3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Csak úgy repkednek majd a KSH friss statisztikái a következő napokban, így a befektetőknek érdemes lesz figyelniük a hazai mutatók alakulására.

Hétfőn jelenik meg a decemberi, illetve a tavalyi éves külkereskedelmi termékforgalomról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése. Tavaly novemberben az export 3,1 százalékkal nőtt euróban számolva az egy évvel korábbihoz képest, az import 2,1 százalékkal emelkedett, a külkereskedelmi áruforgalom havi többlete 843 millió euró volt. Január-novemberben a kivitel 3,5, a behozatal 4,0 százalékkal nőtt euróban és a 6,177 milliárd euró kiviteli többlet 153 millió euróval kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Kedden a szálláshelyek decemberi forgalmának alakulását ismerteti a KSH. Tavaly novemberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,6, a belföldi vendégeké pedig 1,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a szálláshelyek vendégforgalma összességében 3,3 százalékkal emelkedett. A szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 11 százalékkal nőtt, meghaladta a 24,2 milliárd forintot. Az év első tizenegy hónapjában az eltöltött vendégéjszakák száma 4,9 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldieké 8,2, a külföldieké 2 százalékos növekedést mutatott.

Szerdán jelenik meg a KSH januári inflációs adata. A fogyasztói árak 2014-ben átlagosan 0,2 százalékkal mérséklődtek, decemberben 0,9 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest, novemberhez viszonyítva pedig 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak. A KSH közlése szerint 2014-ben az üzemanyagárak esésének volt a legnagyobb hatása az árindex csökkenésére. Elemzők várakozása szerint még hónapokig csökkenhetnek a fogyasztói árak.

Csütörtökön a decemberi, illetve a 2014. évi építőipari statisztika megjelenése várható. Novemberben 8,8 százalékkal nőtt az építőipar termelése az előző év azonos időszakához képest, az októberi 15,8 százalékos emelkedést követően. Az épületek építése 6,3 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építése 23,0 százalékkal nőtt. Szakértők szerint az építőipari termelés növekedésének további lassulása várható, ezt jelzi az is, hogy az új szerződések volumene hónapok óta csökken.

Ugyancsak csütörtökön közli a decemberi és a tavalyi egész éves részletes ipari termelési adatokat a KSH. A már megjelent előzetes adatok alapján az ipari termelés 7,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest 2014-ben, tavaly decemberben pedig 7,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Decemberben a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 4,6 százalékkal nőtt a termelés éves szinten, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,7 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelés. Elemzők szerint továbbra is kedvezőek az ipari termelés kilátásai, annak ellenére, hogy az autógyárak decemberi leállása miatt számítani lehetett a havi csökkenésre.

Pénteken a 2014. negyedik negyedévi GDP előzetes adatait ismerhetik meg a befektetők. Tavaly a harmadik negyedévben 3,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék éves összehasonlításban. Elemzők a negyedik negyedévben a bővülés lassulását, 3 százalék alatti növekedést várnak elsősorban az ipari termelés mérséklődése miatt. Az Európai Bizottság Magyarország 2014-es gazdasági növekedését 3,3 százalékosra várja a héten közzétett legfrissebb prognózisában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül a nudli? A magyarok jövőjét is megmutathatja az elöregedő japánok szerencsétlensége
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 10:33
Csiki-csuki helyzetbe kerültek a japánok a jen gyengülése miatt. Ez növeli az inflációt, ezért kevesebbet költenek az emberek, miközben gazdaságuk enélkül is a nulla növekedéssel bajlódik.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír, felpörgött a német külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:59
Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Tanárfizetések: egy magyar vagy cseh pedagógus kap többet?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 09:43
A visegrádi országcsoporthoz tartozó többi három ország közül Csehországban és Szlovákiában sokkal jobban keresnek a tanárok, mint magyarországi kollégáik, és a kormány nem kezeli le őket.
Makro / Külgazdaság A magyar élelmiszerboltok vitték a prímet
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:30
Főként az élelmiszer-kiskereskedelem bővülése húzta a márciusi növekedést. 
Makro / Külgazdaság Kiakadtak és befejezték a munkát az olasz közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 08:22
Sztrájkba kezdek az olasz közmédia újságírói, mert úgy érzik, hogy a regnáló kormány azon ügyködik, hogy a saját szócsövévé tegye munkahelyüket, ami nem fér bele szakmai önbecsülésükbe.
Makro / Külgazdaság Ráhoznák a frászt Putyinra Trump emberei?
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 07:22
Doland Trump novemberi választási győzelme esetén a regnáló Biden-adminisztrációnál is keményebben lépne fel Oroszországgal szemben egy elemző szerint.
Makro / Külgazdaság Kínai gyarmat lesz Magyarország?
Vég Márton | 2024. május 6. 15:11
Nincsenek beruházások, elfogyott a pénz az önkormányzatoknál, így a polgármesterek nem tudnak mivel kampányolni, mégis nagy csata várható a választásokon. Minek jön ide a kínai elnök? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Megint minden olcsóbb lehet az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 12:47
Tovább csökkennek a termelői árak, elsősorban az energiaárak miatt.
Makro / Külgazdaság Nagy gondban az Audi, 74 százalékkal esett a cég eredménye
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 10:47
A háttérben beszállítói probléma sejlik fel.
Makro / Külgazdaság Valami félrement márciusban a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 08:31
15, illetve 20 százalékos a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG