3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Konzum, az utóbbi napok sikertörténete, sok fájdalmat okozott már a kisebb-nagyobb befektetőknek. Azon részvények közé tartozik, amelyek az idők során értékének zömét, közel 98 százalékát veszítették el. Az árfolyam nominálisan ugyan nem feltűnően alacsonyabb a kilencvenes évek áránál, ám az azóta bekövetkezett magas infláció miatt teljesen elértéktelenedett.

Közel 27 éve, 1990. júniusában jegyeztek először árat a Konzum Nyrt. részvényeire a Budapesti Értéktőzsdén (140 ezer forint, 100 ezer forintos névérték mellett), bár a hivatalos bevezetés csak 1990. november 1-jén történt meg. Az első napi hivatalos árfolyam 70 ezer forint volt, ami két kötésben alakult ki, ekkor már csak 10 ezer forintos
volt a névérték.

Az új tulajdonosok még ide-oda pakolgatják a Konzum és az Opimus részvényeit. Nem tudni, mi lesz a papírok sorsa, jövőbeli értéke, ma éppen nagyot esnek. A Konzum ma kora délután 114 forint, a felcsúti Mészáros Lőrinc által bejelentett felvásárlás előtt pedig csak 57 forint volt. De vajon jó üzlet volt ez a részvény valaha is, hosszabb távon?

Rövid időszakokra talán, hosszabb időszakokra semmiképpen sem, legalábbis nem a kisbefektetőknek. A jelenlegi névérték a többszöri leszállítás után már csak 25 forint, vagyis 400 darab mostani részvény felel meg egy darab 1990 végi papírnak. Tehát a 70 ezer forintos első napi záróár mai névértékre átszámolva 175 forint, a 90 ezer forintos 1990. őszi kibocsátási ár pedig 225 forint volt.

A részvény értéke tehát, az 57 forintos árral számolva harmadára-negyedére, a mostani 114 forinttal kalkulálva is csaknem felére esett. Csakhogy közben eltelt rengeteg év, ráadásul az infláció a 90-es években végig két számjegyű volt, 1991-ben még a 35 százalékot is elérte. (Ez volt a rendszerváltás utáni mély válság ideje.)

Számításunk szerint az 1991-2016-os időszakban a fogyasztói árszínvonal 12-szeresére növekedett, így a jelenlegi 114 forintos árfolyam 9,5, a korábbi 57 forintos ár pedig 4,75 forintnak felel meg reálértéken (tehát az 1990-es árakon). Aki 1990-ben 90 ezer forinton részvényt jegyzett, és nemrég 57 forinton adta volna el, az a befektetésének közel 98 százalékát elbukta volna. A cég osztalékot, tudomásunk szerint, sohasem fizetett.

A mai tulajdonosoknak persze a régiek bűneihez vélhetően nincsen az égvilágon semmi közük, a cég tényleges irányítói idő közben többször is kicserélődtek. Az alaptőkét időnként megemelték, máskor leszállították, a részvények száma azonban csak nőtt. Nőtt, értékük viszont, amint a grafikonon látszik, csak átmenetileg tudott emelkedni.

Az viszont jól járt volna, aki korán megneszelte volna a mostani felvásárlást: A részvény az egy évvel ezelőtti 19-20 forintnak ma 5-6-szorosát éri.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 18600 18350 18600 +0,84% 0 0 10 418 332 500 HUF 2024-05-07 17:13:25
MOL 3000 2994 3020 -0,66% 0 0 2 160 673 152 HUF 2024-05-07 17:05:23
MTELEKOM 922 920 927 -0,54% 0 0 97 941 364 HUF 2024-05-07 17:12:43
RICHTER 9475 9365 9500 +1,39% 0 0 1 702 940 630 HUF 2024-05-07 17:05:16
OPUS 382 374 382 +0,53% 0 0 91 385 706 HUF 2024-05-07 17:10:14
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint is érzi a közelgő hidegfrontot
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 18:45
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Soha nem látott magasságokba jutott a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Rendkívül pozitív meglepetés jött Magyarországról, ez lehet az aranyárrekordok hátterében
Eidenpenz József | 2024. május 7. 12:05
Jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX Index is képes némi további emelkedésre a hétfői csúcsdöntés után. Az OTP és a Richter a nap nyertesei, a Mol és a 4iG a vesztes oldalon vannak. Messze meghaladta a várakozásokat a magyar fogyasztás, gyengült kissé a forint. Valójában mitől emelkedik az arany? Bűnözők pénze-e a bitcoin?
Részvény / Deviza / Áru Fordulat a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2024. május 7. 06:51
Drágább lett az euró és a dollár. 
Részvény / Deviza / Áru Megindult a forint, nézze, mit mutat az árfolyam!
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 18:37
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Megint sosem látott magasságokba emelkedett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 17:36
Történelmi csúccsal indította a hetet a BÉT indexe.
Részvény / Deviza / Áru Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 16:25
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
Részvény / Deviza / Áru Még mindig vesztésre áll a forint, fontos lépésre készülhetnek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 11:53
A forintból hiányzik az erő, az idén még mindig mínuszban van a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben. A hét jól indult a budapesti tőzsdén, ahogy az európai börzéken is. Az olajpiacon pedig változott a helyzet. 
Részvény / Deviza / Áru Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 07:42
Kezdődik az újabb hét, vajon hogy teljesít a forint?
Részvény / Deviza / Áru Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
Eidenpenz József | 2024. május 6. 05:39
Aki valamilyen okból többre vágyik, mint az állampapírok egyre csökkenő kamata, nem árt, ha a tőzsdei befektetések között is körülnéz. Ezekre ugyanis nem vonatkozik a szocho, és bizonyos esetekben az árfolyamnyereség-adó is megúszható. Tipikusan kisbefektetőknek valók például a tőzsdén kereskedett alapok, amelyeknek hatalmas kínálata létezik Nyugat-Európában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG