2p
Az Országgyűlés gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezi Lázár János - átgyúrják a reklámadót.

Lázár János levélben kérte Rogán Antalt, a gazdasági bizottság elnökét arra, hogy a jövő hétre hívja össze a gazdasági bizottság ülését, hogy a testület megvitathassa a reklámadó koncepciójának módosítását. "Miként a magyar kormány a vizsgálatok során is jelezte, kész mérlegelni a reklámadó koncepciójának módosítását. Erről az Országgyűlés gazdasági bizottságának álláspontja alapján a végső döntést a Parlamentnek kell meghoznia" - áll a közleményben.

Kivágta a biztosítékot Brüsszelben

Mi jön helyette? Az RTL jobban jár, mindenki más rosszul

Lázár János korábban azt mondta: a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetése nem feltétlenül jelent bevételkiesést, mert bár "kevesebb lesz az adó, de többen fogják fizetni".

Szakértők szerint ha kiterjesztik az adófizetők körét, a kis és közepes árbevételű cégek tömegesen mennek majd tönkre. Az adómentesség eltörlése gyakorlatilag minden Magyarországon tevékenykedő vállalkozást érinthet.

A közlemény szerint a törvény hatályba lépése óta – a kormány és a Bertelsmann-csoport közötti vita eredményeként – Magyarország ellen két európai uniós eljárás indult.

Az Európai Bizottság Adó Főigazgatósága, valamint a Versenypolitikai Főigazgatóság egymással párhuzamosan futó vizsgálataik középpontjába a reklámadó progresszív voltát, valamint az elhatárolt veszteség levonhatóságát állították, utóbbi esetben figyelemmel arra, hogy a 2014. évi reklámadó alapját az adóalany csak a 2013-as év elhatárolt veszteségével csökkenthette, a korábbi évek veszteségeit nem vehette figyelembe.

A vizsgálatok keretében folytatott egyeztetések során az Európai Bizottság jelezte, álláspontja szerint a reklámadó szelektív előnyt, így állami támogatást jelent az alacsony reklámbevétellel rendelkező adóalanyok részére. A bizottság február elején felszólította a magyar kormányt, hogy módosítsa a reklámadó szabályait különben határozatot ad ki az adónem felfüggesztéséről, végső soron pedig kötelezettségszegési eljárás megindítását helyezte kilátásba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG