2p
A sertéspestis felbukkanása óta tovább esett a felvásárlási ár.
Kismalac a Minden gyerek lakjon jól! alapítvány adományosztásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Székely községben 2015. május 5-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ahogy arról már korábban írtunk, ismét felütötte a fejét a halálos betegség Magyarországon is, igaz, azóta az exportot tiltó országok sorban mondják fel a szankciót, már amennyiben a kivitelre szánt húst alaposan bevizsgálják Magyarországon. A Világgazdaság cikke szerint mindezzel együtt már érezhető hátrányt szenvednek a gazdák, az exportőrök ugyanis inkább alternatív piacokat keresnek, a termelők pedig veszteséges felvásárlási árakkal küzdenek.

Zsótér László, a sertéstartással foglalkozó Kunágotai Bercsényi Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója a lapnak elmondta: a két-három héttel ezelőtti árakhoz képest körülbelül 10 százalékkal, kilónként 310 forintra csökkent az élősertés felvásárlási ára, ha viszont a három hónappal ezelőtti árakhoz mérik a mostani piaci szintet, akkor több mint 20 százalékos a mérséklődés. Ráadásul ez még nem a mélypont.

Nekünk olcsóbb, nekik bukó

A szakértő meglátása szerint azonnali intézkedésekre lenne szükség, mert sok sertéstartó tönkremehet abban, ha bezárul az exportpiacok nagy része, mert így bennragad a hús, és lenyomja a belföldi árakat. Emiatt sokan felhagynak a gazdálkodással, egyre többen próbálnak szabadulni a malacoktól. A távol-keleti piacokban lenne reménység, ezek újranyitása azonban akár három évbe is beletelhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A magyar agrárcsoport holland leánycéget vesz meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 13:40
A Bonafarm Csoport megállapodást írt alá a holland multinacionális tejipari cég, a Royal FrieslandCampina romániai leányvállalatának, a Friesland Romania S.A.-nak a megvásárlásáról.
Agrár Sötét jövő vár a magyar agráriumra, ha nem jön a változás
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:28
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon – de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is – az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptálódni a változó körülményekhez.
Agrár Oroszországban bezzeg mennek le az árak
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 08:35
Oroszországban 1,3 százalékkal csökkentek a termelői árak júniusban
Agrár A nap képe: illatos támadás érte a Bizottság budapesti épületét
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 14:01
Trágyával üzentek a magyar gazdák Brüsszelnek.     
Agrár Szigorodnak a magyarok egyik kedvenc élelmiszerére vonatkozó szabályok
Szirmai S. Péter | 2025. július 15. 05:44
Vadonatúj mutató, a „fehérjeminőségi érték” feltüntetésére, az elvárt minimumérték teljesítésére kötelezi a gyártókat a nemrég hatályba lépett új „húsrendelet”, amely azt is újraértelmezi, mi is az a „félszáraz” és a „száraz” kolbász, szalámi, egyáltalán, mi a téliszalámi.
Agrár Az ukrán kukorica korlátlanul áraszthatja el Magyarországot?
Szirmai S. Péter | 2025. július 9. 14:44
Már csak a tanácsi jóváhagyásra vár az EU Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amely liberalizálja az élelmiszeripari cikkek kereskedelmét. Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán botrányosnak minősítette „a gazdák háta mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alkut”, amit nem fog hagyni, mert tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát.
Agrár FAO: történelmi húsár és dráguló vaj mellett csökkent a cukor ára
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:19
Vegyesen alakultak az élelmiszerárak júniusban.
Agrár Döntött Brüsszel: szabad génmódosított szójababot importálni
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 16:51
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát, élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználását – tájékoztatott az uniós végrehajtó testület pénteken.
Agrár ENSZ: az aszály lassan globális katasztrófához vezet
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:18
Szomáliától az európai kontinensig az elmúlt két évben a feljegyzett történelem legpusztítóbb aszályai sújtották, amelyeket az éghajlatváltozás súlyosbított – derül ki egy ENSZ által támogatott jelentésből.
Agrár Európa legforróbb nyara jöhet – ezt lépi a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 11:25
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG