4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Érdemes megfontolni, hogy a tavalyi évben kötött, bőven tíz százalék feletti kamatozású lakáshiteleket átváltsuk mostani, alacsonyabb kamatozású hitelre. Ám van néhány apróság, amit érdemes figyelembe venni.

Egy évvel ezelőtt még sok lakáshitel esetében két számjegyű volt a kamat, ma viszont jóval olcsóbb kölcsönök, akár 6 százalékos kamatozásúak is vannak a banki választékban – derül ki a money.hu összefoglalójából, amely beszédes példákon át mutatja be, hogy mennyit lehet megtakarítani egy hitelkiváltással. Egy, a múlt év elején felvett 20 millió forintos – 20 éves futamidejű – piaci lakáshitelnél például a havi törlesztőrészletet 50 ezer forinttal is lejjebb lehet most szorítani.

Akár 6 százalékos kamatozású lakáshitelt is lehet találni. Fotó: Depositphotos
Akár 6 százalékos kamatozású lakáshitelt is lehet találni. Fotó: Depositphotos

„Sokan érintettek. Hiszen, ha csak a múlt év első felét nézzük – amikor a lakáshitelek átlagos hiteldíjmutatója majdnem minden hónapban 10 százalék felett volt a jegybanki adatok szerint – 257 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a bankok” – mondta el Korponai Levente, a money.hu vezetője.

Úgy, ahogyan a csökkenő kamatkörnyezet az új hitelfelvevőknek kedvez, az elmúlt 2 év hitelesei is lehetnek a folyamat nyertesei. Számukra ugyanis a hitelkiváltás lehet alternatíva. Egy ilyen lépés havonta akár tízezreket, hosszabb időtávon, a teljes futamidőre vetítve pedig milliókat hozhat a konyhára, azaz ennyit lehet megtakarítani az egyes hitelek lecserélésével – tette hozzá a szakember, aki kiemelte, hogy szinte minden hitel más és más, de a money.hu több példát is készített arról, hogy milyen megtakarítást eredményezhet egy hitelkiváltás.

A szaklap szerint ha egy házaspár egy évvel ezelőtt, egészen pontosan tavaly februárban vett fel egy 20 millió forintos, piaci kamatozású, minősített fogyasztóbarát lakáshitelt 20 éves futamidőre fix 10,14 százalékos kamattal, akkor a törlesztőrészletük majdnem 195 ezer forintra rúgott minden egyes hónapban. Összesen a húsz év alatt – hitelkiváltás nélkül – majdnem 47 millió forintot kellett volna visszafizetniük. A mostani banki kínálatban hitelszakértő segítségével kiválasztották a számukra legmegfelelőbb hitelt, amelynek a kamata mindössze 5,65 százalék. Utóbbi lakáshitelnél a havi törlesztőrészlet alig haladja meg a 140 ezer forintot, azaz

havonta mintegy 50 ezer forintot takarítanak meg

azzal, hogy a korábbi magas kamatozású kölcsönt egy olcsóbbra cserélték. Beszédes, hogy az új hitel esetében a teljes visszafizetendő összeg 35 millió forint alá csökkent, tehát a teljes futamidőt nézve 12 milliós megtakarításról van szó.

A money.hu másik példája szerint egy család tavaly 7 millió forintos hitelt igényelt 20 évre 10,54 százalékos végig rögzített kamattal, ezidáig havonta közel 71 ezer forintot kellett törleszteniük. Ugyanakkor látva a kamatok csökkentését, ők is szakértői segítséggel az idén váltottak: egy 6,29 százalékos – szintén fix kamatozású – kölcsönre cserélték a korábbit. Így a havi törlesztő összege 52 ezer forint alá süllyedt. A teljes visszafizetendő összeg a drágább hitel esetében majdnem 17 millió forint lett volna, ez 4,5 millió forinttal csökkent az új lakáshitelnek köszönhetően.

Azért figyelni kell!

„Ezek a példák nem tartalmazzák a különböző díjkedvezményekből adódó megtakarításokat, ahogy nem térnek ki az esetleges extra szolgáltatásokra, mint például a hitelbiztosítás költségeire sem. Az azonban világosan látszik belőlük, hogy a magasabb kamatokkal felvett hiteleket jó eséllyel érdemes lecserélni. Szakértő bevonása pedig abban segíthet, hogy minden költséggel kalkuláljunk, amikor a tényleges megtakarítást számoljuk” – emelte ki Korponai Levente.

Minden hitelnél tanácsos ugyanis, így a régit kiváltó új kölcsön esetében is, a kezdeti, hitelfelvételhez kapcsolódó kiadások mértékét megnézni. Emellett tudni kell, hogy hitelkiváltás miatt a korábbi hitelhez kapcsolódó esetleges kedvezményeket visszakérheti a bank. Hitelkiváltás esetén általában végtörlesztési díjat kell fizetni a régi hitelre, csak így lehet olcsóbbra cserélni azt. Összességében azonban a kiváltáshoz kapcsolódó kiadások sok esetben eltörpülnek az olcsóbb hitelből adódó megtakarításhoz képest. Ugyanakkor aki hitelkiváltásban gondolkodik, annak számolnia kell azzal is, hogy újból megvizsgálja a hitelképességét az adott bank, vagyis, ha a kondíciói romlottak a hitelfelvétel óta (munkahelyet váltott, kevesebb a fizetése), akkor érdemes meggondolni a kiváltási szándékot – áll a szakportál elemzésében.

Lapunk szerda esténként ingatlanpiaci tippeket ad Mennyit ér az ingatlanom? rovatában, melynek cikkit ide kattintva éri el. >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
Ingatlan Jótékony hatása lehet az országkockázat csökkenésének
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 07:43
2026 első felében a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési volumen elérte a 610 millió eurót.
Ingatlan Hónapok óta csökken a panellakások ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:34
Három hónapja folyamatosan csökken a magyarországi panellakások ára, miközben a téglalakásoké emelkedik – közölte a Duna House.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG