4p
A lakásokhoz képest bonyolultabb ügy egy családi ház megvétele vagy eladása, ugyanis sokkal több tényezőre kell figyelni. Bár négyzetméteráruk alacsonyabb a lakásokénál, de a nagyobb alapterület miatt nem feltétlenül jelentenek kisebb kiadást. Cserébe viszont jobb körülményeket nyújtanak.

Bár a lakóingatlanok piaca élénk, ez nem jelenti azt, hogy minden ingatlant könnyedén el lehet adni. Fokozottan igaz ez a családi házakra, amelyek eladásánál vagy vásárlásánál is több tényező játszik szerepet, mint a lakások esetében. Országos átlagban a családi házak négyzetméterára június végén 148 ezer forint volt, ami mindössze 1 százalékos emelkedést jelent éves szinten. A kínálat is növekedett idén június végén 5,7 százalékkal több családi ház keresett gazdát az országban - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a családi házak piacát vizsgálta több mint 40 ezer hirdetés alapján.

Mennyiért adják a családi házakat?

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a családi házak árának alakulása illeszkedik a piaci trendekhez, azaz ezeknél is lassult a drágulás üteme.

Budapesten június végén 347 ezer forint volt a családi házak átlagos négyzetméterára, ez pedig alig több mint 10 százalékos áremelkedést jelent éves szinten, és bőven elmarad a lakásoknál mért 18 százalékos áremelkedéstől.

Vidéken volt ennél jelentősebb drágulás, Veszprémben például 20 százalékkal 260 ezer forintra, Székesfehérváron pedig 17 százalékkal 283 ezerre nőtt a családi házak négyzetméterára. Ugyanakkor a pécsi családi házaknál 181 ezer forinton stagnáltak az árak, Győrben 3,3 százalékkal 234 ezer forintra csökkentek. A keleti országrészben Kecskeméten 16 százalékkal 243 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár, Szegeden 9,3 százalékkal 224 ezer forintra, Debrecenben pedig 1,7 százalékkal 243 ezer forintra emelkedtek az árak.   Bár a családi házak négyzetméterára a lakásokénál alacsonyabb, a nagyobb alapterületük miatt összességében többet kell fizetni értük. Budapesten a családi házak átlagára június végén 46 millió forint volt, az említett vidéki városokban pedig 23-37 millió forint volt egy-egy családi ház átlagára.

Lassuló tempó a házaknál is

A családi házak annyiban speciálisak, hogy a lakásokhoz képes esetükben jóval fontosabb szerepet játszanak a rezsiköltségek, mert a nagyobb alapterület miatt a kiadások is magasabbak lehetnek. “Bár a legtöbb esetben egy családi ház megvétele és fenntartása komolyabb kiadást jelent, mint egy lakásvásárlás, de a vevőket kárpótolja a kertvárosi környezet. Sokan pedig hajlandóak ennek érdekében többletkiadást vállalni, mivel ez szintlépést jelent a lakhatásban” - tette hozzá az ingatlan.com szakembere.

Ugyanakkor a családi házak kialakítása sokkal egyedibb, mint a lakásoké, emiatt vevőt is nehezebb találni rájuk. A házak iránt érdeklődő vevők szintén egyedi igényekkel rendelkeznek, mert ők általában álmaik otthonát keresik.Ezek a legfőbb okai annak, hogy a házak lassabban találnak gazdára: átlagosan másfélszer annyi idő alatt kelnek el, mint a lakások. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban majdnem öt hónap, a kisebb településeken pedig több mint hét hónap a házak átlagos értékesítési ideje. Ráadásul tavalyhoz képest mind a lakások mind a házak értékesítési ideje növekedett.

A legtöbben családi házba vágynak

Az elemzés szerint a családi házak iránti kereslet a jövőben is adott lesz: a KSH egy tavalyi felmérése szerint a következő időszakban költözést tervezők 12,7 százaléka szeretne családi házba menni. A jövőbeni kínálatnak pedig támaszt adhat, hogy várhatóan nőni fog a családi házak száma, az idei év első öt hónapjában közel 4300 családi házra adtak ki építési engedélyt, ami 7 százalékos növekedést jelent éves összevetésben, az emelkedésben pedig szerepe van a családi otthonteremtési kedvezménynek és az 5 millió forintos áfavisszatérítésnek is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Nem szálltak el az újlakás-árak Újpesten
Vámosi Ágoston | 2026. június 3. 18:29
A IV. kerület lakáspiaca sokszínű: a város szélén 90 millióért is lehet háromszobás, padlófűtéses új lakást kapni, de a házak jelentős része még akkor épült, amikor Újpest önálló település volt. A nagyobb, erkélyes panelekért már a metrótól távolabb is 115 milliót kérnek, az albérletárak viszont csökkenésnek indultak. A Mennyit ér az ingatlanom? a főváros északi végének piacát elemzi ezen a héten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG