Agrár
Agrár
Hatalmas hűtőraktárat nyitott Biatorbágyon az ALDI, Pécsett is terjeszkedik
Privátbankár.hu | 2021. június 24. 16:19
Hatmilliárd forintért hűtőraktárat épített az ALDI a biatorbágyi logisztikai központja mellett, a diszkont lánc további négymilliárd forintot költ a boltok hűtőkapacitásának növelésére. Emellett Pécsett bővíti európai szolgáltató központját.
Agrár
Több tízezer tonna meggyet visznek ki az országból
MTI | 2021. június 24. 07:38
Az idén a hűvös tavasz miatt a megszokottnál később érik a meggy, nagy mennyiségben június 25. után jelenhet meg a piacon, a termés pedig a szakértői becslések szerint a virágzáskor reméltnél kevesebb, csak 60-70 ezer tonna körüli lesz - írta csütörtöki lapszámában a Világgazdaság.
Agrár
Kétmilliárd forintos fejlesztés a SPAR-nál
Privátbankár.hu | 2021. június 20. 10:59
Csaknem kétmilliárd forintból 2 új áruházat épített a SPAR, kettőt felújított.
Agrár
Majdnem háromszorosát éri most a termőföld, mint 10 éve
Privátbankár.hu | 2021. június 16. 05:29
Töretlen a drágulás a termőföldpiacon: tavaly átlagosan 5 százalékkal növekedtek az árak így egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2020 végére összességében már átlagosan két és háromnegyedszer többet ért. Az emelkedés azóta is folytatódik, de még nem tudjuk, milyen mértékben.
Agrár
Combszalag – a praktikus bőrvédelem
Márkázott tartalom | 2021. június 10. 10:35
Végre itt a nyár! Az évszak, amit a legtöbben azért is várnak, mert ilyenkor a meleg időjárással beköszönt az az időszak, amikor ledobhatjuk magunkról a vastagabb ruhákat, nadrágokat, harisnyákat. Van azonban egy olyan ruhadarab, melyre nőként még a nyári nagy melegben is sokan számítanak: nem csak a praktikum, hanem az esztétikum miatt is. Ez pedig nem más, mint a combszalag.
Agrár
Új módszerekkel csökkenthető tovább az agrárium ökológiai lábnyoma
Privátbankár.hu | 2021. június 9. 14:29
Az eddigiektől eltérő módszerekkel lehet tovább csökkenteni az agrárium károsanyag-kibocsátását, amihez a szektornak szorosan együtt kell működnie más ágazatokkal, segítséget kell kapnia a lakosságtól és a szabályozóktól - hangzott el a Takarékbank sajtótájékoztatóján.
Agrár
Emelkedik az idén a bor termelői ára
MTI | 2021. június 1. 06:58
Emelkedik az idén a bor termelői ára az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) mérései szerint - írta keddi számában a Világgazdaság.
Agrár
Negyven milliárddal több jut az agráriumnak
MTI | 2021. május 29. 13:26
A jövő évi büdzsé mezőgazdaságot érintő pénzeiről beszélt a tárcavezető.
Agrár
Befektet a Kometába az MFB-Zito páros
MTI | 2021. május 18. 17:20
Új befektetők jelentek meg a kaposvári Kometa cégnél: az MFB Invest Zrt. és a horvát Zito-csoport összesen 5,1 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre.
Agrár
Elindult az Agrár magazin
Márkázott tartalom | 2021. május 11. 12:45
A mezőgazdasági magazin az információgazdag tájékoztatásra törekedve az ágazat híreit, újdonságait, érdekességeit mutatja be közérthető nyelven az olvasóinak.
Agrár
Német befektetőt vonhat be Csányi Sándor az egyik agrárvállalkozásába
Csabai Károly | 2021. május 11. 11:31
Amennyiben a Gazdasági Versenyhivatal nem emel kifogást, akkor a 175 éves múltra visszatekintő C. Thywissen GmbH szakmai befektetőként kisebbségi üzletrészt szerez az Ökoil Kft.-ben. E társaságban jelenleg még az a KITE Zrt. az egyedüli tulajdonos, amely részvényeit csaknem teljes egészében az OTP-vezér birtokolja.
Agrár
Velünk maradnak a magas élelmiszerárak
MTI | 2021. április 27. 13:27
Erre számítanak a Takarékbank szakértői. Az élelmiszeripari alapanyagok mellett az építőipari árak is nőttek, ami a mezőgazdasági beruházások költségeit emelheti.
Agrár
Új vezető került a Siemens élére
Privátbankár.hu | 2021. április 21. 17:35
A magyarországi Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatói posztját 2021. május 1-jétől Jeránek Tamás veszi át, Dale A. Martin tizenegy, kiemelkedően sikeres év után saját döntésére elköszön a vállalattól, nyugdíjba megy - közöte a vállalat.
Agrár
Súlyosbodik az élelmiszerválság az arab világban
Káncz Csaba | 2021. április 13. 14:44
Mik a főbb okai az arab államokban tapasztalható egyre súlyosabb élelmiszer-bizonytalanságnak? A klímaváltozás és a környezeti leromlás is kihatnak az emelkedő élelmiszerárakra és a konfliktusok növekvő számára. Káncz Csaba jegyzete.
Agrár
Azt javasolják a kormánynak, kezdjenek oltani a stadionokban - regisztráció nélkül
MTI | 2021. április 10. 15:56
Ellenzéki pártok és a főpolgármester is azt javasolja a kormánynak, hogy törölje el a koronavírus elleni oltásokra szóló regisztrációt a lakosság minél gyorsabb és szélesebb körű beoltása érdekében.
Agrár
Nagyot ment tavaly a takarmányexport
MTI | 2021. április 3. 13:05
Az élelmiszeripari melléktermékek, elkészített állati takarmányok árucsoport érte el - a gabonák után - a második legnagyobb exportárbevételt és külkereskedelmi aktívumot a 24 élelmiszeripari árucsoport közül 2020-ban - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentésében.
Agrár
Bige László állítja: terhelő dokumentumai is vannak
Privátbankár.hu | 2021. március 30. 08:29
Interjút adott a Partizánnak Bige László, házi őrizetben lévő milliárdos, akit 112 milliárd forintos vagyonával a 10. leggazdagabb magyarnak tartottak 2020-ban. Ebben utalt rá, hogy terhelő információi is vannak.
Agrár
Rekordösszegű kárenyhítő juttatást kapnak a gazdák
MTI | 2021. március 26. 13:36
A Magyar Államkincstár március 26-án megkezdi a 2020-as kárenyhítési évre benyújtott kérelmek után a kárenyhítő juttatások kifizetését, így az érintett termelők már jövő hétfőn megkapják a részükre jóváhagyott összeget - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter pénteken.
Agrár
Százmilliós földvagyont halmoztak fel a legnagyobb földbirtokos képviselők Magyarországon
Mester Nándor | 2021. március 22. 05:34
Megint jó évet zártak a parlamentben ülő kisbirtokosok. A kormánypárti veteránok közül néhányan 100 hektár fölé tornászták szántóik méretét és egyikük sem szeretne túladni ezeken, mint ahogy valószínűleg megművelni sem. Hasonló szándékai vannak az ellenzékieknek is. Egy most nyilvánosságra került szakanyag szerint az értéknövekedés évek óta tart, csak egy kicsit lassabb lett az elmúlt években. Kényelmesebb bérbeadni a földeket, elég jó árat lehet felszámítani.
Agrár
Összeütközött két járvány, közel 6 százalékkal csökkent tavaly a húsiparunk teljesítménye
- | 2021. március 18. 14:43
A madárinfluenza a és a koronavírus hatásai húzták le együtt az ágazatot.
Agrár
Földrengésszerű változást hozhat a földpiacon az osztatlan közös tulajdon felszámolása
Mester Nándor | 2021. március 15. 18:55
Évtizedek óta nem tapasztalt erős kilengésekre számíthatunk a hazai földpiacon a nem régen életbe lépett új törvény hatására – véli több szakember is. Az egyik cég szerint a koronavírus járvány nyomán újabb kényszereladások is lehetnek, akár tömegesen is.
Agrár
Hirtelen mindenki vásárolni indult – járvány idején ez tényleg jó ötlet
Privátbankár.hu | 2021. március 6. 15:34
Számos áruházat és bevásárlóközpontot megrohamoztak az emberek, és a kéthetes boltzár előtt még szeretnének néhány dolgot beszerezni. A dolog egyrészt érthető, ám ha a járványügyi oldalát nézzük a kérdésnek, akkor aligha lehet racionálisnak nevezni a vásárlók döntését.
Agrár
Száz napnak elégnek kell lennie az új oltóanyagok kifejlesztésére
MTI | 2021. február 19. 06:53
Gyors csapásmérésre alkalmassá gyúrná a globális járványügyi intézményrendszert Boris Johnson brit kormányfő.
Agrár
Bencsik András fia is helyettes államtitkár lett
Privátbankár.hu | 2021. február 16. 08:05
Új helyettes államtitkárt nevezett ki Orbán Viktor kormányfő.
Agrár
Tovább hízlalták földbirtokaikat a kormánypárti képviselők
Mester Nándor | 2021. február 2. 15:34
Tovább gyarapodott több kormánypárti parlamenti képviselő ingatlanvagyona, zömmel szántók és erdők kerültek hozzájuk a 2020-as évben – derül ki a most nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatokból. Az ellenzéki és a független kollégáik inkább lakóingatlanokat vásároltak vagy tartottak meg az elmúlt években. Mindkét csoport jól jár, az értéknövekedés évek óta töretlen szinte az összes ingatlan típusnál és a tavalyi kisebb lassulás után idén az év második felétől folytatódhat a drágulás.
Agrár
Ellepték a hazai sípályákat az emberek, de az utazási irodák még reménykednek
Tiszai Balázs | 2021. január 31. 11:07
Nagyjából a felénél tart az idei síszezon, és mivel külföldre utazni továbbra sem tanácsos, az a félmillió magyar, aki rendszeresen a határon túlra jár siklani, most a hazai pályákon tolong. A terepek látogatottsága olyan szintre ért idén, hogy már nincs különbség a hétköznapok és a hétvégék között. A külföldi síutakra specializálódott irodák viszont még reménykednek, hogy tél végén, tavasz elején össze tudnak hozni néhány utazást, ugyanis, ha a teljes évad megy a levesbe, az több tízezer vendégéjszaka kiesését jelenti.
Agrár
Mezőgazdaság 2021: negatív spirálban maradhat a sertéshús, de bizakodnak a gabonatermesztők
Privátbankár.hu | 2021. január 25. 15:01
Felemás képet mutat a hazai agrárium hangulatáról az aktuális Takarék AgrárTrend Index. A Takarékbank tavalyi utolsó negyedévet értékelő, és az idei évet előrejelző jelentése szerint a szántóföldi növénytermesztők továbbra is ellesznek, de a baromfi- és sertéságazat helyzete egyre forróbbá válik, részben az állatbetegségek, részben pedig az elszálló takarmányárak miatt. A marhatenyésztőket viszont legalább az utóbbi nem nyomasztja: ők nem veszik a takarmányt, hanem megtermesztik saját maguk.
Agrár
Sokkal több pénzt költ a kormány a vidék támogatására, mint eddig
Baka F. Zoltán | 2021. január 12. 08:27
Itt a korszakváltó bejelentés, amit beharangoztunk.
Agrár
Újra megjelent a madárinfluenza Magyarországon - már ölik a pulykákat
Privátbankár.hu | 2021. január 6. 14:57
Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban. A vonuló vadmadarak miatt a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra.
Agrár
Lázár János és Csányi Sándor is ott van a Szent István Egyetem alapítványi kuratóriumában
Privátbankár.hu | 2021. január 4. 09:43
Az egyetem február elsején nevet vált, és Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemként működik tovább.
Agrár
Jó hír a hazai földbirtokosoknak: nem lesz árcsökkenés
Privátbankár.hu | 2021. január 3. 10:33
Az elmúlt évtizedben megkétszereződtek a termőföldárak Magyarországon. A hazai földbirtokosoknak jó hír, hogy még a formálódó válság sem csökkenti az árakat, legfeljebb stagnálnak, így aki most venne földterületet, a visszapattanó gazdasági konjuktúra idején jól járhat.
Agrár
A magyar zöldpaprikának is betett 2020
MTI | 2020. december 31. 08:59
Csökkent a termőterülete, és az átlaghozam javulása ellenére magasabb lett az ára, miközben csökkent az exportja és nő az importja.
Agrár
Joe Bident beoltották koronavírus ellen
MTI | 2020. december 22. 06:36
A megválasztott amerikai elnök élő tévéadásban kapta meg a Pfizer-BioNTech vakcináját.
Agrár
Agrárpénzügyi all-in – interjú a Takarék Agrár Üzletág vezetőjével
Natív tartalom | 2020. december 17. 16:29
Már több mint egy éve annak, hogy a Takarékbank elindította az Agrár Régiókat és az Agrárcentrumokat. Az azóta eltelt idő elegendőnek tűnik egy kis visszatekintésre, összegzésre, a tanulságok levonására, a tapasztalatok megosztására. Erre kértük fel Hollósi Dávidot, a Takarékbank Agrár Üzletágának ügyvezető igazgatóját.
Agrár
Már hivatalos: jogfosztottá vált Deutsch Tamás a néppárti frakcióban
Wéber Balázs | 2020. december 16. 21:25
Erről döntött szerda este az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja.
Agrár
Tönkreteheti a baromfiágazatot a gabonaárak elszállása
Privátbankár.hu | 2020. december 15. 09:20
Kormányzati segítséget kérnek: bér- és járuléktámogatást valamint 5 százalékos áfát.
Agrár
Magyarország több tízmilliárdos katonai üzletet kötött Izraellel
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 13. 10:17
A magyar hadsereg megvásárolja Izraeltől a kis hatótávolságú rakéták és tüzérségi lövedékek ellen védelmet nyújtó Vaskupola rendszer radarrendszerét - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Agrár
Nem minden maradhat tokaji bor, ami eddig tokaji bor volt
Privátbankár.hu | 2020. december 9. 08:13
Beviheti a végső ütést a Tokaj térségében élő gazdáknak a készülő borászati és szőlészeti törvény egyik új fejezete, amely a NER-lovagoknak kedvez - írja a Népszava.
Agrár
Borbizniszben a Wizz Air-főnök
MTI | 2020. december 7. 14:34
Csaknem félmilliárd forint befektetéssel online borkereskedést indít egy magánberuházói csoport - jelentette be a befektetők képviseletében Váradi József, aki egyébként a Wizz Air légitársaság vezetője is hétfőn, online sajtótájékoztatón.
Agrár
Ennyit a karácsonyról: a németek már tudják, hogy nem lesz jobb a helyzet
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 3. 06:37
Németországban valamivel jobb a járványhelyzet, mint nálunk, mégis azt jelentették be: meghosszabbítják a korlátozásokat január 20-áig. Karácsonyra legfeljebb jelképes lazításra látnak esélyt.
Agrár
Kovács Zoltán küldetését meghosszabbította Orbán Viktor - még egy újat is adott
Privátbankár.hu | 2020. november 26. 07:17
Kovács Zoltánt megerősítik kormánybiztosi beosztásában, tovább szervezheti a vadászati gigakiállítást - és mostantól a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust is.
Agrár
Jövőre kedvezőbben adóznak a mezőgazdasági kisvállalkozások
Privátbankár.hu | 2020. november 17. 17:44
A korábbinál kedvezőbb módon kell majd adózniuk az agráriumban tevékenykedő kisvállalkozásoknak. Az új jogszabály életszerű változásokat is hozott.
Agrár
A lízingpiacon az agrárgép-finanszírozás komoly bővülésen ment keresztül
Privátbankár.hu | 2020. október 24. 15:07
A koronavírus-járvány ellenére az agárgép-lízing tartja magát, a finanszírozott összeg közel 1 százalékkal emelkedett a második negyedévben, a teljes portfólió értéke pedig 11 százalékkal 192 milliárd forint fölé nőtt - közölte a Magyar Lízingszövetség. Az utóbbi években részben a lízingfinanszírozásnak, ezen belül a kedvezményes jegybanki hitelprogramoknak köszönhetően korszerűsödött a magyarországi agrárgéppark, ez pedig hosszabb távon segíti az ágazat és a teljes gazdaság fejlődését.
Agrár
Nem elég a Covid, még a sertéspestis is pusztít
Privátbankár.hu | 2020. október 21. 11:32
Az előző negyedévi, 27,5-ről 30,5-re emelkedett a Takarék AgrárTrend Index értéke. Az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom jelentős mértékű bővülése jótékonyan hatott az egyes termékpályák szereplőire, továbbá a vendéglátóhelyek újranyitása is javuló hangulatot eredményez a mezőgazdaságban. Az előző negyedévhez képest csak a sertéságazat kilátásai romlottak, miután szeptemberben Németországban megjelent a sertéspestis.
Agrár
A világgal kell versenyeznünk a búzáért - újabb lisztáremelés jön
MTI | 2020. október 21. 06:35
Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják. Ez az aratás kezdete óta 20 százalékos áremelkedésnek felel meg - írja gabonakereskedői forrásokra hivatkozva a Világgazdaság szerdai száma.
Agrár
Lesz olyan magyar termelő, akinek nagyon fog fájni a brexit
Király Béla | 2020. október 20. 17:04
A múlt heti uniós csúcson sem született érdemi eredmény a britekkel folyó tárgyalásokról, így egyre fenyegetőbb a megállapodás nélküli brexit. Ha év végig nem sikerül megegyezni, akkor jövőre vámok sújtják majd az uniós termékeket, ez pedig sok mezőgazdasági termelőnek is veszélyezteti majd a piacát. Magyar vállalkozások is lehetnek közöttük.
Agrár
Patthelyzetben a BKV, óriási kötbért kell fizetnie
Privátbankár.hu | 2020. október 13. 07:47
Egy 15 évvel korábbi ingatlan eladása miatt kell a BKV-nak 1,2 milliárd forintos kötbért fizetnie. Ráadásul az összeg napról-napra növekszik, mert esély sincs a telep átadására.
Agrár
Most ért véget a tavaszi korona-spórolás, viszik a gazdák a traktorokat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2020. október 12. 09:08
40 százalékkal több új traktort adtak el szeptemberben, mint egy évvel korábban.
Friss
Közérdekű
Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
4 órája
Nemzetközi
Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Még nem ismert a látogatás pontos napja.
4 órája
Közérdekű
Eldőlt kedden egy újabb fontos kérdés a Fideszben
A döntés egyhangú volt a frakcióban.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője
19:55
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
2026. július 21. 15:08
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
2026. július 21. 14:01
-
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
2026. július 21. 17:32
-
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
2026. július 21. 10:57




