig eldől, hogy végül mennyit fizetnek az adott károsultnak.

Az amerikai hadsereg ugyanakkor leszögezi, hogy törvényileg semmilyen kötelezettségük nincsen arra, hogy kompenzálják a civil lakosságot az esetleges károkért vagy személyi veszteségekért, erre sem amerikai, sem nemzetközi törvény nincs. Ennek ellenére – hasonlóan stratégiai megfontolásból – az 50-es években a koreai háborúk során és a későbbi iraki háborúk néhány esetében szintén inkább a pénztárcájához nyúlt Washington. Az akciók megkezdése óta összesen mintegy 1,2 millió dollárt fizettek ki kompenzációként.

Az Egyesült Államok ráadásul sok támadás esetében – például a 33 áldozatot követelő kunduzi akcióban – nem is vállalja magára a felelősséget, és az ügyet teljes egészében átengedi az afgán kormánynak. Itt viszont nem áll rendelkezésre elég forrás, így az állam végül 1500 dollárt szabott meg „tarifaként” minden halott után, míg a sebesültek 750 dollár értékű kártérítést kaptak. Az igazságtalanságra később Barack Obama is felfigyelt, aki személyesen felügyelte a kompenzációk későbbi kifizetését, így a sérültek után 3, a halottak után pedig 6 ezer dollárt fizetett az amerikai haderő. Ez azonban már meglehetősen későn érkezett.

Felháborodtak az aktivisták

A fentiek tükrében annyira nem meglepő, hogy a térségben működő emberjogi aktivistáknak kinyílt a bicska a zsebében. A Center for Civilians in Conflict szervezet vezetője, Marla Keenan szerint a parancsnokok pillanatnyi megítélése miatt elképzelhető, hogy egy kocsiját elvesztő afgán négyszer annyi kompenzációt kapjon, mint egy kisgyermekét elveszítő család.

A kártérítés megítélése sokszor „unfair, követhetetlen” módon történik, „nincs egy általános protokoll”, ami elsősorban az aluliskolázott lakosság számára teszi az ügyet még nehezebbé, akik becsapva érzik magukat. Mindamellett, hogy tudják, hogy a pénz nem hozza vissza az elveszített családtagokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
Makro / Külgazdaság Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 07:22
Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG