5p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ma 22-szer annyi tőke van a hazai befektetési alapokban, mint húsz éve, de a struktúra átalakult, tolódik a kockázatkedvelőbb formák felé. Az Aegon Alapkezelő húsz éves, részvényalapja meghaladta a BUX teljesítményét. Egyes részvényeink szintén túlszárnyalták azt, másokat viszont veszteséggel vezettek ki a tőzsdéről.

Húsz éve, 2018-ban 285 milliárd forint volt mintegy 60 hazai befektetési alapban, ma már 6300 milliárd, 22-szer annyi – mondta el Kadocsa Péter elnök-vezérigazgató. (Ez évi 17 százalékos bővülés.) Az Aegon Alapkezelő 20 éves lett, akkor alapjait még Monétának hívták, kettő volt belőlük, egy részvényes és egy kötvényes.

Nagyon kevés olyan név van a befektetési alapok egykori listáján, amely azóta is változatlan. A BUX index hozama azóta évi 7,51 százalék volt, az Aegon Közép-Európai Részvény Alap (akkor még Monéta Magyar Részvény Alap) 8,84 százalékot ért el. Az OTP egyébként nagy mértékben, a Mol csak kissé tudta megveri a BUX indexet.

A tőzsdéről 20 akkori részvényből viszont 15-öt később kivezettek, jelentős, átlagosan 60 százalékos veszteséggel a 1998-as árfolyamához képest.

Válságra lapot húztak

Akkoriban, 1998-ban az alappiac 60 százaléka kötvényalapból állt. Az Aegon kijött az első abszolút hozamú alappal 2003 végén. Ez az alapfajta csak évekkel később terjedt el Magyarországon. Az Aegon Ózon Éves Tőkevédett Alappal pedig a tőkevédelmet és az aktív vagyonkezelést ötvözték, amik korábban összeegyeztethetetlennek látszottak.

A 2008-as válság, a magyar ingatlanalapok felfüggesztése, a nyugdíjpénztári megtakarítások államosítása nyomán az Aegon újabb innovációkkal próbálkozott. Elindították orosz, török részvényalapjukat, és egy abszolút hozamú kötvényalapot BondMaxx néven. Majd 2011 végén online értékesítési üzletágukat is.

Szigorodó hatóságok

Az alapkezelő a Privátbankár Klasszis díjak közül kétszer, 2015-ben és 2017-ben is elnyerte az Év Alapkezelője címet, és számos alapja ért el helyezést a maga kategóriájában.

A ma kihívásai között említette a vezérigazgató a folyamatosan szigorodó szabályozást, nemcsak a törvények, hanem a felügyeleti elvárások miatt is. Így növekednek az  adminisztrációs terhek, a költségek, miközben az alacsony kamatok és a verseny, a passzív alapok terjedése miatt csökkennek a vagyonkezelési díjak is.

Átalakul az alappiac

Az elmúlt húsz évben a MAX magyar államkötvény-index volt az egyik legjobb befektetés, régen hosszú ideig kockázatvállalás nélkül lehetett jó hozamot elérni a magas kötvényhozamoknak köszönhetően. Ez ma már nem lehetséges az alacsony hozamok miatt, markáns változás történt az elmúlt években.

Az abszolút hozamok térnyerése mellett magukhoz térek az ingatlanalapok is, ezek nélkül a lakossági alappiac csökkenne. (Ugyanez volt a helyzet 2007-ben is.) A pénzpiaci alapok megszűnőben vannak, ennek a tőkének a nagy része lakossági állampapírokba vándorolt.

Ez vitte csúcsra az OTP-t

Globálisan az aktív részvényportfóliók aránya az utóbbi években töredékére csökkent, a passzív portfólióké nagyot nőtt. Magyarországon ez nem látszik annyira, mert az ETF-ek nem igazán terjedtek el, de a nemzetközi piacokra a trendnek komoly hatása van. A passzív alapok nagy globális indexeket követnek, ezen indexek átsúlyozása például a magyar részvényekre is hat.

Az OTP vagy a Magyar Telekom, a Richter is ilyen átsúlyozásoknál érte el korábban mélypontját, vagy csúcsát.

Félreárazásokat okoznak

Az alapkezelő azt mondja, “a gépek forradalmára a humán tőke a válaszunk”. A passzív befektetési metódus szerintük félreárazásokat okoz, “tőkepiaci szocializmust”. Ezt az alapkezelőnek ki kell tudnia használni, és az ügyfelek javára kell tudni fordítani.

Például egy passzív befektető ugyanúgy vesz 100 éves argentin államkötvényt, mint másokat, ha egy adott indexben benne vannak. Pedig az országban 1-2 évtizedenként államcsőd szokott bekövetkezni.

Ambiciózus magyar terv

Az alapkezelő saját elemzői bázisát erősíti tovább, például szponzorálja a CFA befektetési versenyeit. Arra fókuszál, amihez igazán ért, például a Kelet-Közép-Európai piacokra. A válságot követő mélyponton például a cég 25 fős volt, idén elérik az 50 főt.

A piacokon sokasodnak a kihívások, kockázatok, régen volt recesszió, válság, a magyar kormány is biztonságos költségvetést akar készíteni – mondta Bakos Ádám vezető kötvényportfólió-kezelő (a második képen). Nem tudjuk, mi fog történni a kereskedelmi háborúban, a magyar gazdaság nagyban függ az érintett német autóipartól. Így a magyar négy százalékos növekedési cél nagyon ambiciózusnak tűnik – hangzott el.

Miért gyengült a forint?

A kihívásokra a választ az abszolút hozamú alapokban látják, amelyek aktívan tudják változtatni a portfóliójukat, “golyóállóak” – mondták a szakemberek.

Ami a forintot illeti, nagyjából ugyanannyit gyengült az utóbbi pár hétben, mint a lengyel zloty, nem volt országspecifikus oka. Az utóbbi pár napban viszont sok éves csúcsra került, most már a magyarspecifikus jelenségek is közre játszhatnak.

Háromból három cél nem megy

Ennek oka pedig a változatlan jegybanki álláspont lehet, miközben a feltörekvő piacokon mindenütt magasabb kockázati prémiumot kínálnak a befektetőknek. A jegybank évekkel ezelőtt, úgy tűnt, gyengülő, majd később, tavaly óta inkább stabil árfolyamot preferált.

Eközben a hozamgörbe rövid és hosszú végét is le akarta kötni alacsonyabb szinten az állampapír-piacon, ez így sok volt egyszerre, úgy tűnik, valamelyik ezek közül már nem fog tudni teljesülni – mondta Bakos Ádám.

A lassacskán, szép fokozatosan, nem túl nagy mértékben gyengülő forintárfolyam ellen a jegybanknak azonban vélhetően nincs kifogása.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27880 27840 28020 -0,50% 0 0 3 377 037 950 HUF 2025-07-10 17:07:31
MOL 3030 2986 3030 +0,60% 0 0 1 421 124 330 HUF 2025-07-10 17:05:12
MTELEKOM 1776 1758 1780 -0,11% 0 0 334 520 440 HUF 2025-07-10 17:05:19
RICHTER 10290 10180 10340 +0,39% 0 0 1 291 458 550 HUF 2025-07-10 17:11:38
OPUS 600 594 601 +0,17% 0 0 99 042 303 HUF 2025-07-10 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Hold Alapkezelő: Aki tud hosszú távon gondolkodni, tartson több részvényt vagy részvényalapot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 16. 15:01
A Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán a szakma által az Év Alapkezelőjének választott Hold Alapkezelő két szakemberével, Móricz Dániel befektetési vezetővel és Tuli Péter intézményi üzletágvezetővel részletesen kielemeztük a jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatokra ható tényezőket.
Befektetési alapok Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Eidenpenz József | 2025. május 28. 19:01
A K&H Értékpapír rendszeres ETF befektetési programját azoknak ajánlják, akik rendszeresen szeretnének félretenni, és a magas hozam érdekében mernek vállalni némi kockázatot. A programban devizaalapú befektetések szerepelnek, amik hozamát növelheti a forint évi átlagos 2-3 százalékos leértékelődése is. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír vezérigazgatójával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG