Az AXA és a Generali is az ajánlattevők között szerepel a HSBC Holding eladásra szánt általános biztosító részlege iránt – közölték az ügy részleteit ismerő források a Reutersnek.
A HSBC, Európa legnagyobb bankja szeptemberben indította el az eladási folyamatot, melyből 1 milliárd dolláros bevételt remélnek. A holding nem-életbiztosítási tevékenységet végez Ázsiában, néhány latin amerikai országban és Franciaországban.
Nincsenek információk ugyanakkor arra vonatkozóan, hogy a két ajánlattevő egyben, vagy részleteiben szeretné megvásárolni a biztosítási üzletágat. Az ajánlatok második fordulójára valamikor december végén kerülhet sor – közölte az egyik forrás.
A HSBC tervezett értékesítése az első bankbiztosítási ügylet lenne Ázsiában, ezért az ügylet kialkudott értéke egyfajta benchmarkként is szolgálhat a későbbiekben.
A HSBC általános biztosítási termékeit számos piacon értékesíti, azonban a díjbevételek nagy része – hozzávetőleg 300 millió dollár - Hongkongból és Szingapúrból származik.
A tervezett ügyletre nem épp a legrózsásabb gazdasági helyzetben kerül sor, hiszen számos pénzügyi intézményt források átcsoportosítására, és takarékoskodásra kényszerít az eurózóna adósságválsága. Ennek eredményeként a korábban remélt 1 milliárd dollár helyett, valószínű, hogy csak 750 milliót hoz bankcsoport konyhájára az adásvétel.
A bankcsoport májusban jelentette be, hogy megválik a nem core-tevékenységhez tartozó üzletágaitól, melynek részeként az Egyesült Államokban működő bankhálózat egy részét is bezárja, valamint számos európai lakossági banki üzletágától is megválik, például Lengyelországban és Oroszországban.
A HSBC 2008 májusában jelent meg a magyar piacon a 2001-ben alapított Beneficial Magyarország Pénzügyi Zrt. felvásárlásával, 2009-ben azonban már a kivonulás mellett döntöttek.
A HSBC még szeptemberben "dobta piacra" általános biztosítási részlegét, amit akár "darabokban" is kész értékesíteni, csak minél magasabb árat kapjon érte. Bejelentkezett az AXA és a Generali is, de nem valószínű, hogy a remélt 1 milliárd dollárt kifizetik.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
körülbelül 1 órája
-
A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
körülbelül 1 órája
-
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
2 órája
-
Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
2 órája
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
3 órája
-
Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
3 órája
-
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
3 órája
Mfor.hu Top24
- Itt a vége a NER-es vállalkozók aranykorának? Csütörtök reggelre átírták a közbeszerzési eljárások szabályait
- Sem az RTL, sem a TV2 nem rúgott labdába Messi mellett
- Gólt lőtt, majd kiállították a legjobb amerikai csatárt, a belgák is alaposan megszenvedtek a vb-n
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Magyar Péter elárulta, ki kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, és mikor
- Vége a hallgatásnak: nagy változást jelentettek be az egészségügyben
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Növekedést vártak, csökkenés lett.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2026. július 2. 10:03

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



