1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Augusztusban visszatértek az intézményi befektetők a befektetési alapokhoz, ráadásul az elmúlt fél év lakossági tőkebeáramlása is folytatódott

Augusztusban a negatív hozamok ellenére az intézményi befektetők visszatértek a befektetési alapokhoz, ráadásul az elmúlt fél év lakossági tőkebeáramlása is folytatódott – derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb jelentéséből. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közlemény szerint az elmúlt hónapban összességében több mint 105 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, ami az utóbbi egy év legmagasabb értéke.

„Bár augusztusban ismét a nyár elejére jellemző tőkepiaci turbulenciák hatása jelentkezett a befektetési alapok hozamaiban, ezt ellensúlyozni tudta a nagymértékű intézményi, valamint a korábbi időszakhoz képest némileg visszafogott lakossági tőkebeáramlás. Míg az intézményi befektetők elsősorban a zártkörű részvényalapokat, addig a lakosság a biztonságot jelentő garantált alapokat preferálta.” – magyarázza a folyamatokat Temmel András, a BAMOSZ főtitkára. Bár a háztartások befektetéseinek célpontjai nagyrészt a hagyományosnak tekinthető lakossági termékek (pénzpiaci, garantált vagy ingatlanalapok) voltak, folytatódott az átrendeződés a vegyes alapok irányába is – tette hozzá a főtitkár.

A BAMOSZ tagjai által kezelt befektetési alapok augusztusban összesen több mint 105 milliárd forintot friss tőkét vonzottak, míg a vagyon a piaci teljesítmény hatására 5,9 milliárd forinttal nőtt. Az év elején a befektetők kedvencének számító rövid kötvényalapokon és a tiszta részvényalapokon, illetve a hosszú kötvény- és egyéb alapokon kívül minden alaptípusba érkezett friss pénz. A fentieken belül a döntő hányad augusztusban az zártkörű alapokba érkezett, míg a lakossági befektetők elsősorban a garantált alapokat és az ingatlanalapokat  részesítették előnyben - áll a közleményben.

Az augusztusi 3,1 százalékos bővülést követően, a hónap végén a BAMOSZ-tagok 434 hazai befektetési alapban összesen 3 668 milliárd forintot kezeltek (lásd az alábbi grafikont).

A legnépszerűbbek továbbra is a nyilvános, nyíltvégű értékpapíralapok: az összvagyon többségét (60,7 százalékát) ezek adják, bár az ilyen típusú termékekben kezelt vagyon augusztusban az átlagnál lassabban, 0,2 százalékkal bővült.

Augusztusban folytatódott a garantált alapok piacán korábban látott pozitív trend. A vagyon augusztusban 2,9 százalékkal nőtt: összesen 12,4 milliárd forint érkezett, míg a piaci teljesítmény mintegy 30 millió forinttal növelte az alapok vagyonát.

A zártkörű értékpapíralapok vagyona nőtt a leggyorsabban, 18,9 százalékkal. Míg augusztusban több mint 87 milliárd forint friss tőkét vonzottak az alapok, a piaci teljesítmények, elsősorban a részvényalapok teljesítménye, 3,6 milliárd forinttal csökkentette a vagyont. Az intézményi alapokon belül augusztusban a friss tőke döntő része a részvényalapokba érkezett, de érkezett friss tőke a származtatott és kötvényalapokba is. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 526 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának már 14 százaléka.

Privátbankár

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30330 30130 30480 -0,98% 0 0 8 145 698 720 HUF 2025-10-17 17:09:20
MOL 2744 2726 2758 -0,51% 0 0 1 325 657 038 HUF 2025-10-17 17:05:08
MTELEKOM 1786 1782 1806 -0,78% 0 0 426 869 452 HUF 2025-10-17 17:06:27
RICHTER 10360 10120 10380 +1,37% 0 0 1 115 017 440 HUF 2025-10-17 17:05:09
OPUS 559 550 559 +0,72% 0 0 266 749 083 HUF 2025-10-17 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
Befektetési alapok Külföldre menekítik a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. szeptember 11. 15:14
Rekordot döntött a magyarok külföldi értékpapírokban lévő megtakarítása. Bankszámlát is egyre többen nyitnak az országhatáron kívül. Az adókat viszont a legtöbb országban így is ugyanúgy meg kell fizetni, mint Magyarországon. 
Befektetési alapok Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
Gáspár András | 2025. július 25. 05:57
Ha a Trump-féle politika alapeleme a kiszámíthatatlanság, akkor ezzel kell együtt élnie a vállalatoknak és a befektetőknek is – véli Lesták Richárd, az MBH USA Részvény Alap portfóliómenedzsere, aki szerint a piac egyfajta árnyékkormányként fogja az elnök kezét is. Az amerikai vállalatok kilátásai továbbra is jók, a meglepően gyenge dollárnak is van ellenszere, az AI pedig nem hozza el az ingyenebédet, de olyan nyertesei lehetnek, akikre nem feltétlenül gondolnánk – interjú.
Befektetési alapok Hogyan fektessünk be bizonytalan időkben? Óvatosan is lehet építkezni!
Csernátony Csaba | 2025. július 16. 14:38
Geopolitikai feszültségek, gyenge forint, átalakuló állampapírpiac – Kiss Péterrel, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk arról, milyen stratégiát érdemes követnie a kisbefektetőknek ebben az új korszakban.
Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG