1p
Egyik napról a másikra 41,5 százalékot esett a MAG Ingatlan Alap árfolyama, kezelője szerint azért, mert új ingatlanértékelőt alkalmazott, hogy „az előzményektől teljesen független értékelés szülessen” a vagyon piaci értékével kapcsolatban. A befektetési jegyek ma már csak felét érik a 2007-es induláskori értéknek.

A Carion Alapkezelő közzétette, hogy a MAG Ingatlan Alap október 19-ei nettó eszközértéke azért csökkent jelentős mértékben, mert a legfrissebb értékbecslések az ingatlanok értékének jelentős csökkenését mutatják. A cég ugyanis - amely egyébként a nyáron vette át az alap kezelését a megszűnő Macrogamma Alapkezelőtől - új értékbecslőt alkalmazott: a Colliers Internationalt azért bízták meg, hogy „az előzményektől teljesen független értékelés szülessen” az ingatlanok piaci értékével kapcsolatban.


A MAG Ingatlan Befektetési Alap árfolyama az indulás óta
(Forrás: BAMOSZ)

 

A nagyok mindent visznek

Bár az utóbbi egy évben más ingatlanalapok is voltak kisebb-nagyobb mértékben veszteségesek, ez inkább a kisebbekre jellemző. A szektor képviselőinek árfolyamváltozását mutató BIX ingatlanalap-index, amelyet az összes tőkével súlyoznak, 2008 október eleji csúcsáról 2009 április elejéig esett ugyan 11,1 százalékkal, de azután szinte folyamatosan emelkedett, és ma 17,5 százalékkal van két és fél évvel ezelőtti mélypontja felett. Ez éves szintre átszámítva 6,6 százalék körül van.

Az említett esés 41,5 százalékos volt, minden egyes befektetési jegy 0,89 forint helyett már csak mintegy 0,52 forintot ér. Ezzel a hányatott sorsú alap valószínűleg dobogós a hazai befektetési alapok nettó eszközértékének egy napon belül bekövetkezett esése terén, legalábbis ebben az évezredben. (A 90-es években két Globex-ingatlanalap után végül csak a névérték 3-4 százalékát fizették vissza.)

A kisebb magántulajdonú alapkezelő által létrehozott konstrukció kálváriája még 2008-ban kezdődött, amikor likviditási problémák miatt először az egész szektorban felfüggesztették a befektetési jegyek visszaváltását, majd több más társa, köztük nagy banki termékek (Raiffeisen, Európa) mellett ezt is zárt végűvé kellett alakítani: a futamidő végét fixálták, és az addigi visszaváltásokat megszüntették. A MAG nettó eszközértékét ekkor 25 százalékkal értékelték le, bár később újra voltak emelkedő időszakai.

Ez év elején újabb csapás érte az alapot, az APEH jogerősen adóhiányt állapított meg és adóbírságot vetett ki, ami nyomán nyolc százalékot esett az árfolyama. Az alapkezelő másik ingatlanalapja, a NAP ekkor vagyona harmadát veszítette el.

 


A N A P Ingatlanfejlesztő Befektetési Alap árfolyama az indulás óta (ezer forint)
(Forrás: BAMOSZ
)


A MAG árfolyama az idén már 54 százalékkal, a NAP-é 34 százalékkal csökkent, korábbi csúcsukhoz– 2008 decemberhez, illetve 2009 szeptemberhez - képest pedig az előbbi 57, az utóbbi 58 százalékkal van lejjebb.

Privátbankár - Eidenpenz József

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21470 21350 21630 -1,06% 0 0 11 692 112 980 HUF 2024-12-19 17:09:49
MOL 2668 2668 2716 -0,89% 0 0 1 004 395 530 HUF 2024-12-19 17:05:21
MTELEKOM 1262 1258 1278 -1,10% 0 0 671 291 808 HUF 2024-12-19 17:06:32
RICHTER 10520 10480 10590 +0,10% 0 0 1 624 241 760 HUF 2024-12-19 17:05:01
OPUS 500 499 506 -0,40% 0 0 170 822 966 HUF 2024-12-19 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG