Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.

A globális élelmiszer-árindex már tizedik hónapja folyamatosan emelkedik, 7 éves csúcsra ugrott. A jelenlegi globális közegészségügyi és pénzügyi válság korszakában már számos országban és térségben tapasztalhatunk növekvő feszültséget az élelmiszer körül. Két hónapja ezeken a hasábokon az Oroszországban és Törökországban tapasztalható feszült politikai lépéseket vettük górcső alá ennek kapcsán, most pedig a Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA) muszlim országai kerülnek sorra.

Terjedő élelmiszer-bizonytalanság

A MENA országaiban mintegy 52 millió éhező ember él napjainkban, közülük 34 millióan a konfliktusok által sújtott országokban. Az arab államok többségében alacsony színvonalú kormányzást látunk és a Covid-19 válság korszakában masszív állami intézkedések helyett többször azok teljes hiányával találkozunk. 

De mik a főbb okai az arab államokban tapasztalható élelmiszer-bizonytalanságnak? Sokat számít, hogy csupán kevés arab államban találunk politikai stabilitást. Ez különösen fontos tényező, hiszen a MENA-régió éhezőinek kétharmada a konfliktusokkal sújtott országokban él, mindenekelőtt Jemenben, Szíriában, Szomáliában, Irakban, Szudánban és a palesztin területeken. A konfliktusok által generált és a gyenge államokból kiáramló jelentős migráns és menekült népesség szintén kiemelkedően magas élelmiszer-bizonytalansággal szembesül. 

Mindezek mellett a változó stabilitású országok – köztük Egyiptom, Tunézia, Jordánia és Libanon –, szintén az éhezők számának folyamatos emelkedéséről számolnak be. Libanonban folyamatosak a tüntetések, hiszen az egy év alatt értékének 80 százalékát elvesztő nemzeti deviza is hozzájárult az élelmiszerek árának 300 százalékos emelkedéséhez.

A magas élelmiszerárak szerte a régióban csökkentették a háztartások vásárlóerejét. Az egyik leginkább érintett ország Szudán, ahol a gazdasági faktorok összefonódnak a konfliktussal, a környezeti tényezőkkel (szárazság, sáskajárás) és a népesség nagy része szembesül éhínséghez hasonlítható körülményekkel. 

A több éves civil és proxi háború következményeként Jemenben elismerten a világ legsúlyosabb humanitárius katasztrófája zajlik. Az élelmiszer-bizonytalanság és az éhezés a mintegy 30 milliós népesség több mint felét érinti.

Feszítő víz-kérdés 

A térség gazdag országaiban – kimondottan az Arab-öbölben – eközben az élelmiszer és az ivóvíz jelentős pazarlását láthatjuk. Noha a térség 36 millió tonna búzát importál évente, becslések szerint közel 16 millió tonnát elpazarol. A szántóföldek kihasználása különösen alacsony színvonalú, mind a növénytermesztés, mind a legeltetés oldaláról nézve.

Ez rendkívül sajnálatos, hiszen a MENA-térség történelmében a mezőgazdaság jelentős szerepet játszott. Bizonyítékok vannak rá, hogy a civilizációnk első farmjai a levantei térségben alakultak ki több ezer évvel ezelőtt. 

Szíriában és Egyiptomban is jelentős termelés folyt, de a befektetések elhanyagolása, a kormányzati inkompetencia és a környezeti faktorok mára jelentősen csökkentették a termelési kapacitásokat.  Ennek eredményeképpen az arab világban napjainkban a mezőgazdaság már csak csekély mértékben járul hozzá a GDP-hez és a térség a világ legnagyobb élelmiszerimportőre lett. 

Az évente mintegy 2 millió fővel növekvő lakosságú Egyiptom a világ legnagyobb búza-importőre. A Nílus-menti ország bajai jellemzőek több arab államra is: magas népesség-növekedés, gyors urbanizáció, jelentős vízhiány és minimális nagyságrendű termőföld. Pedig a mezőgazdaság már így is a legnagyobb vízfogyasztója a térségnek.   

A klímaváltozás és a környezeti leromlás már a MENA-régió hétköznapjainak szerves része.  Ezek kihatnak az emelkedő élelmiszerárakra, a gazdasági bizonytalanságra, és a konfliktusok növekvő számára. A Világbank becslése szerint az egyre gyakoribbá váló vízhiány több országban akár 10 százalékkal is csökkentheti a nemzeti összterméket.

A terrorizmus melegágya

Tagadhatatlan, hogy a klímaváltozás felerősíti az olyan feszültséget okozó tényezőket, mint a szegénység és a politikai instabilitás, valamint kedvező környezetet teremt a terrorizmus számára.  A rendkívüli szárazság Nigériában hozzájárult a Boko Haram terrorcsoport felemelkedéséhez, Szíriában pedig a rossz termés és az élelmiszerárak növekedése békétlenséget váltott ki, ami polgárháborúhoz vezetett. Nigériában olyan szintet ért el a vízért és a földekért folyó küzdelem, hogy az elmúlt pár évben már többen haltak meg ezekben, mint az iszlamista Boko Haram támadásaiban.

A Max Planck Institute és a Cyprus Institute kutatóinak előrejelzése szerint a MENA-térségben 2050-re elviselhetetlenné válhat a hőség, ami a homokviharok erősödésével együtt komoly kihívást jelent a térség 500 milliós népességének, így ugrásszerűen megnő az öko-menekültek száma. Iránban a kiszáradt déli tartományokból már megindult az északiak felé a menekülés, tovább mélyítve a politikai törésvonalakat az országban. Hasonló folyamatok zajlanak le Pakisztánban is, ahol a kiszáradó térségekből Karacsiba vándorolnak az emberek, súlyosbítva az etnikai konfliktusokat.

Az élelmiszer-bizonytalanság növekedését előrejelző számos jelentés ellenére csupán pár arab ország rendelkezik élelmiszerbiztonsági stratégiával. Mindennek ellenére csak nagyon kevés MENA-ország hozott intézkedéseket azzal a céllal, hogy lépést tartson a népesség növekedésével és a klímaváltozással.   

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)