4p

Soha korábban nem regisztráltak olyan meredek áremelkedéseket a minőségi pezsgőknél, mint idén. Ennek az az oka, hogy a szegényesebb szőlőtermés miatt szűkösebb lett a kínálat, miközben a kereslet berobbant: hirtelen minden befektető kézműves pezsgőt akart venni.

A valaha volt legjobb évét zárja idén a minőségi pezsgők piaca. A londoni bortőzsde (London International Vintners Exchange, Liv-ex) pezsgőkre specializálódott alindexe szerint ugyanis az 50 figyelt borszármazék ára januártól decemberig összességében 33,7 százalékkal ugrott meg: ilyen erősödést soha korábban nem tapasztaltak.

A gyarapodás több mint feléért egy október és november során tapasztalt óriási kereslet-fellendülés a felelős. A bortőzsde társalapítója, Justin Gibbs szerint "egészen figyelemreméltó", ahogy "tombol a piac" - a pezsgő ugyanis elmondása szerint soha nem tartozott a legjoban teljesítő elemek közé, jellemzően évi 8-10 százalékos erősödést szoktak az italok esetében regisztrálni.

Csak befutottak ide is a hipszterek

Nem is tekintenek sokan rájuk igazi befektetésként - mivel hagyományosan ünnepi italról beszélünk, gyakran a neves pezsgőket is simán csak elfogyasztják a vásárlóik a piacra kerülésüket követő néhány éven belül. Szemben például a minőségi borokkal, melyeket a vásárlók jellemzően évekig megőriznek, a palackok értéke egyre csak nő, és komoly a másodlagos piacuk. A pezsgők esetében nincsenek ilyen szinten gyémánttá nemesedő palackok, a kínálat és a kereslet eléggé állandó, nincsenek különösebben izgalmas árkilengések, minden csak úgy halad a maga megszokott módján.

Dom Pérignon szobra a franciaországi Épernayban. Szerkesztett kép. (Forrás: Depositphotos)
Dom Pérignon szobra a franciaországi Épernayban. Szerkesztett kép. (Forrás: Depositphotos)

Idén azonban máshogy alakultak a dolgok, a későőszi vásárlás-cunami találkozott a szűkös idei készletekkel, és együtt összehozták a csúcsévet. A Financial Times szerint a hirtelen változást az okozta, hogy berobbantak a piacra az úgynevezett termelői pezsgők, vagyis azok az italok, melyeket a borász saját maga állít elő a saját szőlőjéből termelt saját borából, ahelyett, hogy a bort továbbpasszolná egy pezsgőháznak, hogy ott aztán számos további beszállító nedűjével együtt buborékosítsák fel. (Vagyis ugyanaz látható most a pezsgőknél, mint ami például a kávépiacon évekkel korábban végbement: a hipszterkultúra felfutásával divatba jöttek a kézműves/speciality kávézók, mely hatására sokszorosára nőtt a dűlőszelektált kávék iránti kereslet - a szerk.)

Vennének, ha volna mit

A mostani felvásárlási hullám sztárjai a 2008-as és a különösen kiváló 2012-es évjáratú luxuspezsgők. A borkereskedő Oeno Group igazgatója, Justin Knock szerint az amerikai borfelvásárlók körében erősödött meg nagyon a kereslet - ők a pandémia alatt nagy profitokat raktak zsebre a protfólióikkal, van tehát most mit elkölteniük.

Csak hát eladó italból van kevesebb: tavaly a pezsgőkereskedők szövetsége úgy határozott, hogy a pandémia miatt visszafogják a termelést, idén pedig az Európa-szerte lecsapó jégverések, majd később a lisztharmat gondoskodott arról, hogy szegényesebb legyen a szőlőtermés, és most se lehessen nagyobb mennyiségű újpezsgőről álmodozni. És mivel elapadt az italutánpótlás, a pezsgőkészítők jobban ragaszkodnak a régebbi évjáratú készleteikhez, kevesebb vintage palackot engednek ki a piacra.

A rekorddrágulók

A Liv-ex pezsgőindexe szerint a legkeresettebb pezsgők közé tartozott idén a 2002-es évjáratú Salon, mely 80 százalékos áremelkedést produkált az évben, így most 12 palackért 10 ezer fontot - több mint 4,4 millió forintot - kérnek el. Louis Roderer 2008-as Cristal Rose-a 60 százalékot drágult, a szintén 2008-as Dom Pérignon 46 százalékot, a 2000-es Krug pedig 62 százalékot.

Nem minden vintage pezsgő brutálisan drága. Belsős iparági források arról beszéltek az FT-nek, hogy itt is simán meg lehet csípni nagy klasszikusokat jó áron, többségüket a legjobb Bordeaux-i borok árának töredékéért kínálják. A borbefektetők újabban ilyen palackokra vadásznak, hogy diverzifikálják a portfóliójukat. Most persze ilyeneket is nehezebb találni, mivel, mint fentebb írtuk, a pezsgőházak egyelőre visszatartják a régebbi készleteiket.

És persze ellenpélda is jut az olcsó klasszikusokra: múlt hónapban egy "extrém ritka" üveg, 1874-es évjáratú Perrier-Jouët közel 43 ezer fontért, vagyis mintegy 19 millió forintért kelt el egy árverésen Londonban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG