1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kgfb-díjai 5%-os csökkentésével is kétszámjegyű növekedést ért el ezen a piacon a Signal Biztosító, mely a középmezőnyből az élbolyba vágyik. A nagy tervek is az idei jó eredmények azonban nem tükröződnek majd a nyereségben, azt ugyanis jóformán egészében elviszi a bankadó.

Korábban lapunknak nyilatkozva Kálózdi Tamás, a Signal Biztosító nyáron kinevezett új vezetője azt mondta, a válságban a kisebb biztosítók végre előretörhetnek a sok ideig mozdulatlan magyar piacon. A cég idei harmadik negyedéves adatai alátámasztani látszanak az új vezető prognózisát, miközben ugyanis a biztosítási szektor 2,2%-ot csökkent, a Signal 8%-kal nőni tudott.

Egy mai budapesti háttérbeszélgetésen Kálózdi Tamás beszélt a biztosító új stratégiájáról és az eddig elért új eredményekről. A most zárult kgfb-kampányban a Signal 25%-os díjbevétel-emelkedést ért el, miközben az egész piac az ötödével csökkent. Kálózdi elárulta, hogy a Signal is csökkentett a díjain, közel 5%-ot, meglátásuk szerint ugyanis csak látszatgyőzelem ebben a versenyben az élen zárni. A legtöbb biztosító olyan díjkedvezményekkel vetette bele magát az idei versenybe, hogy jóformán a biztosítást váltó ügyfelek a baleseti adó bevezetését nem is fogják megérezni.

Kötelező: tájkép csata után
Az alacsonyabb díjak rosszabb szolgáltatást eredményeznek, a kárhányad nőni fog - a Signal szerint a magas benzinár miatt kevesebben ülnek manapság kocsiba, de a javuló baleseti statisztikák ellenére sem lett volna lehetőség ekkora díjcsökkentésre.
Érthető azonban, hogy a nagyjából stagnáló hazai biztosítási piacon, bizonyos szereplők irreálisnak tűnő kedvezményekkel édesgetik magukhoz az ügyfeleket - ez főleg a kötelezőre és az egyszeri díjas életbiztosításokra igaz. Azt ismét hangsúlyozta Kálózdi, hogy a keresztértékesítéshez fűzött remények illúziónak bizonyultak, ugyanakkor tény, hogy az idén a piacot a korábbi évekkel ellentétben valósággal elárasztó kiegészítőbiztosítások kelendőek voltak, ezek akár egy adott biztosítóhoz láncolhatják az ügyfeleket, elszerződés esetén ugyanis a díjak többszörösét kell majd befizetni a gyanútlan ügyfeleknek.

"Két dolog történhet a kötelező-kampányban, amitől egy menedzser fél, vagy túl sok ügyfelet vesztesz, vagy túl sokat nyersz" - mondta a beszélgetésen Kálózdi, aki szerint jól megfigyelhető, hogy általában egy-egy kampány nyertese a következő évben mindig agresszívan beszáll az árversenybe.


A Signal idén odafigyelt a flottákra is, főleg azokat a cégeket célozták meg, amelyeknek az fuvaozás, áruszállítás nem fő tevékenységük (és a járműpark kevesebb mint 25 autóból áll). A piaci átlag felett nőtt a Signalnál a casco is, míg a lakossági életbiztosítások közül az egyszeri és eseti díjas termékek bevétele is dinamikusan nőtt, akárcsak az unit-linked biztosítások esetében, ahol 30%-os volt a bővülés.

Kálózdi Tamás, a Signal Biztosító elnök-vezérigazgatója



Jön a betegbiztosítások aranykora?

A Signal jövőre stagnálást vár a piacon, hiszen a belső fogyasztás sem igen fog nőni, ez pedig kedvezőtlenül hat az egész szektorra. Ugyanakkor a saját céljaikból mit sem vesznek vissza, további bővülést terveznek, ehhez pedig célterületeket jelöltek ki. Így jövőre nagyobb hangsúlyt fektetnek a kkv-nak, számukra teljes körű termékportfóliót kínálnak majd, a lakossági ügyfelek közül pedig a felső középréteg kerül majd célkeresztbe. A Generalihoz hasonlóan a Signal is nagy lehetőséget lét a jövő évi adóváltozásokban, főleg ami a betegbiztosításokat illeti. Kálózdi Tamás szerint ez ehet a következő évek slágerterméke.

Új értékesítési pontok és a webes megjelenés

Végtörlesztés: végső lökés?
A végtörlesztéshez köthető hitelfedezeti biztosítások adhatnak még lökést a Signal év végi eredményének, a biztosító ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápol a hitelversenybe "akciós forinthitelekkel" beszálló takarékszövetkezetekkel.

A Signal mindezek mellett újraszervezi értékesítési hálózatát is, és még intenzívebb együttműködésre törekszik a vidéken kiváló helyismerettel rendelkező takarékszövetkezetekkel. A beszélgetésen elhangzott, hogy a szövetkezeti ügyfélkör az egyik "legjobb", ugyanis megbízató és kockázatkerülő. A Signal kapcsolata ezekkel a pénzintézetekkel nem újkeletű, ráadásul a kormányzat kiemelt figyelmet fordít a szövetkezetekre, amiből a Signal is profitálhat.

Az online alkuszok kínálatában is egyre több terméket terveznek megjeleníteni,  így például lakásbiztosításokat. Az online szegmens a piac egyik legfontosabb része, hiszen az online kereskedelemben a biztosítási termékek - elsősorban a kgfb miatt - itthon és Európában is előkelő helyezésen vannak. Ezen kvül "offline" módon is erősít a biztosító, mely regionális igazgatóságokat alakít ki (Budapest mellett Miskolc, Szeged, Békéscsaba, Veszprém) országszerte.

A nyereséget elviszi a bankadó

A Signal Biztosító az ezt megelőző években már nyereséget tudott felmutatni, idén az eredmény 0-hoz közeli lesz, a 2010-ben befizetett 400 millió forintnyi bankadó elviszi ugyanis a nyereséget. Hasonlóan alakulhat ez a következő évben, de a biztosítónál "enyhe pluszt" várnak jövőre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG