3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ahogy tette azt az üzemanyagárstoppal, amelyet alapvetően az egyre terebélyesedő hiány láttán a korábban berögzített december 31. helyett már Mikulás napján eltörölt. Hogy ez milyen hatással járt az inflációra, azt pénteken tudhatjuk meg. Mindenesetre az élelmiszerárstop kivezetése mellett is nemcsak az e körben is megmutatkozó hiányjelenségek szólnak, hanem az is, hogy egyáltalán nem biztos, annak inflációnövelő hatása lenne, sőt. Ezt a témát is körüljárta főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfő reggeli adásában.

Akár meglepetésként is hathatott volna a kormány december közepi bejelentése, amellyel az eredetileg 2022 végével kifutó élelmiszerárstopot 2023. április 30-áig meghosszabbította. Hiszen a független szakértők – köztük a lapcsoportunk Klasszis Klub rendezvényén megszólaltatott Raskó György agrárközgazdász – hónapokon át adatokkal illusztrálva is bemutatták, hogy az előbb hat, majd a tojás és a krumpli bevonásával már nyolc termék árának hatósági korlátozása nemhogy fékezte volna az élelmiszerinflációt, hanem csak hozzájárult annak növekedéséhez. Azáltal, hogy a nagyobb láncok az áremelési stop miatt kieső bevételeiket más termékek drágításával pótolták, sőt nemcsak kompenzálták, hanem még többre is szert tettek, mintha nem került volna sapka a termékekre.

Aminek az eredménye a messze Európa-rekorder, 40 százalék feletti élelmiszerinfláció, amelyhez még közelítőt sem lehet találni az öreg kontinensen.

Ehhez ugyanakkor a forint tavaly leértékelődése is közrejátszott, az ugyanis megdrágította az importot. Hiszen hiába lehetne önellátó hazánk élelmiszerből, az itt megtermelt javak egy része exportra megy, aminek következtében a hazai élelmiszerkereslet közel felét, de legalább a 40 százalékát külföldről kell kielégíteni. Ráadásul a hazai élelmiszeripar hatékonysága is finoman szólva hagy maga után némi kívánnivalót – ez is árfelhajtó hatású.

Már csaknem egy éve tart az élelmiszerárstop. Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Már csaknem egy éve tart az élelmiszerárstop. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Logikusan tehát minden az élelmiszerárstop eltörlését támasztotta alá. Legalábbis közgazdaságilag. Az azonban kimaradt a számításból, hogy egy kormánynak mindig vannak politikai szempontjai is, amikor belenyúl a piaci folyamatokba. Márpedig az Orbán-kabinet számára fontosabb volt, hogy a kevésbé tehetősek olcsóbban hozzá tudjanak jutni a csirkefarháthoz és társaihoz, ami nem csoda, hiszen e kör teszi ki a Fidesz szavazóbázisának tekintélyes részét.

Mostanra viszont már az élelmiszerárstopok miatti negatív jelenségek – egyre erősödő hiány, a kisebb boltok veszteségei – olyan méreteket öltöttek, hogy talán a kormány is elgondolkodik azon, e vívmányát is eltünteti. Ez már csak azért sem lenne ördögtől való, mert már két, korábban ugyancsak mozdíthatatlannak tűnő vállalásától is visszaléptek Orbán Viktorék: előbb, tavaly augusztusban egy bizonyos fogyasztás felett eltörölték a rezsicsökkentést, majd tavaly decemberben a már csak a hazai forgalmi rendszámú gépjárműveket üzemeltetők számára biztosított üzemanyagárstopot is. Márpedig ez utóbbi lehet a történetünk szempontjából irányadó, lévén, hogy a benzin és a gázolaj literjének is eredetileg 2022 végéig kellett volna 480 forintba kerülnie, mégis a kormány korábban, már december 6-ától lefújta azt.

Az élelmiszerárstop kivezetésének esélye is szóba került azon a beszélgetésen, amelyet a Trend FM hétfő reggeli adásában folytatott főszerkesztőnk, Csabai Károly, s amelyet itt lehet visszahallgatni: 

    

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 19:07
A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.
Agrár Mikor csökkenhet a zöldségek és gyümölcsök áfája, lesz-e ukrán kukorica Magyarországon? Raskó Györgyöt kérdeztük
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 5. 14:31
A Tisza-kormány eddig nem árulta el, hogy mikor csökkentik a zöldségek és a gyümölcsök áfáját, Raskó György viszont erről is beszélt a Klasszis Podcast legújabb adásában. Az agrárközgazdász minden idők leggyengébb magyar gabonatermésére számít 2026-ban, a pusztító szárazság ugyanis megsemmisítette a kukoricaföldek jelentős részét. A borágazat állandó válságban van, de a magyar kivinek, pisztáciának és fügének szerinte van jövője. 
Agrár Ránk szakadhat a török gyümölcsáradat, veszélyben sokak magyar kedvence
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 12:53
Moszkva piros jelzést küldött a törököknek, ez lehet a vége.
Agrár Extrém aszály pusztít, minden idők legalacsonyabb magyar gabonatermése várható
Vámosi Ágoston | 2026. július 31. 05:59
Hosszan tartó aszály tarolta le a magyar földeket, az országot eközben újabb hőhullám érte el. A terméskiesés okozta veszteséget 470-500 milliárd forintra becsüli Raskó György agrárközgazdász, aki lapunknak azt is elmondta, hogy miről kellene szólnia az új nemzeti vízstratégiának, és mennyivel eshetnek vissza az uniós agrártámogatások. A búzaexport a felére csökkenhet, a kukoricát pedig Lengyelországból kell majd behozni, mert a magyar termés várhatóan csak a töredékét fogja fedezni a fogyasztásnak.
Agrár Óriási a baj: rendkívüli készültséget rendelt el Gajdos László – videó
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 08:51
Ezt követően gyorsabban, hatékonyabban reagálhat az egyik szerv a pusztító magyarországi helyzetre.
Agrár A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:11
Ijesztő helyzetre hívta fel a figyelmet Bóna Szabolcs.
Agrár Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG