1p
Összességében több mint 23 milliárd forint távozott a befektetési alapokból júniusban, és májussal ellentétben ebben döntően a lakossági visszaváltások játszottak szerepet. Mindez megnyilvánult az alapok hozamaiban is, a júniusi egy százalékos vagyoncsökkenés több mint felét viszont ismét a visszaváltások okozták.

Az elmúlt negyedévben a pozitív áprilisi tőkepiaci helyzet után előbb májusban borongóssá vált a kép, ami júniusban a kisebb javulás ellenére is sem lett kedvezőbb. Míg a hazai állampapírpiac stabil hozamokat biztosított és júniusban már a forint is erősödött, addig a részvénypiacok világszerte a negatív tartományban maradtak. Mindez megnyilvánult az alapok hozamaiban is, a júniusi egy százalékos vagyoncsökkenés több mint felét viszont ismét a visszaváltások okozták. Összességében több mint 23 milliárd forint távozott az alapokból júniusban, és májussal ellentétben ebben döntően a lakossági visszaváltások játszottak szerepet.

„A globális tőkepiacokat befolyásoló hangulat az elhúzódó dél-európai krízis következtében május után júniusban is bizonytalan volt, ami a befektetési alapok hozamaira is rányomta a bélyegét. Emellett az alapok vagyonának csökkenését a korábbi jelentéseinkben is jelzett nyugdíjpénztári vagyonátadáshoz kapcsolódó intézményi, illetve a bizonytalan helyzetben felerősödő lakossági visszaváltások okozták” – mondta el Temmel András, a BAMOSZ főtitkára. „Bár a lakosság a második negyedévben összességében inkább visszaváltott, ez az utóbbi hónapokban tapasztalt piaci környezetben kevésbé meglepő, és remélhetőleg időszakos jelenség. Üdítő kivételt jelentettek ugyanakkor a származtatott alapok, ezekbe a speciális befektetési stratégiát követő alapokba ismét jelentős új pénzek érkeztek.” – tette hozzá a főtitkár.

A BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapokból a befektetők 23,6 milliárd forintot vontak ki júniusban, és ezen időszak alatt a piaci teljesítmény hatására is 17,2 milliárd forinttal csökkent az alapok vagyona. A hónap végén a BAMOSZ tagok 1,1 százalékos csökkenést követően 471 hazai befektetési alapban összesen 3 795 milliárd forintot kezeltek. A hagyományosan lakossági termékeknek számító (pénzpiaci, garantált, ingatlan és rövid kötvény) alapokon belül a hónapban csak a rövid kötvényalapok tudtak csekély mértékű friss tőkét vonzani. Összességében a lakossági termékek esetében a hónapban a  visszaváltások voltak túlsúlyban. Az intézményi befektetők esetében ismét lassult, de nem szűnt meg a nyugdíjpénztári vagyonátadásokhoz köthető visszaváltás, leginkább a részvényalapokból vonták ki befektetéseiket.

A nyilvános nyíltvégű értékpapíralapok továbbra is az összvagyon többségét (57,5 százalékát) adják, az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon júniusban 0,9 százalékkal csökkent. A vizsgált időszakban a befektetők 14,3 milliárd forintot vontak ki az alapokból, és a piaci teljesítmények is 4,4 milliárd forinttal csökkentették a befektetések értékét.

Júniusban folytatódott a lejtmenet a részvénypiacokon – míg az év első négy hónapjában mindig volt egy-két olyan piac, ahol emelkedést tapasztalhattunk, május után júniusban is estek a fejlett, a feltörekvő és a hazai piacok is. A forint kismértékben erősödött, ez pedig tovább növelte a részvényalapok forintban mért veszteségeit. Tovább folytatódott az intézményi befektetők visszaváltása is, de míg májusban a nyilvános és a zártkörű részvényalapokból is jelentős tőkét vontak ki, júniusban a nyilvános alapokból csak kisebb mértékű tőke távozott.

A nyilvános részvényalapokból összesen mintegy 800 millió forintot vontak ki a befektetők, míg a piaci teljesítmények összességében több mint nyolcmilliárd forinttal csökkentették a befektetők vagyonát. Egy alap beolvadt, a 78 nyilvános részvényalap vagyona pedig júniusban 2,5 százalékkal, 348 milliárd forintra csökkent. Ezen belül a kategória több mint 60 százalékát kitevő részvénytúlsúlyos alapok vagyona csak 0,9 százalékkal csökkent: júniusban 2,3 milliárd forint érkezett az alapokba, bár összesen 4,2 milliárd forint veszteség keletkezett rajtuk. A tiszta részvényalapok vagyona viszont öt százalékkal csökkent, miután ezekből a termékekből ismét több mint hárommilliárd forint tőke távozott, és 3,9 milliárd forint veszteség keletkezett rajtuk.

A 31 kötvényalap vagyona 0,4 százalékkal, 310 milliárd forintra nőtt, aminek oka a folytatódó kismértékű tőkevonzás mellett ezúttal is elsősorban a rövid alapok hozama volt. A kötvényalapok összesen több mint félmilliárd forint tőkét vonzottak, és mintegy 600 millió forint hozamot értek el. A rövid kötvényalapok esetében is 0,4 százalékkal nőtt a vagyon, ezekbe a termékekbe ugyanis a hónapban 145 millió forint érkezett, és az alapok több mint félmilliárd forint hozamot is elértek. A hosszú kötvényalapok vagyona az elmúlt hónapok csökkenése után 0,3 százalékkal nőtt, miután 400 millió forint érkezett ezekbe a termékekbe, és mintegy 60 millió forint hozamot értek el.

A pénzpiaci alapok esetében májusig havonta változott a kép, júniusban azonban folytatódott a májusban újrakezdődő visszaváltási trend és a befektetők ismét a májusihoz hasonló mértékben váltottak vissza, júniusban így ezen alapok vagyona 0,7 százalékkal csökkent. Összesen 13,8 milliárd forint távozott az alapokból, bár 4,2 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk, így a hónap végén a teljes vagyon 1 349 milliárd forintra csökkent. A kategória több mint kétharmadát adó likviditási alapok vagyona 0,6 százalékkal csökkent. A befektetők 9,2 milliárd forintot vontak ki az elmúlt hónapban az alapokból, bár a likviditási alapok összesen 3,1 milliárd forintos hozamot hoztak a befektetőknek. Júniusban a bolgár levás alapon kívül minden alcsoportból tőkét vontak ki a befektetők, leggyorsabban is ezek vagyona nőtt. A hónap vesztesei ismét a forint alapú likviditási és pénzpiaci alapok voltak, ezekből összesen 10,7 milliárd forintot vontak ki a befektetők, ez azonban így is negyedével kevesebb a májusi értéknél.


A legjobban teljesítő hazai alapok, 6 hónapos időtávra számítva
Hozamszámítás és befektetési alapok összehasonlítása >>

Ismét romlott a kép a garantált alapok piacán is, miután júniusban ismét több alap szűnt meg, mint ahány indult. A vagyon 1,3 %-kal csökkent júniusban, az alapokból összesen 3,3 milliárd forint távozott, és a piaci teljesítmények is 2,1 milliárd forinttal csökkentették az alapok vagyonát. Öt alap lejárt és megszűnt, miközben csak két új alap indult, ráadásul négy alap a lejárat után nyíltvégűvé alakult – döntően ezek egyenlege jelentette a tőkekivonást. A nyilvános garantált alapok összvagyona a hónap végén 414 milliárd forint volt. (Ezek az adatok még nem tartalmazzák a jegyzés alatt lévő alapok adatait.)

Az ingatlanalapok tőkevonzása áprilisig hónapról hónapra csökkent, májusban 2008. augusztusa óta először ismét tőkekivonást tapasztalhattunk, júniusban pedig folytatódott a tőkekivonás. Az alapok teljesítménye ugyanakkor ellensúlyozta a tőkekivonást, így a hónapban az alapok vagyona nem csökkent. Ezekből a termékekből 1,8 milliárd forint tőke távozott júniusban, de 1,9 milliárd forint hozam keletkezett rajtuk. A 22 ingatlanalap vagyona összességében stagnált, a hónap végén 432 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 11 százaléka. A hazai ingatlanalapok alapjaiból a hónapban ismét 300 millió forint távozott, ezek vagyona így 0,4 százalékkal csökkent a hónapban. Ezekben a termékekben 42 milliárd forint fekszik.

A kisebb alapkategóriák közt is csak a származtatott alapok mutattak továbbra is növekedést. A 45 vegyes alap vagyona júniusban 0,4 százalékkal, 132 milliárd forintra csökkent. A hónapban 80 millió forint távozott ezekből a termékekből, és a piaci teljesítmények is 440 millió forinttal csökkentették a vagyont. A 18 egyéb alap vagyona júniusban 2,1 százalékkal, 41 milliárd forintra csökkent. A hónapban mintegy 160 millió forint távozott ezekből a termékekből, és a piaci teljesítmények is mintegy 720 millió forinttal csökkentették a vagyont. A 35 nyilvános származtatott alap vagyona a hónapban ismét a leggyorsabban, 4,5 százalékkal, 129 milliárd forintra nőtt. A hónapban 6,9 milliárd forint új tőkét vonzottak ezek a termékek, a piaci teljesítmények viszont 1,4 milliárd forinttal csökkentették a vagyont.

Bár júniusban 6 új zártkörű részvényalap is indult, a 48 zártkörű értékpapíralap vagyona júniusban 3,4 százalékkal csökkent. Az alapokból (döntően a részvényalapokból) 11,1 milliárd forint tőke távozott, ami a májusi értékhez hasonló tőkekivonás. A piaci teljesítmények további több mint tizenegy milliárd forinttal csökkentették a vagyont (elsősorban a részvényalapok vesztesége). Az intézményi alapokon belül a pénzpiaci és a származtatott alapok tudtak kismértékű tőkét vonzani júniusban. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 639 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 17 százaléka.

Privátbankár

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30970 30500 31000 +0,88% 0 0 9 827 918 280 HUF 2025-08-19 17:06:53
MOL 3006 2980 3014 +0,20% 0 0 2 460 269 846 HUF 2025-08-19 17:05:28
MTELEKOM 1984 1942 1992 +2,80% 0 0 1 141 661 976 HUF 2025-08-19 17:14:56
RICHTER 10740 10570 10780 +1,61% 0 0 3 240 996 750 HUF 2025-08-19 17:11:39
OPUS 586 579 586 +0,34% 0 0 123 332 163 HUF 2025-08-19 17:10:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG