1p
A Generali biztosító személybiztosítási üzletágáért felelős ügyvezető igazgatója szerint lassan építkezve jutunk túl a válságon. Paál Zoltán szerint a magyarok az elmúlt években megtanulták, mik a vágyálmok, és mi a realitás, ha pénzügyileg nem is lettek képzettebbek. Mit biztosítsunk, ha fel akarunk készülni a rendkívüli eseményekre, de nincs rá sok pénzünk? Interjú.

- Ön matematikusként végzett az ELTE természettudományi karán. Diplomaosztó után egyből jelentkezett néhány biztosító, hogy leigazolja Önt? Nem akart súlyos matematikai problémákkal foglalkozni inkább?

- A gimnáziumban nagyon szerettem a matematikát, versenyeket  is nyertem, jól ment. Úgy gondoltam, elmegyek matematikusnak, de az egyetemen rájöttem, hogy ez nem nekem való: akik csak kutatnak, az elméleti dolgokkal foglalkoznak, képletekkel dolgoznak... hát ez nem én vagyok. Abba viszont nem akartam hagyni a tanulmányaimat, de már az egyetem felénél elkezdtem azon gondolkodni, hogy miből is fogok élni, mint matematikus?
Akkor hallottam valakitől, hogy a biztosítók keresnek matematikusokat. Azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák ezt a szakmát, de elmentem néhány biztosítóhoz érdeklődni. Akkor indult a szektor itthon, egyetemistákkal amúgy sem nagyon foglalkoztak, mondták, hogy menjek vissza majd diplomásként.

Úgy adódott viszont ekkor, hogy az egyik tanárom a Generalinál helyezkedett el aktuáriusként, és indított egy biztosításmatematika kurzust - azonnal jelentkeztem. Így kezdtem el bedolgozni a Generalinak. Boldogan vállaltam: végre valami, amiből talán majd meg tudok élni!

Így lettem biztosításmatematikus, vagyis aktuárius. Ez egy nagyon hektikus időszak volt, egy év elteltével azt vettem észre, hogy már inkább életbiztosításokkal  foglalkozom a matematika mellett. Aztán elmentem egy másik céghez vezető matematikusnak, majd életági vezetőként dolgoztam ott, végül 1998-ban visszatértem a Generalihoz.

- Mennyire voltak zavarosak azok az idők, amikor elindult a biztosítási szektor Magyarországon, amikor már versenyhelyzetben voltak a cégek? Ön ekkor még matematikusként dolgozott - volt egyáltalán elegendő adat ahhoz, hogy számoljanak, hogyan térképezték fel a szinte teljesen ismeretlen magyar piacot?

- Ma bizonyos szempontból kényelmesebb a helyzetünk, mint a kezdetekkor, bizonyos szempontból meg nem. A 90-es évek elején a legtöbb esetben annyira nem voltak adatok - kivéve az állami biztosító statisztikáit -, hogy igazából a legtöbb esetben egymástól "lopkodtuk" a díjtételeket. A díjszabások nyilvánosak voltak, az ember pedig megpróbálta belőni, hogy az most igaz lehet vagy sem.

Ma, amikor egy nagyobb biztosító már két évtizede a piacon van, rettenetes mennyiségű adat áll rendelkezésre. Elég pontosan tudjuk szegmentálni és elég jól be tudjuk lőni, hogy mi az a díj, ami "igaz". Ebből a szempontból a helyzetünk egyszerűbb. Ugyanakkor a piaci verseny közben nagyon eldurvult, nagyon versengő lett a hazai piac: sok az új szereplő, akik teret akarnak szerezni, ezért keményen alákínálnak azoknak a díjszinteknek, amikről, mi azt gondoljuk, hogy szakmailag megfelelőek. Ez egy valóban versengő piac, észnél kell lenni. Keresni kell azokat a szegmenseket a legtöbb ágazatban, amelyek még nyereségesek tudnak lenni.

- Elnézve a piaci részesedésüket az elmúlt években, nem látszik, hogy akkora lenne a konkurenciaharc. A válságban sem rendültek meg az erőviszonyok, igaz, a piac szűkült. Úgy tűnik, mintha a nagyok, így a Generali, könnyedén tartanák a piaci pozíciójukat.

- Pedig ebben nagy meló van. Bizonyos ágazatokban nagyon penetrált a piac, ennek típuspéldája a kötelező biztosítás, ahol ez nagyon látványos is, de a verseny máshol is erős.
Ha megnézem, hogy csak az utóbbi években mi mindent csináltunk annak érdekében, hogy tartani tudjuk a piaci pozíciónkat, azt kell mondanom: rengeteget dolgoztunk. Teljesen átalakultak a folyamatok, teljesen új termékek jelentek meg.



Öt évvel ezelőtt elég volt - maradva az én területemen, az életbiztosításoknál -, hogyha az embernek volt egy unit-linked biztosítása, ami jó és előnyös az ügyfélnek, meg jól fizet. Manapság viszont az emberek már elvárják a tele- és internetbanking típusú megoldásokat a biztosításoknál is. Hogy lehessen például mozgatni a pénzeket interneten - ez ma már elvárás.  

- Ezek szerint az ügyfelek egyre tudatosabbak? A válság miatt jelentek meg ezek az igények?

- A tapasztalat az, hogy tudatosabbak az ügyfelek. De nem feltétlenül lettek képzettebbek. Akinek van egy rendes állása, ért valamihez, az miért képezze át magát tőzsdei ügynöknek? Ezzel együtt is igaz, hogy részben saját, részen mások kárán megtanulták az emberek, mi a különbség a vágyálmok és a realitás között.

Az emberek óvatosabbak lettek, jobban utánanéznek annak, hogy mit vesznek meg. Nem három mondatból döntik el, hogy kell-e nekik egy pénzügyi termék. Sokan eddig nem értették azokat a számokat, melyek a számlakivonaton voltak, ők most utánamentek ennek, megnézték - nálunk is rákérdeztek. Ez egy tendencia - nem azért van, mert több a szakember az ügyfelek között, hanem mert megéltek már ezt-azt.

- Térjünk vissza a válsághoz. Elég viharos két év van Önök mögött, kaptak két különadót is, a belső fogyasztás nem akar nőni, csökkentek a díjbevételek a szektorban. A Széll Kálmán Terv következő ütemének végrehajtása végett újabb megszorításokat jelenthet be a kormány. Újabb meglepetésekre számítanak vagy a nehezén már túl vannak?

- Eddig sem számítottunk meglepetésekre, jöttek azok maguktól. Nem számítunk újabb megszorításokra, éppen elég az, amit a nyakunkba kaptunk. Ami a további intézkedéseket illeti, lehetnek még újabb meglepetések.
Viszonylag kevesen tudják, hogy például amikor bevezették a banki különadót, amit eredetileg valóban csak a bankoknak kellett volna fizetniük, akkor ez az adó jelentősen, talán 25-30%-kal vette vissza a bankszektor nyereségét, a biztosítóknál ez akkor másképp jelentkezett. A következő évben "szimplán csak" a komplett biztosítási szektor lett veszteséges a bankadó miatt. Összvolumenében hiába lehet, hogy ránk kisebb teher jutott, de a különadó minket jobban eltalált, ráadásul a biztosítók nyereségessége alacsonyabb is volt. Nem irigylem a bankokat sem, a végtörlesztés miatt az ő anyacégeik is sírhatnak rendesen. Mi küzdünk itt az elemekkel. A nagyobb biztosítók azért jobban bírják ezt, hiszen nagyobb a tartalékuk is.

- Sokan épp emiatt tartják diszkriminatívnak a bankadó kivetésének módját. A CIG Pannónia elnöke és a Groupama Garancia vezérigazgatója szerint is torzította a versenyt, hogy a korrigált díjbevétel az adó alapja.

- Ezen hosszasan lehetne polemizálni. Az kétségtelen, ha egy kisebb biztosítótól elvesznek 500 millió forintot adó formájában, azt biztosan megérzi. Megjegyezném, hogy tőlünk 5 milliárdot vettek el, finoman szólva nem esett jól a dolog nekünk sem. Fordítottan is történhetett  volna, azt gondolom. Ezt az adót ki lehetett volna nyereségadó formájában is vetni, mondjuk, és annak hatására a nagyok jobban megsínylették volna, a kicsik pedig hirtelen feltörtek volna, hiszen alig kellett volna valamit befizetniük.

- Ez felmerült az adó bevezetése kapcsán? Fejtettek ki bármilyen lobbi tevékenységet a kormánynál, hogy az Önök számára kedvezőbb forgatókönyv lépjen életbe?

- Voltak különböző forgatókönyvek, nagy lobbizás nem volt, hiszen nagyon kevés volt akkor az idő. Ezt igazából a minisztérium döntötte el, nem érzem, hogy nagyon erős lobbi lett volna. Ez egy szolidáris alapon kivetett adó, ami díjbevétel alapján lett kiszabva, mindenkit eltalált. Nem hiszem, hogy igazságtalan felosztás született végül.

Ami a továbbiakat illeti, nem tudom, lehetnek még meglepetések. Azért is fogtunk bele az új egészségbiztosítási programunkba, mert ott még - hogy úgy mondjam - egy kicsit nyugodtabbak a vizek. Kaptunk egy kis segítséget is a törvényi háttér megváltoztatásával, és egy nagy "segítséget" azzal, hogy a lakosságban megvan ezekre a szolgáltatásokra az igény.

- Erre még mindenképp visszatérünk, Önök is új termékekkel álltak elő, nemcsak a konkurencia. De mire számítanak a következő két évben? A fogyasztás nem fog nőni elemzők szerint, legjobb esetben is stagnálás közeli állapotban marad, ez nyilván érzékenyen érinti Önöket is. Ki akar majd most biztosítást venni? Kell a pénz rezsire, törlesztőre, rosszabb esetben ruhára és ételre.

- Nem vagyok nagyon optimista ebből a szempontból. Nagyon idealistának kell ahhoz lenni, hogy valaki azt gondolja, hamar kitör Magyarország ebből a válságból. Azt gondolom, hogy ez egy lassú építkezés lesz, ami kisebb-nagyobb megszorításokat még biztosan tartalmazni fog. Ebből nyilvánvalóan két dolog következik. Az egyik, amit mondott, nem valószínű, hogy az embereknek olyan szívesen vesznek majd biztosítást - akár megtakarítási célból, akár védelmi célból, mert hogy kell az a pénz másra A másik pedig, aminek már most mérhető jelei vannak, hogy hajlamosabbak arra, hogy felbontsák a meglévő szerződéseiket, és reménykednek abban, hogy nem most jön a betörő, nem most lesz földrengés, nem törik össze a kocsit...

- A szerződések felmondása mennyire erős tendencia? A végtörlesztés nyilván rátett erre egy lapáttal.

- A végtörlesztés az életbiztosítási piacon jelentett egy nagyon komoly visszaesést - több tízmilliárdos kiesésről van szó az egész biztosítási piacot nézve, pontos számot nem tudok mondani még. Ez egy nagy lökés volt, de gyakorlatilag a válság kezdete óta jellemző a magasabb megszűnési hányad szinte minden ágazatban, de főleg az életbiztosításoknál. Az emberek nem gyűjtik a megtakarításaikat, hanem inkább felélik azokat. Éppen ezért én arra számítok, hogy a hagyományos biztosítási ágazatok stagnálás közeli állapotban lesznek. Hiszek abban, hogy az életbiztosítások piaca konszolidálódik és lassan növekedésnek indul, ez leginkább egy egyszámjegyű növekedés lesz. A nem életbiztosítások piaca összességében talán csökkenni fog pár százalékot, elsősorban az erős piaci verseny miatt.
Itt nagyon sokat számít az, hogy ki talál majd olyan szegmenseket, ahol a növekedés erősebb lehet.

- Beszéljünk az egyik kedvenc témájáról, már úgy is érintettük. Most indult az egészségprogramjuk, aminek egy tavaly év végi törvényváltoztatás ágyazott meg, hiszen a munkáltató mostantól adómentesen adhat egészségbiztosítást az alkalmazottainak. Másrészt az Önök programja az egészségügyi szolgáltatókkal számol el, vagyis alkalmas arra, hogy kiváltsa a hálapénzt, mégis jó minőségű szolgáltatáshoz juttassa az ügyfeleket. Miért nem hallottunk eddig többet az ilyen, szolgáltatás-finanszírozó biztosításokról?

- Ilyen termékek eddig is voltak, csak nagyon szűk volt ez a piac. Az egészségbiztosítások, amire a törvény is vonatkozik, az egy sokkal általánosabb téma. A szolgáltatás-finanszírozó termékek körében a Generali eddig piacvezető volt, csak nem dicsekedtünk vele, mert a piac valóban nagyon szűk volt. Hogy miért nem kerültek ezek eddig reflektorfénybe? Eddig nem volt a lakosság részéről akkora az igény az ilyen szolgáltatásokra, most igen. Létezik több fajta magyarázat erre, de azt hiszem a legfontosabb ebben a várólisták kialakulása.



Mindenki szeretne jó és tiszta körülmények között gyógyulni ha baj éri, úgy hogy figyeljenek rá. Az embereket erősen differenciálta az, hogy mennyit voltak hajlandóak erre áldozni. Vagy úgy voltak vele, hogy ha majd a baj megtörténik, valahogy elintézik - mondjuk hálapénzzel. Ami a magasabb egészségügyi szolgáltatások irányába az igényt megteremtette az egyértelműen a kórházi várólisták megjelenése volt - ez pedig szorosan összefügg a finanszírozási problémákkal.
Sokan nem tudják, hogy a várólisták döntő hányada azért alakult ki, mert csak bizonyos mennyiségű kapacitást tud finanszírozni az OEP - eszköz, műszer, szakember amúgy lenne.

A másik dolog, ami hiányzott eddig, hogy egy országos hatókörű egészségügyi hálózattal kössünk szerződést. Az elmúlt 8-10 évben ugyanis azok a termékek, amikkel eddig kijöttünk, jellemzően egy-egy szolgáltatóhoz kötődtek. Leszerződtünk külön a Telki Kórházzal vagy a Kútvölgyi Klinikával, vagy valamelyik vidéki nagy szolgáltatóval, és kialakítottunk egy terméket - ezek lokális történetek voltak. Ráadásul ezeknél az intézeteknél nincs is ott minden orvosi szakág, vagyis nem minden fajta ellátásra szóltak ezek a termékek. Az, hogy felnőtt néhány országosan is elérhető szolgáltató, melyek majd' az összes kórházi diszciplinát lefedik, megnyitotta a lehetőségeket.

Hálapénz nélkül rövidebb várólista - de mennyiért?



Én látok ebben egy evolúciós lehetőséget. A jelenlegi egészségügyi ellátás legnagyobb gondja a forráshiány. Amit az OEP járulékokból össze tud szedni, azt tudja elkölteni az ellátórendszerre. Ez a jelenlegi rendszer működtetéséhez kevés. Azáltal, hogy mi plusz pénzt gyűjtünk össze, hogy jobb szolgáltatást tudjunk nyújtani az ügyfeleknek, mi az egészségügy rendszer tagjainak plusz pénzt fogunk fizetni. Ez lehetőséget teremt majd nekik arra, hogy javítsák a munkakörülményeket az orvosoknál, a nővéreknél, hogy beszerezzenek új műszereket, vagy kifessék a kórtermeiket - ezáltal javulni fog az ellátás minősége, ami által mi még több ilyen szerződést tudunk majd eladni. Az emberek látni fogják, mi az, amit megvesznek, ezáltal elindulhat egy evolúciós folyamat, ami mindenkinek kedvező.

- A hálózat kiépítése hogyan működött a gyakorlatban? Eddig egy egészségügyi szolgáltatón keresztül például 22 állami kórházzal van kapcsolatuk. Tovább bővítik a hálózatot és megmondják, mit várnak el a pénzükért cserébe? Hogy megy ez?

- Jelen pillanatban egy szolgáltatóval van szerződésünk, aki franchise partnerekkel és állami kórházakkal is leszerződik. Ez fejlődni fog, a jövőben közvetlenül is szerződhetünk nagyobb állami szolgáltatókkal, akár olyanokkal, akik összeállnak emiatt. Vannak ilyen tapasztalataink régebbi termékeink kapcsán. És igen, vannak elvárásaink, hogy milyen körülmények közé kerüljenek az ügyfeleink. A legfontosabb, hogy mi a teljes beavatkozás árát térítjük meg, tehát nemcsak az OEP által finanszírozott részt, ezért cserébe elvárjuk, hogy ha van szabad gyógyítási kapacitás, akkor a várólista ne vonatkozzon a mi ügyfeleinkre. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ha egy műtő az OEP finanszírozásában csak reggeltől délután 2-ig működik, akkor a mi betegünket operálják meg délután 5-kor.

- Hogy működik majd a gyakorlatban az ellátás? Valakiről kiderül hogy beteg, vagy hirtelen rosszul lesz és beviszik. Mi történik ezek után, honnan tud majd az ügyfél állapotáról időben tudomást szerezni a biztosító?

- Ad absurdum előfordulhat, hogy nem tudunk az ügyfélről, ez a legrosszabb eset. De az elérhetőségeink ott vannak minél több helyen, a rokonok is tudják, hogy minket fel kell hívni. Ha értesítenek minket, akkor mi felvesszük a kapcsolatot a kórházzal. Nagy eséllyel olyan kórházba kerül az ügyfelünk, amivel szerződésünk van, ha ez mégsem így lenne, akkor megpróbáljuk megoldani, hogy emelt szintű szolgáltatást kapjon. Ha végképp nem szerzünk tudomást a betegről, de később benyújtja a papírokat, akkor megtérítjük a kiadásait.
A gyakorlat azonban az, hogy az esetek 90%-a nem ilyen akut probléma, általában jobban tervezhető beavatkozás (a Generali Egészségprogramja szűrővizsgálatokat is tartalmaz - A szerk.).

- Nemcsak a magyar döntéshozók, az uniós döntnökök is komoly hatást gyakorolnak a magyar piacra idén. 2012 decemberétől a ún. gender direktívát nem vehetik ezentúl figyelembe majd az életbiztosításokban. Mint ismert, egy belga jogvédőszervezet szerint diszkriminatív, hogy a nőket és a férfiakat másfajta kockázatok szerint "árazzák be" a biztosítók, noha minden statisztika alátámasztja, hogy a férfiak például rövidebb ideig élnek. A belgák egészen addig mentek, míg az Európai Bizottság helyt adott a kérvényüknek, így jövőre már a biztosítók nem "diszkriminálhatnak"... Önnek, mint egykori vezető aktuárius nyilván megvan erről a véleménye.

- Tudom, hogy a médiában ilyet nem szokás kimondani, de ez az egész egy marhaság. Valaki valamit súlyosan félreértelmezett vagy valaki túl érzékeny volt. Mindenfajta statisztikákkal igazolható, hogy a biztosítás szempontjából releváns életkorban, tehát 20-tól 60 éves korig, egy csomó olyan eset van, amikor a férfiak halandósága duplája a nőéknek. Az EU most hozott egy olyan döntést, ami alapján mi ezt nem vehetjük figyelembe, be kell hunynunk a szemünket és kész.

- Mit fognak ebből az ügyfelek észrevenni? A termékek egy részét újra kell majd árazni.

- Minden terméket újra kell árazni. Ez óriási munkával fog járni, hiszen az összes személybiztosítás nemtől függ, gyakorlatilag le kell cserélnünk az összes termékünket. Az új szerződőkre nézve ez azt jelenti, hogy új díjszabással találkozhatnak jövőre. Szeretnénk ezt a helyzetet valahogyan kihasználni, valószínűleg az idén meghirdetjük a "Hölgyek Évét", hiszen aki január 1. utánig vár a biztosítása megkötésével, az adott esetben relevánsan magasabb díjjal is találkozhat.

- A férfi ügyfelek egy része jól járhat ezzel, nem számítanak arra, hogy sokan újrakötik a biztosításukat?

- Ami a meglévő állományt érinti, a tisztán halálesetre szóló biztosítások esetében nem olyan nagyok a díjtételek. Nem tudom veszik-e a fáradtságot az ügyfelek, hogy éves szinten tízezer forintos eltérés miatt újrakössék majd a biztosításukat. Ráadásul a régebben kötött szerződéseknél figyelembe kell venni az egészségi állapotot is, minden szerződéskötést kockázatelbírálás előz meg, az évek alatt az ügyfél egészsége romolhat, nagyobb kockázatot jelent, vagyis lehet, drágább biztosítást tud csak újrakötni. Persze ettől még elképzelhető egy ilyen effekt.

A megtakarítási biztosítások piacára nem lesz nagy hatással a változás, a díjnak csak nagyon pici hányada a kockázati biztosítás díja, az átárazás után nem lesz komoly különbség a régi és az új ár között.

- Beszéltünk már arról, hogy jöhetnek még megszorítások, a háztartások felélik megtakarításaikat. Mégis mire kössön biztosítást az, aki szeretne nyugodtabban aludni? A piacon egyre több termék van, ma már az egyetemi felvételire és kisállatokra is lehet biztosítást kötni... Ha csak az aktuáriusokon múlna, bárkinek a fele fizetését elköltenék biztosításra. Mit tegyen az, aki ki akarja védeni a váratlan eseményeket, de össze kell húznia a nadrágszíjat?

- Bár én a személybiztosításokért felelek, először onnan kell elindulni szerintem, hogy az ember biztosítsa azokat a vagyontárgyait, melyeket a legjobban félt: elsősorban az ingatlanra vagy egy új autóra gondolok. De ne álljon meg itt! Mert van neki egy élete és egy munkaképessége, és bármi történik az összes többit sem fogja tudni fizetni. Én a kockázati, baleseti vagy egészségbiztosítást mindenkinek szeretném melegen ajánlani. Nem szeretünk erre gondolni, de bármi történhet holnap - és mi van ha épp egy családfenntartóval? Nem kell nagy tragédiára gondolni, elég ha valaki csak egy pár hónapra is esik ki a munkából, annak is nagyon komoly következményei lehetnek. Ezek nem drága termékek egyébként, és megfizethetetlen az a segítség, amit nyújtani tudnak baj esetén.
Akinek több pénze van, annak én a megtakarítást ajánlom - főleg ilyen kiszámíthatatlan időkben. Kockázatvállalási hajlandóság kérdése, hogy mibe fektet az illető, meg persze az sem mindegy, hogy mennyi pénze van valakinek.

Ha valakinek van elég pénze, szeretne hosszú távon magas hozamokat elérni, de rövid távon nagyobb kockázatot is vállal ezért, azoknak a unit-linked biztosítást ajánlom, kevert portfólióval, nehogy egy helyre tegyék a pénzüket! Ha valakinek nincs annyi pénze, akkor én elhagynám a biztosítási piacot, a kisebb pénzűeknek találták ki hosszútávra az önkéntes nyugdíjpénztárakat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG