Raskó György: a rossz támogatási rendszer teszi tönkre a magyar mezőgazdaságot!

Azért olyan magas az élelmiszer-infláció hazánkban (novemberben éves alapon 43,8 százalék), mert alacsony – Európában a második legalacsonyabb – a magyar élelmiszeripar termelékenysége – emelte ki Matolcsy György a parlament gazdasági bizottságának ülésén tartott beszédében. Ennek oka, hogy rossz hatékonyságú monopóliumokkal, magas importhányaddal, magas energiahányaddal működik, és ha nincs elég kínálat, a kereslet fölhajtja az árakat. A jegybankelnök kiemelte, hogy nem öntözzük a magyar termőterületeket. Az idei aszály 1,3 millió hektáron pusztította el a termést, ami az ország összes termőterületeinek közel egyharmada. Ugyanakkor a megművelhető területek összesen négy százalékán készültünk fel az öntözésre, és ennek is csak nagyjából a felét öntözzük. A 2010–2022 közötti időszakban átlagosan évente a GDP 0,6 százalékát, évi 200–400 milliárd forintot veszítettük el azért, mert nem öntöztünk. Mi az oka annak, hogy a hazai mezőgazdaság alacsonyabb hozzáadott értékű, extenzívebb irányba tolódott el?

E tendencia legfőbb oka, hogy az unió a földalapú támogatások révén az extenzív irányú termelést támogatja, a magyar kormány pedig a fölhasználatot – például a földtörvénnyel – szintén ilyen irányba tereli. Azaz elsősorban olyan tevékenységeket támogatnak, amelyek a legkisebb munkaerőt kötik le, és a legnagyobb területet foglalják el.

Vegyünk egy családi gazdát, akinek 100 hektár földje van, amelyen jellemzően kalászos gabonát, kukoricát és olajos magvakat termeszt. Ezeknek a növényeknek a munkaigénye összesen maximum 30 nap egy évben, míg az ebből származó jövedelme megfelelő időjárási viszonyok esetén legalább 200 ezer forint hektáronként, azaz 20 millió forint évente. Adót nem kell fizetnie szinte egy fillért se, mert az őstermelő adómentes, míg a négytagú családi gazdaság összes fizetendő adóterhe 80 millió forint árbevételig 600 ezer forint. Emellett pedig megkapja még az uniós földalapú támogatást, hektáronként nagyjából 80 ezer forintot, ez plusz nyolcmillió évente, ami után megint egy fillér adót nem kell fizetnie. Ez nagyon magas jövedelem, az átlag magyar csupán nettó négymillió forintból él évente. Ennek fényében pedig minek foglalkozna valaki sok munkaidőt lekötő mezőgazdasági tevékenységgel: állattartással, kertészeti ágazatokkal? Az állatokat évi 365 napon át kell etetni reggel, este. Ugyanakkor a földtörvény előírásai miatt a gazdasági társaságok nehéz helyzetben vannak, mert a földbérletben mindenki megelőzi őket.

Tehát a földtörvény és a jelenlegi támogatási rendszer az elsődleges oka annak, hogy az elmúlt 12 évben a gazdasági társaságok földhasználata közel 500 ezer hektárral csökkent.

Ez például az állattenyésztéssel foglalkozókat nagyon nehéz helyzete hozta. Emiatt különösen a kérődző állatok tartása, a szarvasmarha- és juhtenyésztés, ezzel párhuzamosan pedig a tejtermelés szorult vissza, hiszen nincs hol megtermelni a nekik szükséges tömegtakarmányt. Bár az egyhasznú húsmarha-állomány nőtt, de az is csak azért, mert az unió és a magyar állam irracionális mértékű támogatást ad hozzá. (Száz forint megtermelt értékhez kapcsolódó támogatás mértéke eléri a 150 forintot.) Vagyis valójában csak azért nőtt a húsmarha-állomány, mert az állattartáson belül ezzel lehet a legtöbb uniós támogatást kaszálni.

A hazai és uniós támogatások tehát az intenzív termelés felől, a nagyobb területeket elfoglaló, kevesebb munkaerőt foglalkoztató, kisebb hozzáadott értékű extenzív termelés irányába mozdították el a magyar mezőgazdaságot, ami magyarázatot ad arra, hogy miért csökkent a gyümölcs- és zöldségtermesztők, valamint az állattartók által hasznosított területek aránya a mezőgazdasági területeken belül. Ugyanakkor még a megművelt területeket sem öntözzük. Miért nem éri meg itthon az öntözés?

Nagyon is megérné, de vízhasznosításban sajnos sereghajtók vagyunk az unióban. Az öntözött területek radikális csökkenésében az a leginkább szomorú, hogy még azokat a területeket sem öntözzük, amelyeknél az öntözési infrastruktúrát a rendszerváltás előtt teljesen kiépítették. Az idén pusztító aszály olyan területeken is lenullázta a termést, ahol végig kiépített csatornák vannak, melyeket azonban nem használnak. Az Alföldön a folyók mentén minden tíz vízkivételi pontból jó, ha egy működött, pedig ott van a kiépített infrastruktúra. Csak már ellopták a szivattyút, leszerelték a zsilipeket stb., az ott lévő műtárgyakat viszont még mindig szépen lefestik kékre, ami elég abszurd.

A természeti kincseivel ilyen rosszul sáfárkodó ország alig van még egy a világon!

Erre az Orbán-kormány még rátett egy lapáttal azzal, hogy megszüntette a kötelező víztársulásokat, rövidtávú politikai haszon reményében. Korábban az egyéni gazdáknak is hektáronként meghatározott összegű hozzájárulást kellett fizetniük az öntözőrendszerek fenntartásához. Ma azonban csupán a gazdasági társaságoknak kell fizetniük, az ilyen társaságok által használt terület viszont jelentősen összezsugorodott, az összes termőterület harmadát sem éri el, a többi egyéni tulajdonban és hasznosításban van. Önkéntes hozzájárulást pedig az egyéni gazdák többsége nem hajlandó fizetni. A magyar gazdák többsége nem olyan, akik okosan összefognak. Emiatt úgy gondolom, hogy továbbra is kötelezőnek kellene lennie a hozzájárulásnak.

Lengyelországban, Olaszországban és máshol ezek kitűnően működnek. Óriási területeken termelnek zöldséget, és együtt használják az öntözési rendszereket. Nálunk már a burgonyatermelés is úgy leállt, hogy az itthoni termelés a szükséglet felét sem fedezi, és szégyen szemre Lengyelországból, Franciaországból importáljuk a krumplit. Holott a rendszerváltás idején még százezer tonnás nagyságrendben exportáltunk, ma nagyjából ennyit kell behoznunk belőle.

Szántőföldi zöldségtermesztés keretében itthon 50 ezer hektáron folyt paradicsomtermesztés alig több mint 30 éve, ma ezer hektáron sincsen. A fóliás termesztés szintén hihetetlen mértékben szorult vissza, így azzal együtt is, hogy a támogatások miatt az üvegházas termesztés területe nőtt, együttesen területük így is éppen csak meghaladja a kettőezer hektárt. Csak összevetésképpen, ez annyira kevés, hogy a Kanári-szigeteken, amelynek hegyes, sziklás területe kevesebb mint tizede Magyarországénak, és ahol még rendes termőföld sincsen, háromezer hektáron történik fóliás termesztés (ahol döntően banánt termesztenek).

A hazai rossz tendenciák megfordításához tehát a támogatási rendszer radikális újragondolására lenne szükség. Emellett az öntözést mindenképpen folytatni kellene, és akkor nem az aszálykárok enyhítésére menne el az adófizetők pénze.

Némileg más téma, de szintén a hazai mezőgazdasági termékek kínálatát csökkenti, ezzel az importhányadot és így a hazai élelmiszerinfláció mértékét is jelentősen növeli, hogy az alacsony termelékenység mellett jelentős mértékben zsugorodott a megművelt termőterületek mérete is. Magyarországon a legnagyobb mértékben vontak ki termőterületeket a művelés alól az Európai Unióban, ez a folyamat pedig jelenleg is tart. Mi ennek az oka?

Megdöbbentő, de a második világháború óta az ország termőterülete 2,5 millió hektárral csökkent. Az 50-es években, a nagy iparosítás idején például a legjobb szántóföldekre építették Dunaújvárost és Tiszaújvárost (a korábbi Sztálinvárost és Leninvárost), és a legjobb termőterületeket vették el a mezőgazdaságtól. Majd a rendszerváltozás után, miután a földnek értéke lett (előtte a szántók és legelők gyakorlatilag nulla értéken szerepeltek a könyvekben) meglepő módon tovább folytatódott a földkivonás. Mind a mai napig tart ez a folyamat, jelenleg is évente 35 ezer hektár tűnik el a mezőgazdasági termőterületből. Ez pedig hatalmas érték. Nehezen érthető, hogy Magyarország miért követi ezt az irányt. Ezeken a területeken feltehetőleg ingatlanspekuláció történik, a kivont területeket elsősorban lakóparkokként és más célokra kívánják hasznosítani. Ez főként azért jó üzlet, mert a földkivonás még mindig nagyon olcsó. Ha annyit kellene fizetni a földkivonásáért, mint Ausztriában vagy Németországban, akkor jelentősen lassulna ez a tendencia.

Magyarország mezőgazdasági termőterülete 2022-ben 5 millió 81 ezer hektár, míg ez 1990-ben még 6 millió 473 ezer hektár volt. Azaz, 32 év alatt 1 millió 392 ezer hektár mezőgazdasági terület tűnt el. Az egyetlen pozitív fejlemény, hogy az erdőterület viszont nőtt: 345 ezer hektár kieső mezőgazdasági terület került át erdőművelési ágba. Az erdőterület a rendszerváltáskor 1 millió 695 ezer hektár volt, míg most 1 millió 970 ezer. Ezt ösztönözte az unió és a magyar kormányok is. Ugyanakkor az erdőknek a gazdasághoz hozzátett teljesítménye nem sokkal magasabb a nullánál, érték- és munkahely-teremtésben nem sokat jelent.

Ennél nagyobb probléma viszont, hogy a kieső mezőgazdasági területekből a szántóterület, ami mezőgazdasági szempontból a legértékesebb, gyümölcsösökkel, zöldségtermesztő területekkel együtt, óriási mértékű, 550 ezer hektáros zsugorodást szenvedett el.

Ha azt vesszük, hogy a leginkább extenzív gabona és olajosmag termeléssel is legalább 2000 euró bevételre lehet szert tenni egy hektáron, akkor ez kapásból 1,1 milliárd euró, azaz mai árfolyamon nagyjából 462 milliárd forint árbevétel-kiesés évente. Amíg gyümölcsösben egy hektáron minimum 1,5–2 millió forint árbevétel érhető el, addig ha valaki búzát termel, a mai jó árfolyamon is ennek csupán kevesebb mint a felét termelheti meg. Hozzátehetjük, hogy ezen belül az erősen intenzív termelésű szőlőterület 138 ezerről 60 ezer hektárra, azaz kevesebb, mint a felére csökkent, 1990 és 2022 között. A gyümölcsös területe szerencsére csak minimális mértékben csökkent, 95 ezerről 84 ezer hektárra. A többi gyepterület.

A legrosszabb ebben, hogy a szőlő és a gyümölcsös is olyan minimálisra zsugorodott Magyarországon, hogy az összes termőterületnek csupán 1,5–2 százalékát teszi ki. Mindez jól mutatja, hogy Magyarországon milyen mértékben tolódott a mezőgazdasági termelés az intenzívebb felől, a kis hozzáadott értékű extenzív irányba. Hazánkban mindinkább szántóföldi gabonatermelés és olajosmag-termelés történik, ami meglehetősen extenzívebb mezőgazdasági tevékenység.

Az ukrán gabonaexport és olajosmag export kvótáit a háború miatt felfüggesztették, így onnan Magyarországra 200 ezer tonna gabona érkezik havonta, ez pedig a támogatások ellenére is nagyon nehéz helyzetbe hozza a magyar gabona- és olajosmag termelőket.

Mivel várhatóan ez tartósan így marad, mindenképpen termelési szerkezetváltásra fogja kényszeríteni a gazdákat. Matolcsy jegybankelnök, ha mind erre utalt, akkor ez jogos kritika.

Az aszálykárral és az öntözéssel kapcsolatban korábban laptársunk, az Mfor készített interjút Raskó Györggyel, melyet erre a linkre kattintva érhet el.