Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdaságért felelős államtitkára a HírTV Rájátszás című műsorában elmondta, hogy jelenleg nincsen olyan fázisban nagyberuházásról szóló egyeztetés - a szóban forgó cégekkel sem -, amely azon a szinten lenne, hogy konkrétumként lehetne beszélni erről.
A Magyar Hírlap korábbi értesülése szerint a dél-koreai Kia Motors három-négyezer dolgozót foglalkoztató, új motorgyártó üzemet kíván létesíteni Magyarországon. Az autógyár illetékese ugyanakkor a Dow Jones hírügynökséggel azt közölte: a Kia Motors nem tervezi motorgyártó üzem létesítését Magyarországon.
A BMW-ről a Handelsblatt német üzleti napilap írt, hogy a cég új autógyárak építését tervezi, és Kelet-Európában is vizsgálja a lehetséges helyszíneket a beruházásokhoz. A lap szerint a magyar és a szlovák vezetés is igyekszik megnyerni a BMW-t, és egyaránt azt szorgalmazzák, hogy az ország elmaradott keleti térségében hajtsák végre a munkahelyeket teremtő és csúcstechnológiát meghonosító beruházást. Szlovákiából Kassa, Magyarországról Miskolc szerepel a lehetséges helyszínek között.
Szijjártó Péter elmondta: tény, hogy Magyarország egy vonzó célpont, de egyik ügyet sem tudom kommentálni, mert nem tudok olyan tárgyalásokról, amelyek alátámasztanák ezeket az információkat. Hozzátette, hogy Magyarország kifejezetten jó üzleti környezetet kínál a termelési szektorban az autógyártó cégeknek. Ha egy cég referenciák alapján dönt, és azt látja, hogy Magyarországon az Audi, az Opel, a Mercedes jól jövedelmezően, profitábilisan tud működni, az lehet érv hazánk mellett.
A legforróbb, legaktuálisabb téma az üzleti életben!
Fenntarthatóság 2024 – ESG: a szabályozási kihívástól az üzleti lehetőségig
Jöjjön el és hallgassa meg a legjobb szakértőket,
ismerje meg a vállalatok és a pénzügyi szektor legjobb gyakorlatait!
2024. október 1. Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Hezbollah: tényleg meghalt Haszan Naszrallah
3 perce
-
Egyik szeme sír, a másik nevet Zelenszkijnek az amerikai út után
körülbelül 1 órája
-
Mészárlás Dél-Afrikában: 17 ember, többségében nők és gyerekek haltak meg
2 órája
-
Kiderült, hogy lemond-e a román elnök
3 órája
-
Kórházat lőttek az oroszok Szumiban
3 órája
-
Az izraeli hadsereg likvidálta a Hezbollah vezetőjét
5 órája
-
Gondoljunk már a lakókra is, ne csak azokra, akik ebből pénzt keresnek - vélemények az Airbnb betiltásáról
5 órája
- Ravasz hadüzenetet küldtek a készpénznek
- Itt az újabb áremelés
- Rendkívül fontos találkozókat tudhat maga mögött Zelenszkij
- Lázár János hitelt készül felvenni, nem is keveset
- Beismerés: Orbánék csak akkor nem harcolnának, amikor igazán kellene?
- „Újabb vörös vonalat léphet át Ukrajna"– Interjú Bendarzsevszkij Antonnal (videó)
- Szentkirályi Alexandra lerántotta a leplet a Magyar-Karácsony-paktumról
- Németek, akik Magyarországra költöztek: elmondták, miért nem váltanának soha 2024. szeptember 22. 15:03
- Ki nem találja, kinek utalt óriási fizetést Ursula von der Leyen 2024. szeptember 26. 12:38
- Matolcsy Györgyék gyomrost vittek be a nyugdíjasoknak? 2024. szeptember 26. 09:57
- Totális háború: megkongatták a vészharangot 2024. szeptember 24. 14:58
- Németek, akik Magyarországra költöztek: elmondták, miért nem váltanának soha 2024. szeptember 22. 15:03
- Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál 2024. szeptember 18. 05:41
- Ki nem találja, kinek utalt óriási fizetést Ursula von der Leyen 2024. szeptember 26. 12:38
- Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól 2024. augusztus 30. 07:22
- Egy dolog biztos a bokszbotrány ügyében: az oroszok keze van a dologban 2024. augusztus 6. 05:39
- Baljós árnyak az Európa és Amerika közötti kapcsolatok fölött 2024. augusztus 26. 09:31
- Mi lesz Európával, ha Donald Trump győz? 2024. augusztus 14. 09:33
- Kicsi és nem baktérium - megjelent a legújabb kórházi fertőzés 2024. július 30. 05:41
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
Egy szokatlan ötlettel kereshetnek pluszpénzt az autótulajdonosok
14:02
-
Hadházy Ákos üzent: ezt kérte Karácsony Gergelytől
13:01
-
Mivel próbálják megkaparintani a fiatalokat a bankok?
12:12
-
Fontos bejelentés érkezett: mi a helyzet a gázzal?
11:11
-
Nagyon nem mindegy, kire bízza magát egy cég az online térben
09:09
-
Természetközeli design, magyaros elemekben gazdag gasztronómia
10:10
-
Legyen Ön is részese a hazai gasztroélet kimagasló ünnepének!
08:08
-
Turizmus Világnapja: szakmai előadások, díjátadás a Budapest Brand szervezésében
12:12
-
Hatalmas összefogással mentették a fecskéket - Videó
12:12
-
Kávé világnapja: néhány érdekesség a híres kávézóláncról
11:11
-
Irány az egri vár - programok
09:29
-
Hogyan formálja át a hatékony szállítás a kézműves vállalkozások jövőjét? (X)
08:41
-
Útmutató a kortárs sportdivathoz - a legújabb trendek (X)
19:20
-
EC motorok - a technológia csúcsa a keringető szivattyúk meghajtásábban (X)
16:02
-
Egerben is autók karamboloztak a Bem térnél
15:24
-
Németek, akik Magyarországra költöztek: elmondták, miért nem váltanának soha
2024. szeptember 22. 15:03
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
Ki nem találja, kinek utalt óriási fizetést Ursula von der Leyen
2024. szeptember 26. 12:38
-
Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól
2024. augusztus 30. 07:22
-
Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
2024. szeptember 14. 14:48
-
Rogán Antalék már Magyar Péter hálószobájába is bejutottak? Ez Viszont Privát (videó)
2024. szeptember 27. 19:01
-
Nem jön álom a szemére, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró!
2024. szeptember 27. 19:40
-
Megint történt valami a Közel-Keleten
2024. szeptember 27. 16:00
-
Hoppá! Zelenszkij találkozott Bidennel és Trumppal is
2024. szeptember 27. 20:21
-
Gondoljunk már a lakókra is, ne csak azokra, akik ebből pénzt keresnek - vélemények az Airbnb betiltásáról
2024. szeptember 28. 10:36