1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Minden várakozást felülmúlva javultak a konjunktúra alakulásával kapcsolatos várakozások Németországban februárban. Az adat ismertetése után erősödött az euró, és megugrott az európai részvények árfolyama.

A mannheimi ZEW gazdasági kutató intézet kedden publikált adatai szerint a három hónap óta szakadatlanul javuló konjunktúramutató 2010 április óta a legmagasabbra, 48,2 pontra emelkedett februárban. Ez 16,7 ponttal nagyobb a januárinál. Elemzők mindössze 35 pontot vártak.

 

EUR/USD

A ZEW elemzői megjegyezték: Németországban 2012 végén érezhetően gyengült a konjunktúra, a gazdasági szakemberek megkérdezése alapján készített februári mutató javulása viszont azt jelzi, hogy a következő hónapokban a konjunktúra erősödésére számítanak elsősorban az euróövezeti válság enyhülésének köszönhetően. Erre utal, hogy az euróövezeti várakozások indexe 11,2 ponttal 42,4 pontra emelkedett februárban.

A jelenlegi helyzet megítélése viszont árnyalatnyit még romlott Németországban: a mutató 5,2 pont volt, 1,9 ponttal kisebb a januárinál.

Hétfőn megírtuk, hogy a német jegybank szerint a negyedik negyedévi markáns visszaesést követően várhatóan nő az első negyedévben az ország GDP-je.

A Bundesbank szerint "a német gazdaság kilátásai viszonylag gyorsan és jelentősen javultak az elmúlt három hónapban", az euróövezet körüli bizonytalanságok mérséklődtek, ami hozzájárult a pozitívabb kilátásokhoz és egyre valószínűbb, hogy bővülnek majd a németországi beruházások.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
Makro / Külgazdaság Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 07:22
Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG